Ahol nem beszélnek mellé, és kirakják az illegális bevándorlókat

Borsodhír

Az izraeli hatóságok szerdán bejelentették, hogy az országban tartózkodó csaknem 40 ezer illegális bevándorlónak távoznia kell, s ha ellenszegülnek, börtönbe kerülnek.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kormányülés kezdetén üdvözölte, hogy megkezdődött a migránsok távozását ösztönző projekt. Az illegális úton érkezett külföldi állampolgároknak március végéig el kell hagyniuk Izraelt, ha nem akarnak határozatlan időre rácsok mögé jutni.

A belügyminisztérium adatai szerint 38 ezer, többségében eritreai és szudáni állampolgárt érint a rendelkezés. Az önként távozók ingyen repülőjegyet és csaknem 3 ezer eurót (több mint 900 ezer forintot) kapnak.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) nyugtalanságának adott hangot közleményében. Izraelt “köti a jog, hogy megvédje a menekülteket” – figyelmeztetett.

A főbiztosság tudomása szerint

2009 óta mindössze nyolc eritreai és két szudáni állampolgár kapott menekültstátust Izraelben.

Rajtuk kívül 200, Darfúrból érkezett szudáni lakosnak biztosítottak humanitárius menedéket a közel-keleti országban. A kiutasítási program keretében az izraeli kormány hallgatólagosan elismeri, hogy az eritreai és a szudáni migránsok nem térhetnek haza a szóban forgó afrikai országokban uralkodó állapotok miatt. Az ENSZ emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja az eritreai kormányt, a szudáni elnök, Omar el-Besir ellen pedig nemzetközi elfogatóparancs van érvényben népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Izraeli civil szervezetek úgy tudják, hogy az ország Ruandával és Ugandával kötött megállapodást az önként távozók befogadásáról.

Az érintett migránsok többsége 2007-től kezdődően érkezett Izraelbe a Sínai-félszigeten keresztül. Az áradatot az fékezte meg, hogy a zsidó állam elektromos kerítést húzott fel az egyiptomi határon.

Az izraeli hatóságok több tábort létesítettek az ország déli részén, ahol mintegy 1500-an élnek szerény körülmények között. Ezek a létesítmények bezárják kapuikat, lakóik pedig szintén a távozás vagy a börtön között választhatnak.

Forrás: Borsodhír

3 hozzászólás “Ahol nem beszélnek mellé, és kirakják az illegális bevándorlókat” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Könnyű Izraelnek, mivel nem EU tag, így nincs Izrael ellenes külhoni képviselőjük.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Nagyapó szerint:

    Igazuk van a ceglédieknek! Ha valaki hozzánk jön, ne provokáljon! Én sem járok Bécsbe bőgatyában, karikás ostorral.
    Jellemző volt – még Khomeini idejében – Teheránból repültem haza. A gépen sok “banya” volt csadorban. Amikor a gépen kigyulladt, hogy “nem kell szmoking”, a “banyák” sorban mentek a toalettbe, ahonnan bombázok jöttek vissza. Tudták, hogy más kultúrájú országba mennek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !