Szigor jöhet a jogsi megszerzésében

Autonavigator, Mr.gabee, Csepel.info

Bár konkrét javaslatból még kevés van, a terv az, hogy szigorúbb feltételek mellett lehessen jogosítványt szerezni, sokan ugyanis alkalmatlanok az autóvezetésre

A Magyar Közlekedéspolitikai Egyesület elmondása alapján olyanok is megkaphatják a jogosítványt, akik alkalmatlanok az autóvezetésre.

A szervezet szerint a szabályokat megszegő, agresszív vezetési stílussal rendelkezők tartoznak abba a csoportba, akik alkalmatlanok az autóvezetésre, az ő arányuk pedig a jogosítványt szerzettek 10-15 százalékát is kiteheti – szerepel a Magyar Közlekedéspolitikai Egyesület tanulmányában. A dokumentum alapján a leggyakrabban azok tartoznak ezen személyek közé, akik átlagon felüli járművekkel rendelkeznek, úgy gondolják, a társadalmi státuszuk, a vélt, átlagosnál jobb vezetői képességük és persze agresszívabb felfogásuk miatt rájuk nem vonatkoznak a szabályok.

“Nem tartják be a követési távolságot, a megengedettnél sokkal gyorsabban vezetnek, veszélyes előzéseket hajtanak végre, provokálják a többi sofőrt, amivel nem csupán a szabályokat írják felül önkényesen, hanem saját vélt felsőbbrendűségüket is fitogtatják látványosan a többi vezető előtt (villognak, dudálnak, mutogatnak, igyekeznek „letolni” az útról az előttük lévőt). Ezen réteg visszaszorítására egy lehetséges módszer a szankció alkalmazása (pénzbírság, büntetőpontok, jogosítványmegvonás stb.), vagy esetleg a szankció további szigorítása.”– olvasható a tanulmányban.

A Hirado.hu szerint a szervezet azon a véleményen van, hogy mindez csak egy oka a balesetek bekövetkezésének, hiszen ezek mellett rengeteg olyan ember is megkapja a vezetői engedélyét, aki egyébként alkalmatlan arra, hogy a szabályoknak megfelelően vezessen. Az ilyenek tétovák, rossz a reakcióidejük, rutintalanok, nem eléggé találékonyak, nincsenek tisztában saját járművük képességével és a közlekedési szokásokkal sem – mint írják, ők legalább akkora veszélyt jelentenek a közlekedésben résztvevőkre, mint a fent említett társaik.

Az egyesület szerint ma túl könnyen juthatnak az emberek jogosítványhoz, hiszen annak kiadásából a gyártók, az autószerelők, az oktatók és a cégek is csak profitálnak, ezért senkinek sem áll érdekében szigorítani a megszerzés feltételein. Mint írják, nem csak ez a baj, ugyanis a közlekedésben résztvevők gyakran úgy érzik, a közúti ellenőrzések is csak azt a célt szolgálják, hogy minél több büntetést tudjanak behajtani, ami megfelelési kényszerhez, majd sok esetben balesethez vezet.

Bár a szigorítással kapcsolatban konkrét javaslatokból kevés található a tanulmányban, azt külön kiemelték, hogy a fiatalok négyszer annyi balesetet okoznak, mint idősebb társaik, ezért növelnék a jogosítvány megszerzéséhez szükséges korhatárt, ezen felül oktatnák a gyalogosokat és a kerékpárosokat is, hiszen ők is ugyanúgy a közlekedés részét képezik.

 

5 hozzászólás “Szigor jöhet a jogsi megszerzésében” bejegyzésre

  1. Guriga szerint:

    Már éppen ideje lenne bevezetni valami szigorítást….

  2. Vámos Józsi szerint:

    Az egyén úgy vezet, ahogy a fidesz megengedi.

  3. Nagyapó szerint:

    Vámos Józsi! Elárulom, mert nem tudja, ha a pártra gondol, akkor Fidesznek kell írni. Amennyiben kis betűvel írja, akkor a fidesz (lat. fides) hitet jelent, ami stimmel, csak nem tudom mit akar avval, hogy “Az egyén úgy vezet, ahogy a hit megengedi.”?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. barvagarbalarka szerint:

    Nagyapókám, jó az kis kezdőbetűvel is, a fidesz még ennyit sem érdemelne, egyszerűen tolvajbanda.

  5. Johnny szerint:

    A csillagtelepi tanpályát nem lehetne áthelyezni… akárhová?!
    Pl.: Csepel Művek?
    A tömegközlekedést is szívatják, mert már mindenki itt oktat.

Itt lehet hozzászólni !