Kárpitok, grafikák, versek

Csepel.hu

gma_9945

Szabó Verona kárpitművész tárlata nyílt meg a Csepel Galériában április 26-án. A kárpitokat, tollrajzokat, akvarelleket, grafikákat bemutató kiállítás címe Berzsenyi Dániel: Közelítő tél című versét idézi: „Nincs rózsás labyrint”.

Ahogy Feledy Balázs művészeti író köszöntő beszédében elmondta, Szabó Verona kapcsolata a lírai költészettel mindig is meghatározta művészetét. Egy versről akár több kárpitot, sőt egész sorozatot is készített: így a költemények emelkedett mondanivalója láthatóvá válik.

Feledy Balázs felidézte a kárpitművész pályájának fontos állomásait, külföldi kiállításait, díjait. Szólt arról is, hogy – az irodalom mellett – az alkotó másik fontos témája a természet: ez is jól látható kiállított művein.

A tárlat május 19-ig várja a művészetet kedvelő látogatókat. Hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között, pénteken előzetes bejelentkezéssel tekinthetők meg az alkotások a Csete Balázs 15. szám alatt.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !