2,3 milliárd forint a vagyonnövekedés

Csepel.hu
Jelentősen növekedett a csepeli önkormányzat vagyona – derül ki a legújabb összesítésből.

Önkormányzati szinten, a 2015. évi vagyonhoz viszonyítva, a 2016. év során 2.326.089 eFt volt a vagyonnövekedés” – áll a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság elé került javaslatból.

Ha voltak a rendszerváltásnak győztesei és vesztesei, akkor Csepel és az itt élők – egy szűk réteg kivételével – az utóbbi csoportba tartoztak. A 80-as évek végétől kezdve az ipari termelés hanyatlását és az életszínvonal csökkenését tetézte a közterületek, utak, parkok lepusztulása. 2010-ig a csepeli önkormányzat vagyonvesztése meghaladta a 10 milliárd forintot. Fejlesztések, beruházások csak hébe-hóba voltak, a kerület még a saját működését sem tudta finanszírozni. Az iskolák, óvodák, bölcsődék bezárása, eladása, illetve más vagyontárgyak kiárusítása mellett egy hatalmas folyószámlahitellel lehetett csak a dolgozók havi illetményét kifizetni.

2010 után jelentős fordulat történt Csepelen. Az új vezetés a veszteséges működést – elsősorban a korrupció visszaszorításával – nyereségessé tette. Németh Szilárd polgármestersége idején évi kétmilliárd forinttal kerültek kevesebbe az önkormányzat kiadásai, miközben az addiginál sokkal több lakossági szolgáltatást vállalt fel a kerület.

Megkezdődött a közterületek. közintézmények, bölcsődék, óvodák, iskolák rendbetétele is, amely Borbély Lénárd polgármestersége idején folytatódik. Csepel látványosan szépül, és nem csak a közvagyon növekedik, de a magánlakások ára is milliókkal lett magasabb. Kerületünk éppen a közelmúltban nyerte meg a negyedik nagy városrehabilitációs pályázatot, és hetente adnak át megújult bölcsődéket, óvodákat, felújított közterületeket.

Csepel.hu

 

 

 

8 hozzászólás “2,3 milliárd forint a vagyonnövekedés” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    És a Gerincutat teljes hosszában mikor adják át?

  2. Nagyapó szerint:

    Remélem soha, nem kell a Sziget forgalma Csepelen!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Tóth kati szerint:

    Drága Nagyapó!Kerületünk a sziget felső részén teljes szélességben helyezkedik el.Ahhoz ,hogy az északi részről valaki eljusson a sziget belsejébe a kerületünkön kell áthaladni.Ne dugja homokba a fejét,Csepelnek égető szüksége van a Gerincútra.Ugyhogy elég a tökölésből,elvárjuk,hogy cirka 25 év alatt épüljön meg már nálunk is egy 2-3 km-s útszakasz.

  4. ehh szerint:

    bolsevikapó miért nem mész a hülyeségeddel a …..ba?
    és ez ott ül a városházán.

  5. földhözragadva szerint:

    Csepel fejlődését gátolja az infrastruktúra (hidak, utak) hiánya…

  6. Nagyapó szerint:

    Nagyon érdekes hozzászólásokat olvasok. Mind valamilyen óhajt fejez ki, de valahogy nem érzem a realitást. Mindenki tudja, hogy a Gerincút a szennyvíziszap elszállítására lett tervbe véve. A szállítást megoldották, de azért maradt a Gerincút óhaja. Kinek lenne jó? Főleg a Csepelen átmenőknek. Arra kevesen gondolnak, hogy az elkerülő út megépítése után mi lesz a Corvin csomóponttal, a Kvassay híddal (Gubacsi híddal), a Soroksári úti kereszteződéssel, különösen, ha megépül a Nagyvásár-telep helyén és a Csepel é-i területén egy új negyed. Boldogan ácsorgunk egy dugóban, amit az elkerülő úti forgalom okoz?
    Csepel fejlődését nem a hidak segítik elő. Budapestnek igen, de Csepelnek nincs szüksége egy hatalmas XX-XXII kerület közötti forgalomra. Már nem az autópályák a nyerők, nem véletlen, hogy a kínaiak – a buták – Bp. és Belgrád között vasutat építenek és nem az autópályára, vagy a hajóra szavaznak.
    Sokkal fontosabb lenne kerületünk úthálózatának további javítása.
    Nem szlogenek kellenek, hanem átgondolt fejlesztés!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Strici szerint:

    Mint mindig most is es ujra es ujra nagyaponak adok igazat.
    A vasute a jovo.
    Abbol is lehet latni amikor reggel fel nyolckor csucsidoben a szent imre terig torlodnak az autok mert a kikotonel vonat forgalom van. Delutan kettokor szinten vonat athaladas segiti a csucsban a tomeget.

  8. lolka szerint:

    Nagyapót idézve utazz tehervonaton, amit megépítünk a kínaiaknak. A másik: le kell zárni az átmenő utakat és akkor nem lesz torlódás!-ugye milyen egyszerű…nincs út nincs torlódás a többiek meg repüljenek…Nem tudom mit szólna némelyik okos, ha reggel menne pl. Székesfehérvárra és háromnegyed órát araszolna a II.Rákoczin utána félóra alatt eléri a célt…

Itt lehet hozzászólni !