Meghalt a legendás tévés, Nagy György

INDEX

A Hogy volt? című műsorban 2014-ben

A Hogy volt? című műsorban 2014-ben Fotó: Zih Zsolt

Egyelőre ismeretlen okból meghalt Nagy György, a köztévé legendás műsorvezetője, olyan műsorok arca, mint az Ablak, A Reggel, a Naprakész, a Szabadság tér 17, a Hol-Mi?, a Főtér vagy a Rocklexikon – jelentették be a rokonok a Facebookon.

A halál oka egyelőre nem ismert, de a Blikk azt írja: Nagyot négy évvel ezelőtt gyomorrákkal műtötték.

Nagy György 1971-ben jelentkezett a Magyar Rádióba hangtechnikusnak, de nem a Magyar Rádió alkalmazta, hanem a Magyar Televízióhoz került képtechnikusként. 1971 és 1983 között képvágó volt, de közben elvégezte a segédoperatőr-tanfolyamot.

Rendező-asszisztensként dolgozott, tagja volt a Viktória rockegyüttesnek, ahol orgonált. Videoklipek, komoly- és könnyűzenei koncertek rendezésén is dolgozott, vetélkedőkhöz írt kérdéseket és filmvágóként is közreműködött. Rendezett és közreműködött reklámfilmekben, írásai pedig az Élet és Irodalom és a Képes 7 lapokban jelentek meg.

Később a Magyar Televízió Ifjúsági Osztályának szerkesztő-riportere lett. Készített dokumentumfilmeket, stúdióbeszélgetéseket, riportműsorokat. 1986 óta kommentátora volt az állami ünnepségeknek. 1988-tól 2006-ig volt látható Hol-Mi? címmel hétvégi ifjúsági programajánló műsora. 1994-ben lett az Ablak című műsor szerkesztő-riportere, 13 éven keresztül pedig a Forma-1 magyar nagydíj televíziós közvetítésében működött közre riporterként. 2002-ben a Főtér című műsor szerkesztőség vezetője lett. 2005 és 2006 között hétköznap délutánonként talkshow-t vezetett a Nagy Vita címmel lányával, Székely-Nagy Katalinnal.

2007-ben, amikor 50 éves lett a Magyar Televízió, 75 részes műsort készített Szabadság tér 17 címmel. A 2010 januárban indult Hogy volt?! című válogatás műsor felelős szerkesztője, a Magyarország története című 46 részes műsornak pedig forgatókönyvíró-műsorvezetője volt. Köztévé címmel 50 részes sorozatot készített Aczél Endrével, Ez az Ő napja címmel pedig 1848-as portrésorozatot készített Ráday Mihállyal. Rocklexikon címmel készült 12 részes portrésorozata rock-előadókról.

A köztévétől idén februárban, 45 év munkaviszony után közös megegyezéssel távozott, és nyugdíjba ment. Akkor úgy nyilatkozott, hogy mióta nyugdíjba ment, többet dolgozik mint előtte, részt vett a Ridikül című műsor készítésében is.

Itt lehet hozzászólni !