Szeptember elseje: megkezdődött az iskola

Csepel.hu

Az idén 75 éves Katona József Általános Iskolában ötven kisiskolás kezdte meg tanulmányait. A tanévnyitó ünnepségen a legifjabbakat Borbély Lénárd polgármester köszöntötte. Jelképesen egy láthatósági mellényt adott át az egyik első osztályos tanulónak, amelyet Csepelen több éve minden új iskolás megkap.

Az intézmény fennállásának 75 éves évfordulója alkalmából az önkormányzat díszoklevelét nyújtotta át Vargáné Andrási Edit intézményvezetőnek. Az elsősök a tankerület ajándékaként ceruzákat kaptak. Az ünnepségen részt vett Morovik Attila alpolgármester, Tóth János tankerületi igazgató és Kosztyú László főtörzsőrmester.

Beszédében a polgármester elsőször az elsősöknek kívánt sok örömet, kitartást, szorgalmat és türelmet az iskolakezdéshez. A szülőkhöz szólva elmondta: három kislány édesapjaként azt vallom, hogy a gyermekeinkre fordított idő, energia és anyagi erőforrás a legjobb és legnemesebb befektetés, amellyel közös jövőnket gyarapíthatjuk.

Visszautalt a 2015-ben útnak indított Csepeli Gyermeksziget Programra, amelynek keretében csak ebben az esztendőben összesen 14 játszótéren, valamint óvodai és bölcsődei játszóudvaron folytatódnak a korszerű és modern megújulási munkák. A felújításokat 2019-et követően az iskolák átalakításával folytatják – tette hozzá a polgármester.

Továbbá tájékoztatott arról, hogy az önkormányzat iskolakezdési támogatással csökkenti a családok tanévkezdéssel járó anyagi terheit. A 15 ezer forint értékű utalványt eddig 535 család vette igénybe.

A polgármester kitért rá: „Az önkormányzat támogatásán túl a magyar állam is jelentős segítséget nyújt a családoknak. Soha ennyi gyermek nem jutott még ingyenes tankönyvhöz és ingyenes étkezéshez, mint ebben a tanévben fog. Idei tanévtől a kormány az elsőtől a kilencedik évfolyamig kiterjesztette az ingyenességet a tankönyvekre, ami azt jelenti, hogy minden általános iskolás és a négy osztályos gimnáziumok első évfolyama számára ingyenesek a könyvek. A gyermekétkeztetésre a központi forrásból összesen 79 milliárd forintot fordítanak, amely a rendszerváltás óta a legnagyobb összeg. Egy másik fontos segítség a szülőknek, hogy 2018-tól az első nyelvvizsgát az állam állja a vizsgázóknak”- hangsúlyozta.

Bejelentette azt is, hogy ettől a tanévtől az első és második osztályosoknak is ingyenes lesz az úszásoktatás a kerületben.

Az elmúlt 75 esztendőben sok pedagógus alkotott és teremtett értéket a Katona iskolában. Köztük dolgozott Vargáné Pethő Klára pedagógus, akitől az iskola közössége nevében búcsúzott Vargáné Andrási Edit intézményvezető. A Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést Borbély Lénárd polgármestertől és Tóth János tankerületi igazgatótól vette át.

Mozgalmas és izgalmas élet vár a „katonásokra” az új tanévben- utalt rá beszédében az intézményvezető. Az önkormányzat által támogatott tavaszi ablakcsere után ősztől padokkal, játékokkal, új távolugró hellyel bővül az iskola. Az iskolai programok ismertetése után bemutatta az új pedagógusokat. Tájékoztatott arról: ettől a tanévtől kezdve újdonság, hogy nem csak a matematikát, de a magyar tantárgyat is csoportbontásban tanítjuk hatodik osztálytól.

Ezután a csepeli rendőrség képviseletében Kosztyú László egy korábbi rajzpályázat két alkotóját jutalmazta. Kaló Kristóf különdíjat nyert, Csányi Petra Gréta harmadik helyezést ért el.

A tanévnyitó után díszalmafát és hársfát ültettek az elsősök a városvezetők segítségével.

 

Antal Zsuzsa

Fotó: Tóth Beáta

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !