Három éve halt meg dr. Wesniczky Béla fogszakorvos

Mr.Gabee, Csepel.info

Gyász Wesniczky Béla

2014. november első napjaiban életének 73. évében elhunyt dr. Wesniczky Béla főorvos fogszakorvos, a csepeli egészségügyi ellátás legrégebbi munkavállalója. Csepelen kezdett el dolgozni 1964-ben és nyugdíjasként, élete végéig ellátta betegeit a Tóth Ilona Egészségügyi Szakszolgálat rendelőjében. Néhány héttel ezelőtt, október 11-én vehette át a Csepel Örökség díjat, amelyet a csepeli önkormányzat adományozott részére a hosszú évtizedeken át nyújtott magas színvonalú orvosi tevékenységéért.

Dr. Wesniczky Béla 1941-ben született Budapesten, majd egészen fiatalon, 1964-ben kezdett el dolgozni fogszakorvosként a csepeli rendelőintézetben. Kiemelkedő szakmai munkájára tekintettel hosszú ideig a fogászati osztály osztályvezető főorvosaként végezte tevékenységét. Miután 2005 óta a fogászati rendeléseket vállalkozói formában folytatják, a Népegészségügyi Intézet megbízásából a kerület fogászati ellátásának szakmai felügyeletét látta el.

Kollégái emlékezete szerint gyakran emlegette azt a fiatalkori vágyát, hogy legalább egy nappal tovább dolgozzon, mint az az idős szemész orvosnő, aki ötven esztendeig látta el betegeit Csepelen. A vágya teljesült, hiszen idén augusztusban volt ötven éve annak, hogy a csepeli rendelőben kezdett dolgozni. Olyan jól senki nem ismerte a betegeit, mint ő, mert generációk sorának óvta az egészségét. A munkahelye szinte az otthona volt, mert szívügyének tekintette az emberekkel való foglalkozást.

„Jótékonysági intézmény volt, szeretett munkába járni, gyógyítani. Jó néhány idős betege van, akinek még mindig megvan a foga nagy része, mert arra törekedett, hogy megmentse, s ne húzza ki őket feleslegesen. Türelmes volt, imádott beszélgetni a pácienseivel és megnyugtatni őket, hogy a fogkezelés nem fájdalmas. Nem véletlenül szerettek hozzájárni a betegek” – mondja róla az egyik asszisztense.

Dr. Wesniczky Béla október 23-án töltötte be a 73. évét. Gyászolja a felesége, két gyermeke, négy unokája és a csepeli közösség.

2 hozzászólás “Három éve halt meg dr. Wesniczky Béla fogszakorvos” bejegyzésre

  1. kispajtás szerint:

    Azért a nekrológot illett volna aktualizálni és nem egy az egyben bekopizni évről évre –
    “Néhány héttel ezelőtt, október 11-én vehette át a Csepel Örökség díjat” – miközben már három éve meghalt. 🙁

    “Dr. Wesniczky Béla október 23-án töltötte be a 73. évét. Gyászolja a felesége, két gyermeke, négy unokája és a csepeli közösség.” – azóta eltelt három esztendő, azaz most lett volna 76 éves.

    Több odafigyelést, tiszteletet!

  2. Kérdező szerint:

    CTRL +C , CTRL + V

Itt lehet hozzászólni !