Meghalt Roger Moore

24, INDEX, Mr.Gabee, Csepel.info

Foto: 24

89 éves korában elhunyt Sir Roger Moore. A színész Svájcban halt meg, halálhírét a közösségi média felületein közölték, azt írják, egy rövid, de nehéz rákkal való küzdelem után halt meg.

“Mély fájdalommal kell megosztanunk a szörnyű hírt, hogy édesapánk, Sir Roger Moore, ma elhunyt” – olvasható a bejegyésben.Roger Moore egy ideje rákbetegséggel küzdött, Svájcban halt meg. Zárt körű temetését Monacóban tartják majd.

A brit színészt a legtöbben James Bond és az Angyal,  Simon Templar  szerepében ismerték meg, de Tony Curtis oldalán is nagyszerűt játszott a Minden lében két kanál című sorozatban.

Moore 1973 és 1985 között összesen hét filmben játszotta a 007-es ügynököt, akinek a szerepét Sean Connerytől vette át 1972-ben. Legelőször az 1973-as Élni és halni hagyniban alakította James Bondot, aztán következett az Az aranypisztolyos férfi (1974), A kém, aki szeretett engem (1977), a Holdkelte (1979), a Szigorúan bizalmas (1981), a Polipka (1983), utoljára pedig az 1985-ös Halálvágtában lehetett Bondként látni.

1991. augusztusában az UNICEF jótékonysági nagykövete lett. Elsősorban a rossz körülmények között élő gyerekek helyzetét szerette volna jobbá tenni, ennek érdekében aktívan vett részt jótékonysági akciók szervezésében. Több tízmillió dollár gyűjtött össze jótékonysági tevékenységével. Humanitárius tevékenysége miatt több nemzetközi elismerést is kapott.

Itt lehet hozzászólni !