Hétvégén óraátállítás!

HírExtra

Október 25-én, vasárnap kezdődik a téli időszámítás; hajnali három órakor 2 órára kell visszatekerni az órákat. Az átállás a MÁV és a Volán menetrendjét is érinti – közölték a közlekedési társaságok az MTI-vel.

A MÁV menetrendjét nem kell módosítani, ám néhány nemzetközi vonat a határállomásokon, illetve a belföldi járatok a kiinduló állomásokon várják be a téli időszámítás szerinti indulási időt.

A Budapestről Bukarestbe induló Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösházán, a Bukarestből Budapestre tartó Dacia expressz Békéscsabán várja be a téli időszámítás szerinti indulási idejét. A Beograd nemzetközi gyorsvonat Belgrád felől érkező budapesti járata Kiskunhalason várakozik a téli időszámítás szerinti indulási időre – olvasható a MÁV közleményében.

Azokat a kettő és három óra közötti belföldi személyvonatokat, amelyek menetrend szerint hajnali három óráig nem érkeznek meg a célállomásukra, a vonatindító állomások már a téli időszámítás szerint indítják.

E szerint október 25-én a Székesfehérvárról Budapest-Déli pályaudvarra 2 óra 52 perckor induló, a Somoskőújfaluról Hatvanba 2 óra 17 perckor, a Lajosmizséről Ócsára 2 óra 50 perckor, a Mátészalkáról Zajtára 2 óra 50 perckor és a Mátészalkáról Tiborszállásra 2 óra 55 perckor induló vonat, továbbá a Dombrádról Herminatanyára 2 óra 38 perckor, Balsáról Herminatanyára 2 óra 56 perckor induló vonatpótló autóbusz csak az óraigazítás után, immár a téli időszámítás szerint indul.

A Volánbusz belföldi járatait nem érinti az óraátállítás, az úton lévő nemzetközi autóbuszjáratok – amennyiben a forgalmi viszonyok megengedik – a meghirdetettnél 1 órával korábban érkeznek úti céljukhoz.

Közlésük szerint az átállás a többi között az athéni, genfi, a hamburgi, londoni, szófiai és a kijevi járatokat érinti.

A Malév tájékoztatása szerint nem lesz éppen közlekedő járata, de október 25-től léptetik életbe téli menetrendjüket. Ebben az időszakban 38 ország, 61 városát érhetik el a magyar nemzeti légitársaság és partnereinek gépeivel Budapestről.

Egyes útvonalakon így Hamburgba, Rómába és Stockholmba a tavaly téli időszakhoz képest gyakrabban repül a magyar légitársaság, de új célállomásokat – így Ammant – is elérhetővé teszik.

Kapás Mihály a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) országos diszpécserszolgálatának vezetője az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az őszi átállás során nem spórol meg az ország energiát, általában ugyanolyan szinten marad a fogyasztás, tavasszal viszont mérhetően kevesebbet fogyasztunk.

Kifejtette: az átállásnak köszönhetően az ország átlagosan egynapi villamosenergia-fogyasztást spórol meg, ez 120 ezer megawattóra. Ha feltételezzük, hogy egy évben egy háztartás 3000 kilowattórát fogyaszt, akkor ez 40 ezer háztartás teljes évi fogyasztását jelenti – tette hozzá.

Magyarországon 1980-ban vezették be a nyári és téli időszámítást, az energiával való takarékoskodás érdekében. Az átállást szabályozó 1996-os kormányrendelet szerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.

hirextra.hu

16 hozzászólás “Hétvégén óraátállítás!” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    Tőbb energiát lehetne megtakaritani a közvilágitással, ha egy félórával később kapcsolnák be és félórával elöbb kapcsolnák le…De lehet, hogy egy számitás mást mutatna.

  2. atlétaa szerint:

    riska-miska-72-73 a többit tudod…….
    Hétvégén óraátállítás te gyagyás………

  3. asdf szerint:

    atlétaa is spórolhatott volna egy kis energiát ha ma be sem kapcsolta volna a gépét.

  4. miska72 szerint:

    Hajrá atlétaa! nyald! nyald! nyald!
    MINDENT BELE!
    atlétaa az aranyér doktor.

  5. loastman szerint:

    Ez gyönyörű: “1996-os kormányrendelet szerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.”
    És ezt a természet is tudja? :mrgreen:

    Nah jó, lehet, hogy szar poén… 😳

    A magam részéről nem értek egyet ezzel az óratekergetéssel, de ez meg az én bajom…

  6. Gordon szerint:

    Egyébként a nyári időszámítással térünk el az eredeti időtől. Xar dolog egy időzóna keleti felén élni.

  7. atlétaa szerint:

    MISKA72:
    GYAGYÁS…………..

  8. miska72 szerint:

    atlétaa ……………………… tudod. 🙂 🙂 🙂

  9. atlétaa szerint:

    Riska te gyagyás…….a többit tudod………

  10. - szerint:

    atlétaa, ez ám a szint. Elgondolkodtat, hogy a te Szenteczkydenek ilyen emberei vannak.

    Bár jót szórakozom, ahogy miskával szivatjátok egymást.

  11. atlétaa szerint:

    -:
    Menjünk le a te szintedre, vessző, pont. pont. és kérdöjel?….
    hogy te ki vagy…………..
    Én sajnos nem vagyok a Szenteczky embere,csak szinpatizálok vele,
    mivel meggyőződésem, hogy egy fiatal agilis ember kell a CSEPEL
    Önkormányzat élére..
    Hajrá Szenteczky-CSEPEL FC………….

  12. - szerint:

    “Én sajnos nem vagyok a Szenteczky embere…”

    – na hát ez sokat mondó volt atlétaaaaaaaaááááááá

    és atlétaaaaa, ez biztos tudat alatti volt a részedről, de majd olvasd vissza, amikor azt írod, hogy milyen ember kell Csepel élére, elmondod, hogy fiatal, agilis. Ez a két tulajdonság. Az viszont kihagytad, hogy TISZTESSÉGES. Na erre mondom én, hogy működik a tudatalatti.

    Köszi a hozzászólást!

  13. atlétaa szerint:

    .::_
    Remélem hogy te
    TISZTESSÉGES vagy ——–…….???????? tudatalatt——……????????
    Hajrá-Szenteczky-Hajrá-CSEPEL FC…….

  14. admin szerint:

    Nana!

    Nem kellene egymás nevével játszani!

  15. miska72 szerint:

    atlétaa ne másold az idézetem!

    HAJRÁ atlétaa!

  16. Ottó szerint:

    atlétaa az nem a Gulyás Gábor?

Itt lehet hozzászólni !