Boldog születésnapot – Terence Hill

Mr.Gabee, Csepel.info, WIKI

79 éve született Terence Hill, eredeti nevén Mario Girotti (Velence, 1939. március 29. –)olasz színész. Leginkább spagettiwesternekből, a Don Matteo televíziós sorozatból és Bud Spencerrel közös filmjeiből ismert.

Mario 1939-ben Velencében született német anyától és olasz apától, aki vegyész volt. 1942 és 1945 között a szászországi Lommatzsch kisvárosban, édesanyja szüleinél éltek, ott vészelték át a közeli Drezda bombázását is. A város többek között azzal emlékezett meg híressé vált lakójáról, hogy a helyi szabadtéri strandot Terence Hill Freibadnak nevezték el.[1] 1945-ben visszaköltöztek Olaszországba, Mario 1947-től Amelia városában járt iskolába.1951-ben fedezte fel készülő filmjéhez Dino Risi olasz filmrendező. Családjával még abban az évben Rómába költözött. Ezután összesen 27 filmben kapott kisebb-nagyobb szerepeket, mígnem 1963-ban eljátszhatta első komoly, nagy alakítását Luchino Visconti A párduc című filmjében. 1964-ben Nyugat-Németországba költöztek, ahol több hazai, ún. Heimatfilmben, illetve akció- és (többek között Karl May művein alapuló) westernfilmben szerepelt.

1967-ben az Isten megbocsát, én nem forgatásának kedvéért visszaköltözött Olaszországba. Ebben a filmben szerepelt először együtt (egy jelenetben) Carlo Pedersolival, ismertebb későbbi nevén Bud Spencerrel (már a Hannibálcímű filmben, 1959-ben szerepeltek mindketten). Hill egyik hobbija az úszás volt, amit Spencer versenyszerűen űzött (a vízilabdával egyetemben). Érdekesség, hogy még ismertté válásuk előtt együtt versenyeztek a Laziocsapatában, ahol az edzések során gyakran összefutottak, bár a köztük lévő majdnem tíz évnyi korkülönbség miatt mélyebb ismeretséget nem kötöttek. Abban az évben meg is házasodott.

1968-ban az Isten megbocsát, én nem producerei a film népszerűsítése végett elé tettek egy húsz nevet tartalmazó listát, amiből édesanyja nevének kezdőbetűi után a Terence Hill nevet választotta ki magának. Ennek ellenére makacsul tartja magát az a legenda, miszerint keresztnevét a római vígjátékíróTerentius, családnevét pedig felesége után vette fel. Valójában felesége, Lori Zwicklbauer vette fel az ő művésznevét. 1969-ben megszületett Jess fiuk.

A következő években több akció- és spagettiwesternben is szerepelt állandóvá lett színésztársával, Bud Spencerrel. A páros híressé vált filmjeikkel Olaszországban és azon kívül is. Egyik legismertebb filmjük ebből a korszakból a Az ördög jobb és bal keze és annak folytatása, a Az ördög jobb és bal keze 2 voltak. Egy interjúban Hill személyes kedvenceként aNevem: Senki című filmjét jelölte meg, amelyikben Henry Fondával szerepelt.

Első amerikai filmjei az 1977-ben forgatott Mr. Milliárd (Mr. Billion) és a Menni vagy meghalni (March or Die) voltak, ekkoriban Hill az Amerikai Egyesült Államok és Olaszország között ingázva töltötte életét.

1990-ben Új-Mexikóban, ahová a Lucky Luke című film forgatása végett utaztak, autóbalesetben meghalt 17 éves fogadott fiuk, Ross. Az eset hatására a színész mély depresszióba esett. Később talpra állt, és sikeres tévés karriert futott be Olaszországban. A 2000-ben indult Don Matteo című sorozata máig az egyik legkedveltebb és legismertebb olasz sorozat lett. (Ennek 10 évada ment le Olaszországban, nálunk a 9. megy). Legutóbbi, magyarra is szinkronizált munkája a Lovas a sötétben című sorozat. 2011-ben újabb sorozatot forgatott, Un passo dal cielo címen, amelynek második évadát 2012 őszén sugározta a Rai1. Magyarországon az első évad 2013 tavaszán volt látható, a Story4 műsorán.

A színészet mellett rendezőként is kipróbálta magát többek között a Don Camillo, a Lucky Luke és a Bunyó karácsonyig című filmjeiben.

Itt lehet hozzászólni !