Botka megpuccsolta és megszégyenítette a budapesti MSZP-t

Figyelő

Molnár Zsolton duplán is példát statuáltak. Szegedre rendelték, Botka “városába”, majd a hétfői nyilvános önkritikája után kedden kihúzták lába alól a szőnyeget. Újra a “titkos királycsináló”, Lengyel László diktálja a tempót?

A Magyar Idők 2016 novemerében írt arról, hogy a fővárosi MSZP és DK nevében Molnár Zsolt (MSZP) és Molnár Csaba (DK) megegyezett a 18 fővárosi körzet felosztásáról. Innen indul a történet.

Botka László nem sokkal utána, talán pont azért szállt ringbe, hogy megakadályozzon egy Gyurcsány Ferenccel kötendő paktumot. Elődjének, Mesterházy Attilának ez 2013-ban még sikerült, Bajnai Gordonnal közösen kicselezték Gyurcsány DK-ját, amelynek “pont nem jött ki a matek”, csak négy képviselői mandátum jutott nekik, holott öt kellett volna a frakcióalapításhoz.

Botka 2017 elején azt ígérte szebb napokat is látott pártjának, hogy ő majd hoz egymillió új szavazót, ezzel majd a Jobbik fölé kerekednek, és a “baloldali összefogás” lesz a Fidesz esélyes kihívója, ami bevonzza majd a jobbikos és proteszt szavazókat.

Ez lenne érvényes a DK-ra is, amelynek csak a szavazóira lenne szükségük, az MSZP-ből korábban Gyurcsány pártjához átigazolt 2. és 3. vonalbeli “progresszív” politikusaira nem. Érthető, hogy Gyurcsány Ferenc nem várta meg, hogy újból kicselezzék, ezért inkább támadott. Nagyra nyílt szemekkel, telefonhívásokkal és levelekkel hirdeti a balliberális szavazók körében népszerű összefogás szükségességét, amit szerinte leginkább egy “titkos királycsináló” (Lengyel László) akadályoz meg.

Botka színre lépése óta eltelt bő fél év, ám a szocialisták támogattottsága jottányit sem emelkedett. Molnár Zsolt magánszámát Botka arra haszálta fel, hogy megpuccsolja a fővárosi szocialistákat, és a DK-hoz közeledő Molnár Zsolt helyett a DK-val kritikus angyalföldi polgármestert, Tóth Józsefet jelölte ki a fővárosi kampány irányítójának.

A XIII. kerületi szocialisták még élénken emlékeznek arra, hogy a 2014-es önkormányzati választáson előbb mintda 15 önkormányzati körzetben ők akartak jelöltet indítani, majd az MSZP, DK és az akkor még közös Együtt-PM duónak előbb 9-3-3, majd 11-2-2 indulói helyet biztosítottak volna. A többi balliberális párt ezt a 2014-es EP-választás eredményei alapján igazságtalannak tartotta, és szembement Tóth József csapatával. A választáson végül az MSZP nyerte mind a 15 egyéni angyalföldi körzetet, a DK-Együtt-PM-Moma négyes indulói végül a Fidesz után általában csak harmadikok lettek, így ez az alkalmi szövetség a XIII. kerületi közgyűlésben csak egy listás mandátumot szerzett.

Botka László pártja választási bizottságának vezetőjeként, ám a fővárosi pártszervezetek testületi döntése nélkül határozta meg az új fővárosi kampányfelelős személyét. Megsuhogtatta az ostort, amiből a többi, a DK-val kiegyezésre hajló területi szocialista pártszervezetnek is értenie kell(ene). Ezzel persze az irányvita, az egyedüli vagy korrdinált indulás, esetleg a “nagy sikerű” 2014-es összefogás megismétlése közötti döntés még nem dőlt el. Botka fél év alatt se új szavazókat, se csatlakozó szövetségeseket nem tudott hozni.

Az MSZP ugyanott tart, mint Botka színrelépés előtt. Költői kérdés, hogy megérte-e a sok hajcihő?

Az már csak hab a tortán, hogy a Gyurcsány által “titkos királycsinálónak” nevezett Lengyel László egészen véletlenül Botka bejelentése előtti estedícsérte az egekbeTóth Józsefet.

Forrás: Figyelő

Itt lehet hozzászólni !