Április 15 – ezen a napon halt meg Antal Imre

ORIGO, Csepel.info, Mr.Gabee

letoltes

2008. április 15-én, kedd reggel hosszú betegség után elhunyt Antal Imre. Ő vitte sikerre a 27 évvel ezelőtt indult Szeszélyes évszakok-at, a magyar televíziózás egyik meghatározó darabját. A hosszú MTV-s időszak után az RTL Klubon tért vissza, de egészségi állapota nagyon megromlott az utóbbi hónapokban. Több filmben játszott, tévéshow-k kedvelt alakja volt.

A Fiatal Művészek Klubjában felfigyelt rá Békés József író, televíziós szerkesztő. Antal Imre 1965-ben a Könnyű-e együtt élni veled című házaspárbajszerű műsorban állt először kamera elé, s mivel az élő adásban semmi lámpalázat nem mutatott, rábízták a Köszöntő, majd a Halló fiúk! Halló lányok! című, nagy népszerűségre szert tett ifjúsági program vezetését. Felívelő zenei pályafutása azonban váratlanul kettétört: 1970 körül görcsösödni kezdtek jobb kezén az ujjai, egyre nehezebben játszott, s hamarosan fel kellett adnia zongoraművészi ambícióit. 1972-ben megvált az Országos Filharmóniától és a Magyar Televízió szórakoztató és zenei főosztályán kapott státuszt.

Számos népszerű műsor vezetője volt (kedvencének a Szó mi szóttartotta), több tévéjátékban pedig színészként is játszott. A Borscímű sorozatban Dániel Ede “tanár urat” alakította, s remek alakítást nyújtott a Szevasz, Vera!, a Szemüvegesek, a Circus Maximus című mozifilmekben. Vitrayval közösen vezette a szilveszteri tévéadásokat, az egyiknek Lollobrigida volt a sztárvendége. Olasz nyelvtudása miatt ő készíthetett interjút a filmcsillaggal.

Szeszélyes évszakok

27 évvel ezelőtt elindult a magyar televíziózás egyik meghatározó darabja, a Szeszélyes évszakok. Alkotói 2003-ban ünnepelték a 175. adást. Az MTV-s időszakban összesen 173 színész lépett fel a kabaréban az idők során, és úgy tűnt, hogy Antal Imre viccei maradnak a közszolgálati csatornán.

Szünet állt be jó három évvel ezelőtt, majd felröppent a hír, hogy folytatást tervez a vele nyugdíjazása óta szerződésben álló Szféra TV. Sokáig azt sem lehetett tudni, hogy van-e valós igény a humoristára, hogy mely csatornán bukkan fel legközelebb, mindenesetre a bulvársajtó előszeretettel foglalkozott vele kórházi kezelése óta, sokszor méltatlan, megalázó helyzetbe hozva a nagybeteg televízióst. Az MTV sajtóosztálya pár héttel a start előtt még úgy tudta, hogy az m1-re kerül a megújult kabaré, ám az RTL 2006 októberében bejelentette, hogy új formában náluk folytatódik a műsor.

Az Erkel-díjas (1984), érdemes művésznek (1988) két könyve is megjelent: 1991-ben került a boltokba a Pami című kötet (ezen a néven csak édesanyja szólíthatta), amelyben legérdekesebb élményeit gyűjtötte egybe (2002-ben újra kiadták), 1998-ban pedig az Antal Imre legjobb viccei című könyvét vehették kézbe az olvasók. Nagylemezt adott ki Az Antal én vagyok címmel, és érdekes kísérlet volt az, mikor az MC Papa és a Handa banda formációval megjeletette a No limit című albumot.

Itt lehet hozzászólni !