Kisebb közjátékkal bemutatták a Meghalni Ukrajnáért című dokumentumfilmet

Csepel.hu

meghalni-ukrajnaert-plakat

Élénk érdeklődés és kisebb közjáték mellett rendezték meg a Meghalni Ukrajnáért című dokumentumfilm díszbemutatóját az Uránia Filmszínházban április 26-án. A filmet magyarul, angol felirattal vetítették. Rendezője Csarnai Attila, producere Skrabski Fruzsina.

A bemutatón megjelent és beszédet mondott Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete. A vendégek között köszöntötték az orosz, amerikai, horvát, szlovén, albán nagykövetségek munkatársait. A filmet megtekintette Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is.

Nepop Ljubov méltatta a film őszinteségét és megrázó erejét. Beszélt arról, hogy Ukrajna költségvetésének 5 százalékát költi országa megvédésére az „agresszor Oroszország” által támogatott szakadár fegyveresek elleni harcokra. Ez súlyos teher Ukrajna számára, és nehezíti országa felemelkedését. Mindenki, aki Ukrajnáért meghalt az Oroszország-párti „terroristák” ellen vívott háborúban, „az ország szabadságáért és méltóságának megőrzésért vesztette életét”. A magyar és ukrán nemzetiségű katonák halála egyaránt fájdalmas és semmivel sem kárpótolható veszteség, miként ezt a film is bemutatja.

A dokumentumfilm alkotói azt emelték ki beszédükben, hogy a két ország közötti konfliktust illetően tartózkodtak a politikai igazságtevéstől, s elsősorban a háború következményei érdekelték. Az emberi sorsokra helyezték a hangsúlyt, különös tekintettel a Kárpátalján élő magyar nemzetiségű lakosság helyzetére. A film mementó a háborús pusztítás ellen, és részvétnyilvánítás az elesett magyar nemzetiségű katonák hozzátartozóinak.

A film vetítése után váratlanul a színpadra lépett Igor Szevasztyanov, az orosz nagykövetség főtanácsosa. Fellépése meglepő volt, mert noha az alkotók előzőleg felajánlották az orosz nagykövetségnek, hogy munkatársuk beszédet tartson, a lehetőséggel nem akartak élni. Igor Szevasztyanov oroszul sérelmezte „az ukrán nacionalisták” által az orosz lakosság ellen elkövetett „atrocitásait”, hozzátéve, hogy „más dokumentumfilmben erről is szó van”. A főtanácsos spontán beszédét a nézők egy része nemtetszéssel fogadta, és tapssal, közbekiáltásokkal szakította meg.

A Meghalni Ukrajnáért című filmet hamarosan a magyar televízió is bemutatja.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !