A csepeli nyugdíjasok visszautasítják Vona Gábor szavait

Csepel.hu

A csepeli nyugdíjasok tiszteletet, becsületet kérnek minden politikustól – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet Németh Szilárd országgyűlési képviselő folytatott a kerületben élő idős emberekkel a Csepeli Nyugdíjas Házban szeptember 4-én. Az esemény apropóját az adta, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke nemrég olyan nyilatkozatot tett a nyugdíjasokkal kapcsolatban, amely országos felháborodást keltett az idős emberek körében.

Vona Gábor egyebek mellett konkrétan azt mondta, hogy „…most már rendszeres esemény, hogy a hétköznapokon kedves bácsik és nénik magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját.”

Az egyik csepeli nyugdíjas így szólalt meg az esettel kapcsolatban: „Szánalmasnak és sértőnek tartom a Jobbik elnökének a gondolatát. Az idősek elutasítják, amiket róluk feltételeznek.” Egy másik felszólaló ezt mondta: „Vona Gábor teljesen kifordult önmagából. Korábban értelmesen, összeszedetten beszélt, de ennek most már nyoma sincsen. A minket illető legutóbbi kijelentése arra szolgál, hogy egymás ellen uszítsa az embereket.” Egy harmadik hozzászóló így vélekedett: „A nyugdíjasok elleni támadás nem véletlen. Korábban a zsidó származásúakat akarták nyilvántartásba venni a Parlamentben, most bennünket támadtak.” Egy negyedik ember arról beszélt, hogy „megosztó, gyűlöletkeltő, amiket Vona nyilatkozott, és rombolja a család összetartozásának érzését. A nagymamák és nagypapák azok, akik a család motorját jelentik.”

Németh Szilárd emlékeztetett rá: a Csepeli Nyugdíjas Klubot azért hozták létre, hogy az idősek megbecsülve, méltóképpen élhessék hétköznapjaikat. Maga az épület korábban egy elhanyagolt ház volt, de mára olyan hely lett, ahová szívesen jönnek a nyugdíjasok. Jó közösség alakult ki, évente mintegy 20 ezer látogató fordul meg itt. A csepeli nyugdíjasok a bibliai szeretet fontosságát emelték ki, mert tudják, hogy a családi összetartozásnak mekkora szerepe van. Ezzel ellentétes, amit a Jobbik megenged magának. „Vona Gábor uszító kijelentésével a csepeli nyugdíjasokba is belerúgott csakúgy, mint az országban élő 3 millió idős emberbe. Nem véletlenül, hanem szándékosan hangzottak el a becsmérlő szavai. Amit tett, az egyértelműen provokáció. Noha hetek teltek el a nyilatkozata óta, semmiféle megbánást nem tanúsított, nem kért bocsánatot az érintettektől. Megmutatta, hogy a hatalomért, a pénzért bármire képesek. Gondoljunk bele: ha most ilyen a jobbikosok gondolkodása, milyen lenne, ha hatalomra kerülnének…(…) Megpróbálják tönkretenni, semmibe venni, amit a kormány tesz a nyugdíjasokért.  Folyton pocskondiázzák, támadják a kormány intézkedéseit, amelyeket a nyugdíjasok érdekében meghoz. A Jobbik egymás ellen uszítja a különféle társadalmi csoportokat, ahelyett, hogy arra törekedne, ami igazán fontos: megtalálni azt, ami összeköti és felemeli az embereket. Jobbikos politikus még nem ragadtatta el magát ennyire, miközben az is látszik, hogy ez nem csak az elnökük véleménye, hiszen a gyalázatos nyilatkozatot az egész Jobbik magáévá tette. A csepeli nyugdíjasok tiszteletet és becsületet kérnek minden politikustól, és ugyanezt várja el az ország össze többi időskorú lakója is” – hangsúlyozta Németh Szilárd.

cs. a.

Fotó: Gubis Mariann

Csepel.hu

2 hozzászólás “A csepeli nyugdíjasok visszautasítják Vona Gábor szavait” bejegyzésre

  1. Valaki szerint:

    De azért érdekes, a JOBBIK az egyetlen párt aki támogatja, hogy a férfiak is 40év munkaviszony után mehessenek nyugdíjba, a többi párt nem! 🙂 A másik: Ott van Vona-facebook oldalán az a bejegyzés, el lehet olvasni és lehet értelmezni, elég volt már hogy vakítják az embereket és még jobban csak szítják a dolgokat… 🙁 Vona NEM MINDEN nyugdíjast bántott meg, csak azokra értette akikkel tapasztalta ezt, a fideszes nyugdíjasokkal szemben! Egyébként nem kell aggódni, párt független vagyok de tényleg undorító hogy még a totál egyenes dolgokat is képesek mások ferdíteni, csak hogy lejárassanak valakit, szánalmas! 🙂

  2. Kopasz Jány szerint:

    “Korábban a zsidó származásúakat akarták nyilvántartásba venni a Parlamentben, most bennünket támadtak.”

    Nettó hazugság! A magyar-izraeli kettősállampolgárokat akarták nyilvántartásba venni, a kettős elkötelezettség miatt! Izraelben az alkotmány TILTJA hogy kettősállampolgárok KÉPVISELŐK lehessenek!

Itt lehet hozzászólni !