Szakemberek az új államtitkári karban

magyaridok.hu

Ötvennégy politikus és szakember dolgozik az Orbán-kormány minisztereinek vezetése alatt.

Áder János köztársasági elnök tegnap az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették. Az új kabinetben nemcsak a miniszterek, hanem az államtitkárok között is sok az új arc. Az ünnepélyes kinevezéseken a kormányfő mellett a korábban esküt tett miniszterek is részt vettek.

Áder János államfő Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára összesen 54 államtitkári, illetve közigazgatási államtitkári kinevezési okiratot adott át tegnap az Országházban.

A legtöbb államtitkár – szám szerint tíz – a Miniszterelnökségen dolgozik. Gulyás Gergely miniszter helyettese a Migrációkutató Intézet korábbi vezetője, Orbán Balázs. Az uniós ügyekért két államtitkár felel: Takács Szabolcs és Varga Judit. A Budapestért és az agglomerációért felelős szervezeti egységet Fürjes Balázs, a Modern városok programot és az újonnan induló Modern falvak programot pedig Gyopáros Alpár vezeti.

A területi közigazgatásért Tuzson Bence felel. A Miniszterelnökség államtitkári kinevezését még Aszódi Attila, Becskeházi Attila Csaba, Potápi Árpád János és Soltész Miklós vehette át. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára – Rogán Antal miniszter helyettese – Dömötör Csaba, illetve államtitkári rangban dolgozik még ugyanott Nagy János és Vidoven Árpád.

A napi kormányzati munka szervezéséért, a döntések előkészítéséért és végrehajtásáért felelős Miniszterelnöki Kormányirodának öt államtitkára van, a terület vezetője Bíró Marcell, mellette dolgozik még szintén ilyen rangban Czepek Gábor, Fónagy János, Juhász Edit és Kovács József. Ők szervezetileg a kormányiroda alá tartoznak, gyakorlatilag a tárca nélküli miniszterek szakterületeit képviselik.

Idetartozó hír, hogy Kovács József államtitkári munkája miatt változás lesz a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat vezetésében is. Az új főigazgató kinevezésére Benkő Tibor honvédelmi miniszter tett előterjesztést Orbán Viktor miniszterelnöknek. A Magyar Idők információja szerint a szervezet új vezetőjét Kovács József három helyettese közül jelölte ki a miniszter.

A legtöbb női államtitkára az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) van. A továbbra is széles kormányzati feladatokat, szakterületeket ellátó Emmiben összesen kilenc államtitkár szolgál: Kásler Miklós miniszter helyettese, parlamenti államtitkára Rétvári Bence, a közigazgatási államtitkár Latorcai Csaba, a kabinetfőnök, nemzetközi ügyekért felelős államtitkár pedig Pacsay-Tomassich Orsolya. Az egészségügyért felelős államtitkár Nagy Anikó, aki a szocialista Csehák Judit és a szabad demokrata Horváth Ágnes után – akik még miniszterként irányították az egészségügyet – az ágazat harmadik női vezetője.

A Heim Pál Gyermekkórház eddigi főigazgatójának személyében ráadásul először kerül gyermekgyógyász ebbe a pozícióba. Korábbi posztján folytatja tovább eddigi munkáját Novák Katalin család- és ifjúságügyért, Szabó Tünde sportért és Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár. Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár Czibere Károlyt váltja, a Fővárosi Nagycirkusz éléről érkező Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Hoppál Péter helyére lép. Bódis József oktatásért felelős államtitkár rektori megbízatásának lejárta után, július elsejével veszi át kinevezését.

Az Agrárminisztériumban Nagy István miniszter helyettese Farkas Sándor parlamenti államtitkár, aki eddig a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos volt. A közigazgatási államtitkár Tomsitz István. Az államfő a tárca államtitkárává nevezte ki Bitay Márton Örsöt, Feldman Zsoltot, Kis Miklós Zsoltot és Rácz Andrást is.

A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztériumban (PM) Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkárként a bankrendszerért, biztosításért, garanciarendszerért és a makrogazdaságért felel. Gondos Judit tiszte a házon belüli működés felügyelete, a döntéshozó fórumok előkészítése. Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárként folytathatja, míg Izer Norbert lesz az adóügyekért felelős államtitkár.

Bodó Sándor a foglalkoztatásért felelős államtitkárként, Rákossy Balázs továbbra is az uniós pénzekért felelős államtitkárként tevékenykedik majd. Tállai András, az adóhatóság korábbi vezetője a parlamenti bizottságokkal való kapcsolatok kezelésében, miniszterhelyettesi pozícióban vesz részt a PM munkájában.

Áder János az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának korábbi elnökét, Németh Szilárdot honvédelmi miniszterhelyettessé, Szabó Istvánt a Honvédelmi Minisztérium államtitkárává, Kecsmár Krisztiánt, Vízkelety Mariannt és Völner Pált az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává nevezte ki. Az államfő döntése értelmében az újonnan létrejött, Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára lett Cseresnyés Péter, György László, Mosóczi László, Kaderják Péter, Kara Ákos, Schanda Tamás János és Weingartner Balázs. Magyar Levente és Menczer Tamás továbbra is a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkáraiként dolgoznak tovább.

Forrás: magyaridok.hu

30 hozzászólás “Szakemberek az új államtitkári karban” bejegyzésre

  1. Jobban szerint:

    “Áder János az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának korábbi elnökét, Németh Szilárdot honvédelmi miniszterhelyettessé…nevezte ki.”
    Gratulálunk Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes, alelnök és képviselő úrnak!
    Sok erőt és kitartást kívánunk ehhez a kiemelt, fontos megbízáshoz is!

  2. Horváth János szerint:

    A korlátlan lehetőségek országa.

  3. Katalin szerint:

    Felháborító ez a sok államtitkár, slepp! Magyarországnál tízszer nagyobb államban nincs ennyi miniszter, államtitkár, miniszterhelyettes, államtitkárhelyettes, stb.! Mind-mind naplopó! Olyan ügyekért felelnek az államtitkárok, amilyen ügyek nincsenek! Nem értem a magyar embereket, választókat 🙁 Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes 😀 😀 😀 Annyi köze van a honvédelemhez, mint vaddisznó a brummogáshoz!

    “Ahol sok a gazda, bolond a szolga.” Igaz ez a magyar népre 🙁

  4. Nagyapó szerint:

    Örülök, hogy a miniszterek mellett a az egyes területeket szakmailag felkészült államtitkárok irányítják.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Johnny szerint:

    Nagyapó!
    Tehát:
    – minek két ember?
    – nem elég egy “valós” szakember?
    – a kettőből egy így már sok!

  6. Jobban szerint:

    “A haza minden előtt.” Köszönjük amit a kormány és Németh Szilárd miniszterhelyettes úr is tesz értünk.

  7. Jobban szerint:

    “Míg az emberi intelligencia néha képes kreativitásában és kifejezőerejében szárnyalni, az emberi gondolatok nagy része nem eredeti, hanem kicsinyes és behatárolt.” Ray Kurzweil
    “Csak a kicsinyes embereknek vannak rosszindulatú megjegyzései…”Andrew Matthews

  8. Horváth János szerint:

    Van, akinek a benyalás az életeleme.

  9. Tóth kati szerint:

    Biztos vagyok benne,hogy ebben a kormányban még a takarítónő is értelmesebb,mint Lampert,Kökény,Veres,Draskovics,Horváth Ágika,Juhász Feri,Vadai Ágika és persze a legértelmesebb Gyurcsányit se felejtsem ki ,hogy csak a legjobbakat mondjam.Soroljam még?Ja és az a fránya hazaszeretet!

  10. Jobban szerint:

    Horváth János, elismerni valakinek a létező érdemeit biztos, hogy építőbb mint folyamatosan gyűlölködni, áskálódni, piszkálódni és minimum verbálisan bántalmazni közéleti szereplőket és azokat akik meglátják bennük ami jó.

  11. Jobban szerint:

    Horváth János “De gustibus non est disputandum” legyen már annyi képzelőereje, hogy van ami valakinek megfelel, sikerül idáig eljutnia? Ha igen, akkor azt is próbálja elképzelni, remélem menni fog, hogy Németh Szilárd miniszterhelyettes, alelnök és képviselő úr erőfeszítéseit, munkáját sokan, köztük én is, elismerem, értékelem…. Jelenleg több országos feladattal is megbízták. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Hajrá Csepel!

  12. Jobban szerint:

    Horváth János, savanyú a szőlő? Nagyon?

  13. Jobban szerint:

    Horváth Jánosnak: “Bizony, ő is csak ember. Ő is csak sérült gyermek…Kicsivé kellett téged tennie, meg kellett aláznia, hogy hihessen a saját nagyságában, mert nem talált más kiutat. Akinek kisebbségi érzése van, annak a másikat még annál is kisebbé kell tennie, mint amekkorának önmagát érzi.” Anselm Grün

  14. Johnny szerint:

    Jobban!
    Te el vagy magaddal, ahogy látom?
    😀

  15. Jobban szerint:

    Johnny, nem tegeződünk. Komment jogommal élek mint bárki más.

  16. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Én nem akarom elvenni magától a nyalás örömét, csak kissé gusztustalannak tartom!

  17. Jobban szerint:

    Horváth János!Ha rendíthetetlenül gyűlölködni, kirekeszteni, áskálódni szeretne, tegye. Csak bízni tudok benne, hogy ennyi “mérgelődés” nem árt meg majd nagyon az egészségének.
    Továbbra is biztatásomról, helyeslésemről fogom kommentben biztosítani azt és akit erre érdemesnek tartok.

  18. Jobban szerint:

    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Hajrá Csepel!

  19. Horváth János szerint:

    Jobban!
    “gyűlölködni, kirekeszteni, áskálódni”, ezt bizonyítani kellene, bár tudom, hogy a maga
    által érdemesnek tartott emberek sem szoktak ezzel bajlódni! S mint mondtam, annak nyal, akinek akar!

  20. Jobban szerint:

    Horváth János, ön ezt folyamatosan bizonyítja azzal, hogy nem tud leállni… minden pozitív megnyilvánulásra negatív gondolatokkal, jelzőkkel, leírással reagál. Ha ön pozitívan nyilvánul meg akkor az 100%-ig érdekből van, behízeleg?…hogy kicsit kulturáltabban fejezzem ki mint amit ön állít.. Magából indul ki, a saját működéséből, tapasztalatából? Nem tudok másra gondolni, mert állandóan ezt szajkózza. Ha még sok milliószor ezzel fog támadni, akkor is kifejezem majd amikor óhajtom az elismerésemet annak, azoknak akik nem csak azért veszik fel a fizetésüket, hogy a vagyonukat gyarapítsák, hanem mindannyiunkért tesznek, szebb és jobb fizikai és szellemi környezetben élünk itt Csepelen, Magyarországon…
    Képzelje el Horváth János és a hasonló beállítottságúak is, hogy felnézek azokra, ha úgy látom meg is nevezem Őket, akik tesznek másokért és nem csak degradáló, lesajnáló, negatív, gyűlölködő, kirekesztő, durva és bántó módon kommunikálnak, élnek és pusztítanak maguk körül.

  21. Jobban szerint:

    Horváth János, 2010-ig nem történt semmilyen előrevivő fejlődés Csepelen…nagyon kár, hogy így volt. 4 cikluson keresztül, azaz 16 évig a kerület vezetése és parlamenti képviselői nem tettek az itt élőkért. 2010 óta töretlenül fejlődik a kerület, a kerület vezetőinek köszönve. Németh Szilárdnak, Borbély Lénárdnak és munkatársaiknak köszönve. Hát, nem kis megelégedésemre és megelégedésünkre szolgál, hogy minden szebb és jobb lett…és nem tapasztalunk leállást, hanem mindez folyamatos. Köszönjük, hogy bízhatunk azokban akik áldozatvállalással látják el a feladatukat. Nem csak azért, hogy felvegyék a fizetésüket. Minden elismerésem az említett vezetőké és munkatársaiké. És ezt, nem csak én látom így…
    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Hajrá Csepel!

  22. Jobban szerint:

    Természetesen nem csak Csepel vezetéséről van pozitív véleményem. Az ország vezetése is 2010-től, Orbán Viktor miniszterelnök úr és munkatársai is az ország előmenetelét szolgálták, szolgálják. Megszűnt a csődveszély, a külföldnek való kiszolgáltatottság, szellemi és fizikai fejlődést tapasztalunk. Hálás köszönet mindezért. És a kétharmadok sem véletlenek.
    Hajrá!

  23. Horváth János szerint:

    Jobban! Ugyanazt a marhaságot írja lassan egy éve. Mondja, mit lehet kezdeni, ha valaki
    képtelen megkülönböztetni a fejlődést a karbantartástól, a szoborállítást a fejlesztéstől!
    És, hogy legyen mit cáfolnia: 2010 előtt készült el a kerület vezetékes gázellátása, legtöbb
    helyen jelentős önkormányzati támogatással, megszerezték a pénzt a gerincútra, a csator-
    názásra, elindították a projekteket, SZTK átépítése/ megjegyzem 7 évvel ezelőtt azt har-
    sogta a Fidesz, hogy nincs benne klíma, de szartak bármit is tenni/, Ady Endre Úti házak
    hőszigetelése, és ha hiszi, ha nem akkor is aszfaltoztak utcákat.
    Tudja bármilyen valódi fejlesztésnek örülök, még annak is, hogy leaszfaltozták a Sáska utcát, igaz, hazudtak hozzá egy rőföset.

  24. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Ha legközelebb alkalma lesz, pl. egy közösségben vagy a piacon, mondja el az embereknek,
    hogy mennyire szereti a stadionokat, a letelepedési kötvényeseket, a Tiborczokat, a Mé
    szárosokat! Legyen bátor!

  25. Jobban szerint:

    Horváth János! Sok évig is le fogom írni, ha jónak látom. Ön folyamatosan támad és sajnos nem mond igazat. Valóban nem fogok bajlódni azzal, hogy tételesen leírjam, hogy nem csak karbantartottak, hanem építettek, építenek, sőt építeni fognak is. Csak körül kellene nézni. És őszintén elismerni azt amit lát, összehasonlítva azzal a nihillel ami 2010 előtt volt. Igen, a szoborállítás is előrevivő. Míg azok akik szobrokat gyaláznak és rongálnak meg, nem lehetnek büszkék vandalizmusukra.
    Horváth János! Elgondolkodtató ez a szűnni nem bíró figyelem, törődés még ha negatív szándékú is. Ennyi rosszindulat biztos megárt önnek és mindazoknak akik ezt folyamatosan táplálják magukban mások iránt akiket nem is ismernek. Közvetetten megvonják azt amit maguknak megengednek, a véleménynyilvánítás jogát és gyakorlatát. Higgye el, nem fognak befolyásolni durva, kirekesztő, áskálódó, gyűlölködő kommentjei, sem az öné, sem másé.
    A szépről és jóról, továbbra is véleményt nyilvánítok. Ha kell össze is hasonlítom a 2010 előtti időszakkal is, kettős gyilkosság, eperföldi terror, galvániszap szennyezés, bűnözési mutatók, kerület állapota, stb. stb. stb. stb………”csepeli érdekek és értékek”??? Ne várja sem ön sem bárki, hogy azt az időszakot kívánjam….

  26. Horváth János szerint:

    Agyhalott.

  27. Pilsner Urquell szerint:

    Én ugyan őszintén féltem a szerencsétlen csepeli vezetést Jobban határt nem ismerő buzgóságától, de szerintem akkor is hagyni kellene magának. Ha meg mer nyikkanni valaki mellette, akkor a büdös életben nem lesz vége. Bőven elég az, amennyit magával levelez.

  28. Jobban szerint:

    Horváth János, ön is a „a csepeli érdekek és értékek” olyan nemű képviselője lehet?…
    Pilsner Urquell…nem is lesz vége, képzelje el…az önök elszánt gyűlölködése valóban elszánttá és buzgóvá tesz. Nem csak a gyűlölet, durvaság, leszólás, degradálás, piszkálódás, stb. kultúráját lehet terjeszteni, ha tetszik önnek és a hasonszőrűeknek, ha nem… Egyáltalán nem önmagammal levelezek bármilyen poénos is a hozzászólása, mert mindig akad egy de inkább több hozzászóló, mint pl. ön és Horváth János is, aki el szeretne hallgattatni akár engem, akár mást aki meg mer pisszenni, az önök “kottáján” kívül…de szeretném és szeretnénk, ha más hangok is hallhatók lennének ezen az oldalon… Gyűlöletbeszédük nem hallgattathat el sem engem, sem mást….csak mérgezik magukat…eredménytelenül…

  29. Pilsner Urquell szerint:

    Ha valahol a helyén van, az itt van, most, ezért ajánlom mindenkinek szeretettel, aki jót akar magának, hogy azonnal olvassa el
    Örkény István: Az állva maradás joga című egyperces novelláját
    http://geminii3.uw.hu/orkeny/allvamar.txt

  30. Jobban szerint:

    “Az embernek – ha érzi felelősségét – szabad áldást mondania, jót kívánnia. De átkoznia nem szabad. Egyrészt azért, mert semmilyen joga nincs ítélkezni embertársainak a cselekedetei, s még kevésbé a szándékai felett. Az utóbbiról szinte semmit sem tud…” Popper Péter

Itt lehet hozzászólni !