Karácsonyi menütippek a hagyományos fogások helyett

Csepel Pláza, Mr.Gabee, Csepel.info

Szinte minden családban megvan az a hagyományos menüsor, ami karácsonykor az asztalra kerül. Ezek általában olyan fogások, amiket mindenki szeret, szívesen fogyaszt.

Ennek ellenére vágyunk néha egy kis változatosságra, ezért évről évre érdemes néhány izgalmasabb fogást becsempészni a menüsorba. Mutatunk néhány – a hagyományostól eltérő – ötletet, melyből lehet válogatni, vagy akár az egész menüsort átvenni.

 

Céklakrémleves

Egy közepes méretű vöröshagymát pároljunk meg olívaolajon. Kockázzunk fel 3 nagyobb fej céklát, és amikor  a hagyma már üveges, forgassuk bele, 3-4 percig dinszteljük majd öntsük fel kb. 1, 5 liter csirkealaplével. Így főzzük, amíg a cékla meg nem puhul. Ekkor turmixgéppel vagy botmixerrel pürésítsük az egészet. Csavarjuk bele egy fél citrom levét, adjunk hozzá tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és tálalás előtt petrezselyemmel díszítsük, mellé főtt tojást kínáljunk.

Tormás-mézes csirke

A tormás-mézes csirke elkészítéséhez szükségünk lesz egy jó minőségű, nagyobb csirkére. Mézet, tormát, sót és ízlés szerinti fűszert keverjünk össze, és az így elkészült pác kb. felével kenjük meg a csirkét. 35-40 dkg szilvát magozzunk ki és vágjuk félbe, valamint adjunk hozzá 1 evőkanál mézet és sóval, borssal fűszerezzük. A megtisztított csirkét töltsük meg a szilvás raguval, majd a pác másik felével ismét kenjük át a csirkét. Helyezzük hőálló edénybe, öntsünk alá szükség szerint vizet, majd alufólia alatt, magas hőmérsékleten süssük kb. 2 órán keresztül. Ezután távolítsuk el a fóliát, a maradék páccal mégegyszer kenjük át a csirkét, majd befejezésként pirítsuk aranybarnára 180 fokon 10-15 percig.

Poharas mézes krémes

Ennek a desszertnek az alapja a puding, amit érdemes mindenképpen házilag elkészíteni. Ehhez keverjük össze két tojás sárgáját 2 evőkanál liszttel vagy keményítővel. Forraljunk fel 4 deci tejet egy nagyobb vaníliarúddal. A kettőt lassan, óvatosan keverjük össze, majd ízlés szerint 2-3 evőkanál cukorra édesítsük és várjuk meg, míg besűrűsödik. Ezután hagyjuk hűlni, majd az egészhez keverjünk 3 evőkanál mascarponet.

Ha ezzel elkészültünk, a poharak aljára tegyünk 1-2 evőkanál sárgabaracklekvárt, erre szórjunk kb. 1-2 cm kekszdarát, amit előtte akár meg is piríthatunk egy serpenyőben. Erre rétegezzük a házi pudingot majd reszelt étcsokival, kakaóbabbal díszítve tálaljuk.

Itt lehet hozzászólni !