Birkózás: Bácsi Péter világbajnok!

Origo

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Bácsi Péter arany, Korpási Bálint pedig ezüstérmes lett a budapesti birkózó világbajnokságon a szinte telt házas Papp László Budapest Sportarénában. Bácsi 4-3-ra verte a török Kust, míg Korpási 2-1-re kikapott a címvédő német Frank Stäblertől. 

Lassan a célegyenesbe fordulunk a budapesti birkózó-világbajnokságon, és ez, valamint az egyre jobb magyar szereplés, látszik is az érdeklődésen: sokan szeretnének belépőhöz jutni, de ez például szombatra már lehetetlen, aznapra ugyanis minden jegyet eladtak, vagyis garantált a telt ház.Pénteken is nagyon sokan voltak a Papp László Budapest Sportarénában,ami érthető, hiszen Korpási Bálint és Bácsi Péter egyaránt az aranyért szállhatott harcba. Elsőként a 72 kg-os súlycsoportban szereplő Korpásinak szurkolhatott a hazai közönség. A világranglistát vezető, 2016-ban vb-aranyat szerző magyar versenyző csütörtökön szinte hiba nélkül, nagyon meggyőzően birkózott, a fináléban azonban kőkemény ellenfél, a 2015-ös és 2017-es világbajnok Frank Stäbler várt rá.

Korpási Bálint (pirosban) végig remekül birkózott a budapesti világbajnokságon FORRÁS: MTI/CZAGÁNY BALÁZS

A 2016-ban Budapesten világbajnoki címet szerző Korpási csütörtökön előbb az algériai Tarek Aziz Benaiszát, majd a brazil Joilson de Brito Ramost is technikai tussal verte. Az elődöntőben következett a bolgár színekben versenyző Aik Mnacakanjan, aki már keményebb dió volt, de nagy küzdelemben végül őt is legyőzte, 3-1-re. Az aranyért még nehezebb kihívás előtt állt, hiszen a címvédő német Frank Stäbler várt rá.

A német az első sípszó pillanatában szinte szó szerint nekiesett Korpásinak, egyből a sárga körig tolta, majd egy csípődobást is megpróbált eladni, a magyar birkózó azonban résen volt. Alig egy perc után a bírók leküldték Korpásit, a német pedig 1 pontot kapott.Megemelni viszont nem tudta őt Stäbler, a nagyszerű védekezést pedig óriási tapssal díjazta a hazai közönség.A német aktivitása nem csökkent az első menet hátralévő idejében, de Korpási remekül védekezett, és ő is kereste a támadás lehetőségét.

A második három perc hasonló forgatókönyv szerint zajlott, azzal a különbséggel, hogy ezúttal Stäblert küldték le a bírók 65 másodperc elteltével, és Korpási kapta meg az 1 pontot. De a német sem véletlenül nyert világbajnokságot, a magyar fiú nem tudta megemelni, viszont az utolsó pont alapján Korpási kezében volt a vb-arany. Az utolsó percbe lépve Stäbler kihasználta, hogyKorpási egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát, és kiléptette őt a szőnyegről,amiért egy pontot kapott. Harminc másodperccel a vége előtt egy pillanaton múlt egy sikeres mögé kerülés, de a német kimozogta, és ezzel meg is nyerte a döntőt.

Korpási Bálint rászolgált a közönség tapsára FORRÁS: BIRKÓZÓ-VB 2018

“Kicsi hiányzott, de az nagyon. Egy kitoláson múlt az egész mérkőzés. Az ötödik percig nagyon jól ment a taktika, de ott egy pillanatra kihagytam, berántotta a karomat, és ennyi elég is volt. Amikor le kellett mennie, nagyon jól védekezett – mondta Korpási az M4 Sportnak akkor, amikor megérkezett mellé a győztes Stäbler, és a magyar birkózóra mutatva angolul azt mondta, hogy “nagy bajnok”.Hasonló a birkózásunk, csak most ő tudta megcsinálni azt, amit nekem kellett volna.Nem látom, hogy mi lesz a jövőben, nagyon fárasztó volt az elmúlt egy év, tíz hónapot edzőtáborban töltöttünk, nagyon kemény volt” – mondta zárásként Korpási, keserűen megjegyezve, hogy a tokiói olimpiára nem is gondolhat, hiszen a 72 kiló nem szerepel a játékok programjában.

Korpási Bálint (j) egy pillanatra ingott csak meg, de lehet, hogy ezen elúszott a vb-aranyFORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

A 82 kilóban Bácsi Péter a török Emrah Kus ellen lépett szőnyegre a döntőben. A veterán kötöttfogású kemény munkával jutott el a négy közé, csütörtökön az osztrák Michael Wagnert, a fehérorosz Viktor Szaszunovszkit, majd a kazah Makszat Jerezsepovot is intésekkel verte 2-1-re. Az elődöntőben aztán minden addig benne maradt akciót kibirkózott magából, és 4-0-ás hátrányból fordítva 12-4-es technikai tussal győzött a kirgiz Atabek Azisbekov ellen. A Ferencváros 35 éves világ- és kétszeres Európa-bajnokának is van már egy vb-bronza, amit éppen Budapesten szerezett meg 2013-ban. Bácsi az öt évvel ezelőtti vb előtt megsérült,így most, 35 évesen jött el számára a lehetőség, hogy a magyar szurkolók előtt valami nagyot alkosson.Tankcsapda-slágerre érkezett a szőnyegre Bácsi, és ha már a helyszínen az ‘Adjon az ég’ szólt, mi is úgy voltunk vele, adja az ég, hogy megszülessen a világbajnokság első magyar aranyérme…

Bácsi a szokásos agresszív, kezdeményező módon indította a mérkőzést, bár a törököt sem lehetett azzal vádolni, hogy csak védekezne. Másfél perc után jött az első intés, amivel Bácsi Pétert sújtották, Kus kapott egy pontot, Bácsit leküldték, és Kus ugyan nem tudta megemelni,de szabálytalan védekezésért újabb két pontot kapott a török,és komolynak tűnő előnnyel zárta az első három percet.

Bácsi Péter rutinnal és erővel nyerte meg a második vb-aranyát FORRÁS: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD

A második menet első másodperceiben Kus majdnem kitolta, de az utolsó centiken megmentette a helyzetet Bácsi, majd egy perc elteltével a törököt is leküldték, Bácsi pedig megkapta az első pontját (1-3). A Fradi birkózója gyönyörűen megpörgette a törököt, amiért ugyan kapott két pontot, de még mindig a török vezetett az intésekkel.Másfél perccel a vége előtt aztán Bácsi kitolta a szőnyegről Kust,a törökök kikérték a videobírót, de elutasították a kérésüket, viszont pontot nem adtak a magyarnak. De ez már teljesen mindegy volt, mert Bácsi Péter kivédekezte az utolsó fél percet, és megszerezte a magyar csapat első, saját maga második világbajnoki címét!

Bácsi Péter (kék) nem adott kegyelmet a török Emrah Kusnak FORRÁS: MTI/CZAGÁNY BALÁZS

Ekkor már a 2016-os foci-Eb nem hivatalos magyar szurkolói dala, az ‘Éjjel soha nem érhet véget’ dübörgött a hangszórókból, azt egyelőre nem tudni, lesz-e villamoson ugrálás és Körúton vonulás az éjszaka Budapesten…

Ennél nagyobb álma nem is lehet az embernek, ez sportolói karrierem csúcsa– lelkendezett Bácsi. – Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ilyen közönség előtt nem is lehetett volna veszíteni. Kicsit engem is meglepett, hogy mennyire jól ment ma a birkózás. Az előző meccseimen alig bírtam akciót csinálni, de amikor legjobban kellett, sikerült.”

Korpásin és Bácsin kívül további öt magyar birkózóért szoríthatott a hazai publikum, de a nagy dobás – bár ez birkózásban kicsit áthallásos – az ő esetükben kivétel nélkül elmaradt. Váncza István és Andrási József még csütörtökön kezdte meg szereplését a vb-n, és bár nem sikerült bejutniuk az elődöntőbe, pénteken a vigaszágon folytathatták.

Váncza István roppant csalódott volt, pedig nyilvánvaló, hogy hatalmas jövő előtt áll a 19 éves birkózó FORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

Egy nappal korábbi biztató teljesítménye után különösen a 63 kilós Vánczában bízhattunk, de hamar kiderült, hogy a junior világ- és felnőtt Európa-bajnok Bilici ellen nincs esélye a továbbjutásra: a török 9-0-ra intézte el a Ferencváros 19 éves birkózóját.

Ebben a felnőtt mezőnyben nem számítok erős birkózónak, viszont mindig magasra helyezem a lécet önmagammal szemben.Szerettem volna legalább egy bronzérmet szerezni ezen a világbajnokságon, kár, hogy nem jött össze” – szomorkodott Váncza. Az 55 kg-ban indult Andrási József sem jutott el a bronzcsatáig, miután technikai tussal sima vereséget szenvedett a kínai Caótól (0-10).

„Pár hónappal ezelőtt egyszer már legyőztem ezt a srácot, méghozzá simán, 3-0-ra. A mai viszont valahogy nem az én napom volt. Sokat kellett fogynom ehhez a súlyhoz, ez sem segített…” – ismerte el a BHSE sportolója.

Innentől kezdve a késő délelőtti-délutáni programban a pénteken debütálókra koncentrálhattunk, akik közül a tavalyi Európa-bajnok Lőrincz Viktor magabiztos győzelemmel (5-1) kezdett az amerikai Martinez ellen. A folytatásban jött az idei Eb-győztes Robert Kobliasvili, de úgy tűnt, a hatalmas elszántsággal küzdő magyarral nem tud mit kezdeni.

Lőrincz Viktor nem érti, miért történik vele mindig ugyanaz FORRÁS: MTI/CZAGÁNY BALÁZS

Lőrincz 3-0-s vezetésénél aztán a 28 éves ceglédi születésű sportoló véletlenül ráfogott a georgiai lábára, így megintették, majd passzivitását is szankcionálták, és a 3-3-as végeredmény Kobliasvilinek kedvezett.„Mindig én kapok ki intéssel, mindig!” – dühöngött Lőrincz,aki egy jól irányzott ütéssel darabokra törte az egyik virágcserepet, és kirohant a teremből. Nem sokkal később aztán előkerült, de továbbra is dúltak benne az indulatok.

Mint az olimpián! Akciót csinálok, erre megintenek! Hazai pályán vagyunk, Magyarországon vagyunk, megintenek…Nem tudom megérteni, hogy miért engem? Lehet, hogy az intést nem kellett volna beszednem, de egyszerűen beszorult a kezem, nem akartam a lábát megfogni. Nem tudom felfogni! Sohasem lesz szerencsém!”

Sike András szövetségi kapitány ennél kicsit higgadtabban, de azért szintén dühösen értékelt.Nem tartom jogosnak az intést, nem Viktor volt a passzívabb.Nagyon sokat készültünk erre a világbajnokságra, sajnálom, mert akár döntő is lehetett volna belőle” – mondta a szakember. A 67 kilósoknál Krasznai Máté hasonló utat járt be, mint Lőrincz: előbb egy fordulatos meccsen, 0-5-ről fordítva nyert 6-5-re a kínai Tijan ellen, a következő körben azonban a dán Bjerrehuus kétvállra fektette.

Krasznai Máté (piros) számára itt ért véget a világbajnokság FORRÁS: MTI/CZAGÁNY BALÁZS

„Tudtam, hogy erre fogja csinálni a karberántást. Mikor védeni akartam, rám kontrázott. Visszagondolva, lehet, hogy le kellett volna mennem inkább. Végül úgy kerültünk földre, hogy ő fogott bele. Szerintem nincs értelme bíznom a vigaszágban…” – bosszankodott Krasznai, aki nem hiába volt pesszimista, hiszen a skandináv valóban nem jutott be a döntőbe.Ráadásul csőstül jött a baj, mert Kobliasvili is kiesett, így Lőrincz Viktor számára is véget ért a világbajnokság.

Meglehetősen szerencsétlen körülmények között szenvedett vereséget a 60 kg-os Torba Erik is. A tavalyi, újvidéki Európa-bajnokságon kellemes meglepetésre ötödik helyen végző versenyző remek birkózással 3-0-ra elhúzott az Eb-ezüstérmes, U23-as Európa-bajnok Victor Ciobanutól, aki azonban 3-3-nál utolérte, és mivel a moldávé volt az utolsó akció, őt hirdették ki győztesnek.

Torba Eriknek (pirosban) a moldáv Victor Ciobanu ellen még nem volt szerencséje, később azonban már igen FORRÁS: MTI/CZAGÁNY BALÁZS

„Az első meccs mindig vízválasztó, sajnos ez nem tartozott a könnyebb, ráhangoló találkozók közé. Tényleg csak egy hajszálon múlt, de épp annyival kaptam ki. Azt gondolom, hogy amit tudtam, megtettem, ez sült ki belőle” – nyilatkozta Torba.

Ennyi megpróbáltatás és balszerencse után legalább őt kárpótolta az élet, mivel Ciobanu meg sem állt a fináléig, így Torba Eriket szombat reggel, a súlycsoport vigaszágán is szólítani fogja a helyi szpíker. A vb utolsó előtti napján egyébként az utolsó három súlycsoport indulói is bemutatkoznak az Arénában: a magyar színeket a 77 kilós Lőrincz Tamás, a 97 kilós Kiss Balázs és a 130 kilós Lám Bálint képviseli majd.

Forrás: Origo

2 hozzászólás “Birkózás: Bácsi Péter világbajnok!” bejegyzésre

  1. Kkk szerint:

    Gratulálok! Igazi sportember, harcos! Hajrá Bácsi hajrá Fradi!

  2. Qqriq szerint:

    Bácsi bácsi megbirkózott a nehézségekkel! 🙂

Itt lehet hozzászólni !