December 1. – Az AIDS elleni küzdelem világnapja

WIKI, MR.Gabee, Csepel.info

1981. december 1-től jegyzik különálló betegségként az AIDS-t. 1988 óta van világnapja, hiszen szükséges felhívni a figyelmet a betegség elleni küzdelemre. Becslések szerint legalább ötvenmillió ember fertőződhetett ennek a betegségnek a kórokozójával, a HIV vírussal, a megjelenése óta.

Feltételezhetően az 1920-as, 1930-as évek környékén egy fertőzött majom harapásával juthatott módosulás után a kórokozó emberi szervezetbe. 1981-ben a korábban csak idősekre jellemző Kaposi-szarkóma fiatalokon is megjelent. Illetve melegek egy speciális tüdőgyulladás fajtában betegedtek meg. Ezek voltak az első figyelemfelhívó jelek. 1982-ben tapasztalták először, hogy vérátömlesztéssel is elkapható a betegség, korábban azt gondolták, hogy csak nemi úton. 1990-ben elkezdődött a harc azért, hogy a HIV fertőzötteket ne érje hátrányos megkülönböztetés. Gyógyszereket jelentettek be a betegség ellen, melyekről kiderül, hogy nem váltják be a hozzájuk fűzött reményt. 2000-ben világméretű járvánnyá válik, melynek a központja Dél-Afrika. Magyarországon 2014-ben a regisztrált HIV-fertőzöttek száma valamivel 2500 felett volt. Azonban feltehető, hogy a fertőzöttek nagyjából 75%-a nem tud arról, hogy mivel él együtt. A fiatalok különösen veszélyeztettek, hiszen a nyolcvanas években még sokat lehetett hallani erről a betegségről, és óvszer reklámok is voltak szépszerével. Addig manapság sajnos nem jut erre kellő figyelem, hiszen hazánkban viszonylag alacsony éves szinten az esetek száma. 2012 végén 35,3 millió volt Földünkön a fertőzöttek száma, abban az évben 2,3 millióan fertőződtek meg. Magyarországon az elvégzett tesztek száma évről-évre csökken, holott egyre több az áldozat. Sajnos sok esetben az orvosok sem gondolnak arra, hogy a tünetek hátterében ez a probléma állhat.

 

Egy hozzászólás “December 1. – Az AIDS elleni küzdelem világnapja” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Nem igaz. Csak mendemonda a majom.
    A valóság az, hogy művi úton hozták létre ezt a halálos kórt. Háborús céllal!!
    Bár itt is lehetett olvasni összeesküvés-elméleteket.
    A lényeg katonai bevetésekre/háborúkra terveznek mindent. Pusztításra magyarul. Az hogy később valamilyen formában a konyhában landol vagy a háztartásban az már a finomított lelkű mérnökök miatt van, akik önnön maguk fényezésével bemutatják a már katonai célokra bevetett kipróbált eredményt elért “találmányokat” és azt olvassa az ember “Felfedezték….”
    Mivel ezzel együtt alkotják meg az ellenszereket is.

    A rákra is már több éve megvan az ellenszer. Marhaenzim… csak fejlődő ország több van mint fejlett és így ez egy BILLIÁRDOS ÜZLET!!

    Mindig abból kell kiindulni hogy a Föld lakói kapzsik, agresszívak, brutálisak, vadak és fékezhetetlen a rombolás iránti vágyuk…

    Én azt a napot várom mikor összeomlik végre ez a beteges civilizáció és megérik a Föld egy valódi pusztulásra. Kezdődhetne úgy ahogy a Nap kel. Előbb eltűntetni Ázsiát a sok csótányzabálóval tovább az Arab tábla, Afrikát is eltűntetni, Európa már rég Búvár Kund és akkor jön majd Rambo meg Terminátor Amerikából és megmentik a Földet 😉

Itt lehet hozzászólni !