Több milliót csalt ki áldozatától: ismert tévés személyiséget is átvert a volt mentős

Blikk

HÉV-életmentők: jár a dicséret

Három és fél millió forintja bánja jóhiszeműségét egy ismert hazai médiaszemélyiségnek.

A tévés nevét kérésére megváltoztattuk Ildikóra, hiába dolgozik évtizedek óta oknyomozó újságíróként, nem vette észre, hogy a lelkére hatva egy csaló csúnyán átveri.

Ildikó egy időben sokszor megfordult a mentőszolgálatnál, ekkor ismerkedett meg a nővel.

– Hiába figyelmeztettek, hogy vigyázzak vele, sajnos nem hallgattam senkire és összebarátkoztam vele. – elevenítette fel Ildikó. – Sokat beszélgettünk, elmesélte, hogy az édesapja rákkal küszködik. Ő pedig anyagi nehézségek miatt nem tud mindent magadni neki. Pokolian megsajnáltam – mesélte a tévés.

Ildikó nem sokáig hezitált, amikor „barátnője” pénzt kért kölcsön. Sőt, akkori férjét is hamar meggyőzte, hogy segítsenek.

– 3 milliót adtam oda, ötszázezret pedig a volt párom utalt neki. Amikor eljött a pénzvisszaadása időpontja, egyetlen fillért sem láttunk. Pontosan tudjuk, hogy keresztet vethetünk az összegre, azt azonban, hogy még ő támad minket, álmunkban sem gondoltuk! Arra vetemedett, hogy a lányom bizalmába férkőzött, azt bizonygatta, hogy rossz anya vagyok – sírta el magát.

De nem csak nekik okozott nehéz perceket a nő:

– Több emberről is tudok, akiktől ugyanígy kért kölcsön, csupán a hivatkozási alap változott. – tette hozzá egy neve elhallgatását kérő, a mentőknél dolgozó férfi. – Volt, akinek azt mesélte, hogy egy minisztériumi barátja megsúgta, hogy egy afrikában kőolaj befektetés nagyon jó hozamot ígér. És erre a mesére adtak is neki pénzt.

Végül aztán egyik áldozata megelégelte a várakozást, és feljelentést tett a rendőrségen. Eljárás indult ez ellen a nő ellen befolyással üzérkedés miatt.Elértük telefonon a csalással vádolt nőt, ő azonban nem akart nyilatkozni. Mindössze annyit mondott, hogy valóban nem dolgozik már az Országos Mentőszolgálatnál, de onnan nem kirúgták, hanem közös megegyezéssel távozott.

Az ügy kapcsán feltett kérdéseinkre a rendőrség lapzártánkig nem válaszolt.

De sz Országos Mentőszolgálat sem reagált megkeresésünkre.

Klapkának is tartozhatott

Információnk szerint a volt mentődolgozó egyik rokonának nagyobb összegű kölcsönt adott Klapka György (†88). Ezt kérdésünkre az érintett is elismerte, kiegészítve azzal, hogy a fedezet egy balatoni ingatlan volt. Kerestük Klapka György örökösét is, ő azonban állítása szerint soha nem hallott az ügyletről.

Forrás: Blikk

2 hozzászólás “Több milliót csalt ki áldozatától: ismert tévés személyiséget is átvert a volt mentős” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Szerencsés ember vagyok, mert nekem nincs a szivarzsebemben 3 felesleges milllkóm, így nem tudnak átverni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Immigrante szerint:

    Kelet-Magyarország: öten erőszakoltak meg egy 16 éves szűz lányt egy házibuliban Öt 18 és 20 év közötti fiatal férfit tartanak előzetes letartóztatásban, miután a gyanú szerint szexre kényszerítettek egy 16 éves szűz lányt egy kelet-magyarországi házibuliban pár héttel ezelőtt – értesült a Bors. A nyomozást folytató rendőrség a lap kérdésére annyit árult el, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt folyik a vizsgálat. A bulvárlap ezt a képet mellékelte cikkéhez, és nem jelezte, hogy illusztráció lenne. A képaláírás: “Az öt fiatalnak jók az esélyei arra, hogy legközelebb csak a többéves büntetésük letöltése után koccinthatnak újra” – A büntetőeljárásnak öt gyanúsítottja van, a rendőrség valamennyi gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, amit a bíróság mind az öt gyanúsítottnál elrendelt. A rendőrség az eljárás során a tényállás pontos tisztázása mellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a sértettet kímélje, ezért a büntetőeljárásról további infor­mációkat nem hoz nyilvánosságra – állt a rendőrök válaszában. Az illetékes ügyészség annyit közölt, az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert fennáll a veszély, hogy a gyanúsítottak megszöknek, illetve hogy befolyásolják a tanúkat. Ha beigazolódik a gyanú, az el­követők akár nyolc év börtönt kaphatnak. A bulvárlap információi szerint a 16 éves lány a barátaival ment házibuliba, ahol Gina nevű ran­di­droggal, más néven szex­drog­gal elkábították. A magatehetet­len lányt ezután mind az öten meg­erőszakolták. Bizarr, de a lány a házibuliból a saját lábán ment haza, és másnap reggel úgy emlékezett, kifejezetten jól szórakozott. Délután látogatta meg egy barátnője, aki többekkel együtt tudomást szerzett az erőszakról, ugyanis az egyik gyanúsított a telefonjával fényképet készített a bűncselekményről, amiket továbbított az ismerősének. A 16 éves lány egy jónevű kelet-magyarországi középiskola tanulója, őt és családját is nagyon megviselték a történtek. A család azt tervezi, hogy a trauma miatt elköltöznek a településről. Gyorsan kiürül a szervezetből Ugyan a rendőrség szerint kábítószer használata nem merült fel az ügyben, azt tudni kell, hogy a Ginát előszeretettel használják szexdrognak, mivel kis mennyiséggel el lehet vele kábítani valakit. Az áldozat rendszerint nem emlékszik a szexuális együttlétre, ráadásul a szer gyorsan kiürül a szervezetből, már egy nappal a használat után nehéz kimutatni.

Itt lehet hozzászólni !