Pesterzsébeten rabolt, keresik

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság 01200/290/2018. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen rablás bűntett miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. február 17-én 3 óra 30 perc körül Budapest XX. kerületében közlekedő 923-as éjszakai buszon kikapta egy utas kezéből annak mobiltelefonját, majd a buszról leszállt. A sértett a férfi után szaladt és amikor utolérte, megpróbálta visszakérni telefonját, azonban ekkor az elkövető őt megfenyegette és a telefonnal ismeretlen helyre távozott. 

A férfi 30 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, átlagos testalkatú, rövid sötét hajú, barna szemű, mindkét karján tetoválás látható. A bűncselekmény elkövetésekor világos farmernadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Itt lehet hozzászólni !