Beindult a kampány: új cenzorokkal erősít a 444

Ripost, Csepel.info

uj-cenzorokkal-erosit-a-444

Új Péter és a hangja

Szorosabbra vonta Soros György a 444 feletti kézivezérlést és a cenzúrát – derült ki a liberális lap cégadataiból.

Soros György meg sem próbálta elfedni a lényeget. Közvetlenül a saját megbízható kádereit ültette a 444.hu-t üzemeltető cég vezetőségébe. Nem magyarokat, hanem másutt már kipróbált külföldi állampolgárokat. Régi Soros-funkcionáriusokat, elsősorban az Open Society vagyis a Nyitott Társadalom alapítvány már bizonyított megbízható vezetői közül, nyilvánvalóan azért, hogy a hozzá közel állók révén valódi kontrollt gyakorolhasson.

Új Péterék nyakába, – a pénzügyi támogatásért cserébe – elsőként Maria Nemcovát az Open Society korábbi prágai programigazgatóját ültették, de még azt is le kellett nyelniük, hogy a Soros által kirendelt komisszárnő a 444.hu, illetve a kiadó cég a Magyar Jeti Zrt. igazgatótanácsába is beüljön. Sőt megalázó módon be kellett venni még az aláírási jog gyakorlásába is.

A Soros Györggyel szoros barátságot ápoló hölgy korábban világszerte bizonyított a milliárdos egyéb médiabefektetéseiben és az ehhez kötődő direkt politikai akciókban.

Bizonyára úgy gondolták, hogy a csehszlovák mezőgazdasági diplomával(!)rendelkező médiakomisszár tapasztalatai jól jöhetnek a magyarországi teendőket illetően is.

A hölgy ugyanis nem akárki a Soros-birodalomban, az egyik kegyeltnek számít, ő  a  39 másik országban is szorgoskodó Médiafejlesztési Beruházási Alap (Media Development Investment Fund (MDIF),ügyvezető igazgatója!  A világon már több országban hozott létre Soros inspirálta médiavállalkozásokat, rutinos versenyző, a legbelső körökhöz tartozik.

Nemcováról nem könnyű képet találni... Mondhatni rejtőzködő életmódot folytat az 1-es számú médiakomisszár.
Nemcováról nem könnyű képet találni… Mondhatni rejtőzködő életmódot folytat az 1-es számú médiakomisszár.

Nyilvánvalóan kiemelten fontos beruházásként kezeli a tőzsdespekuláns a 444.hu-t, ha már ilyen tekintélyes felügyelőket küldött ide…

Nemcova adatai a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. cégbejegyzésében:

(a cégkereső mezőbe üsse be a Magyar Jeti Zrt. nevét)

Marie Nemcova (an.: Marie Curdova) Születési ideje: 1965/04/17 Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye: CZ 16000 Prága, Verdunska 25. Külföldi adószám: 655417/1690 A külföldi adószámot kiadó ország: CZ Kézbesítési megbízottja: dr. Molnár Bence Ügyvédi Iroda 1126 Budapest, Kakukk út 20. II. em. 1. A képviselet módja: együttes Együttes képviselet esetén a másik (többi) aláíró neve (elnevezése), ha az meghatározott személy: Uj Péter vagy Szedeli Zsuzsanna vagy Fenyő Balázs István A képviseletre jogosult tisztsége: igazgatósági tag (vezető tisztségviselő)

Így aztán mondhatni törvényszerű, hogy a 444.hu több, mint egy hete szinte kizárólag a Soros-egyetem ürügyén kirobbantott demonstrációkról közöl gyújtó hangú, valóságos riadót fújni igyekvő cikkeket.

Kétségbeesetten próbálják tüzelni a harci lelkesedést, szinte gyerekes módon abban reménykedve, hogy a tüntetések valamiféle kormánybuktató nagy „arab tavasszá” lesznek képesek összeállni.  Alpári hangnemben, obszcén kifejezések használatától sem visszariadva teljes gőzzel igyekeznek bárkit lejáratni, aki nincs egy véleményen velük. Szarkupac és takony, ezek a jellemző kifejezések, jól kifundált lejárató-gépezetet próbálnak üzemben tartani.

Szinte mániákusan, mindenféle elemi szakmai normát félretéve ütik-rúgjáka másképp gondolkodókat.

Emberi mivoltukban próbálják megsemmisíteni, lejáratni azokat akik nincsenek egy véleményen velük. akik másképp merészelnek bármiről is vélekedni, mint ők.

Amúgy Soros György duplán is bebiztosította magát a 444.hu irányítását illetően. Marie Nemcova mellett a biztonság kedvéért egy másik külföldi médiaellenőrt is beültetett az igazgatótanácsba, csakhogy semmiféle kétely ne lehessen a rövid pórázt illetően.

A Soros-féle komisszár-tandem másik tagja Valer Kot ugyancsak aláírásra jogosult irányító, vezető tisztviselő a 444 igazgatótanácsában és persze ő is kipróbált megbízható kádere az üzletembernek. Ő vezeti Soros György médiafejlesztési alapjának internetes tanácsadó részlegét. Csakhogy kéznél legyen, ha a 444-nek szüksége van rá.

A 2-es számú média-komisszár adatai a bárki számára hozzáférhető cégnyilvántartásból:

(a cégkereső mezőbe üsse be a Magyar Jeti Zrt. nevét)

Valér Kot (an.: Dagmar Krivdova) Születési ideje: 1971/07/01 Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye: SK 83101 Pozsony, Hrdlickova 1. Külföldi adószám: 710701/6147 A külföldi adószámot kiadó ország: SK Kézbesítési megbízottja: Dr. Molnár Bence Ügyvédi Iroda 1126 Budapest, Kakukk út 20. II. em. 1. A képviselet módja: együttes Együttes képviselet esetén a másik (többi) aláíró neve (elnevezése), ha az meghatározott személy: Uj Péter vagy Szedeli Zsuzsanna vagy Fenyő Balázs István A képviseletre jogosult tisztsége: igazgatósági tag (vezető tisztségviselő)

Így működik a a Soros-képlet a FOX televízió szerint. A végső cél az üzenetek eljuttatása a médiához.
Így működik a a Soros-képlet a FOX televízió szerint. A végső cél az üzenetek eljuttatása a médiához.

Forrás: Ripost

2 hozzászólás “Beindult a kampány: új cenzorokkal erősít a 444” bejegyzésre

  1. TenkA szerint:

    A szakállasról először azt hittem Kurt Russell 🙂

  2. Tóth kati szerint:

    Ez soroséknál a sajtószabadság?

Itt lehet hozzászólni !