Gazdaságfejlesztési fórumot rendezett Csepel

Csepel.hu

tbe_0307

Április 12-én – nagy érdeklődés mellett – gazdaságfejlesztési fórumnak adott otthont a Csepeli Önkormányzat. Az elsősorban a helyi vállalkozóknak és vállalkozásoknak szóló eseményre a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében került sor. A rendezvényen meghívott előadók adtak tájékoztatást a gazdaságfejlesztés aktuális kérdéseiről és lehetőségeiről.

A rendezvényt Morovik Attila alpolgármester úr nyitotta meg, aki reményét fejezte ki, hogy a most megrendezésre kerülő találkozó csupán egy állomás azon az úton, amelynek célja, hogy Csepel még sikeresebb legyen. Az alpolgármester úgy látja, hogy a kerület fejlődésében nagy szerepe van az összefogásnak. „Mi együtt akarunk dolgozni mindenkivel, aki partner szeretne lenni. Csepel a jövőben olyan várossá válhat, amilyenné közösen alakítjuk. Mi egy jól prosperáló, gyarapodó és gazdag várost szeretnénk itt létrehozni.” – mondta az alpolgármester.

Süle László, az önkormányzat város- és gazdaságfejlesztésre szakosított cégének, a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft-nek az ügyvezetője Csepel legfontosabb gazdaságfejlesztési céljaként a teljes foglalkoztatás megteremtését jelölte meg. „Célunk, hogy egyre több munkahely jöjjön létre Csepelen, egyre több prosperáló vállalkozás működjön a kerületben.” – hangsúlyozta az ügyvezető.

Süle László beszédében kitért Csepel gazdaságfejlesztési lehetőségeire, bemutatta az önkormányzat gazdaságfejlesztési tevékenységét, ismertette az eddig elért legfontosabb eredményeket is. Az ügyvezető az egyik legnagyobb sikerként a helyben foglalkoztatás bővítését célzó, a Csepelen elérhető álláshelyek jelentős részét bemutató tematikus állásportál („Csepeli Állások Oldala”: http://allas.csepel.hu/ ) létrehozását jelölte meg. Süle Lászlótól megtudtuk, hogy az állásportál egyre népszerűbb mind a helyi álláskeresők, mind pedig a csepeli vállalkozások, vállalkozók körében. A látogatottsági adatok jól tükrözik a portál eredményes működését: 2016. november 1. óta már közel 6 ezer fő látogatta meg az oldalt. Többen többször is felkeresték a portált, így az összesített látogatottság száma már meghaladja a 11 ezret.

A Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjének beszédét követően meghívott szakértők nyújtottak tájékoztatást a gazdaságfejlesztés aktuális kérdéseiről színvonalas előadások formájában.  Sepsi Zsigmond, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XXI. Kerületi Tagcsoportjának elnöke a kamara helyi gazdaságfejlesztésben betöltött szerepéről beszélt.  Dr. Gordos Tamás, a Pro Régió Ügynökség programiroda vezetője új pályázati lehetőségekről tájékoztatta a jelenlévőket. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Budapest Mikrohitel Programot mutatta be a résztvevőknek. Csete László, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának projektmenedzsere az „Út a munkaerőpiacra elnevezésű” munkaerőpiaci program támogatási lehetőségeiről adott tájékoztatást.  Bózsik András, a Magyar Fejlesztési Központ igazgatóhelyettese a közvetlen európai uniós források nyújtotta lehetőségeket ismertette. Bacsa László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem keretei között működő Demola-Budapest igazgatója nyílt innovációs és üzletfejlesztési megoldásokról tartott előadást.

Az előadások végén, a kérdések-válaszok szekcióban, lehetőség volt kérdések előadók felé történő megfogalmazására, ezzel megindítva egy interaktív és sikeres párbeszédet a résztvevők között.

A szervezők bíznak benne, hogy hagyományteremtő eseményt indítottak most útjára. A feldolgozott, a rendezvény értékelésére szolgáló elégedettségi kérdőívek válaszai alapján erre van remény, hiszen a résztvevők nagy többsége elégedett volt a fórum szakmai színvonalával, és a visszajelzések szerint szívesen vennének részt hasonló jellegű, a helyi gazdaságfejlesztést támogató rendezvényeken a jövőben is.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Gazdaságfejlesztési fórumot rendezett Csepel” bejegyzésre

  1. mind_the_gap szerint:

    Sajnos infrastruktúra fejlesztés nélkül nincs fejlődés. Az M0 felé kellene egy normális út. A Szigeten átmenő M0-ra kellene legalább 2 új fel és lehajtó vagy a mostaniak teljes átgondolása.
    Az állandósult dugók, araszolások iszonyatos bosszantóak, pedig az autósok, ideköltözött vállalkozások nem kevés adót fizetnek be a költségvetésbe, jó lenne kicsit visszacsöpögtetni is.

  2. Nagyapó szerint:

    Gazdaságfejlesztési fórum volt. Csepelen már nem az extenzív fejlesztésről van szó, mert a munkanélküliség minimális, azaz aki dolgozni akar van helye. Már nem több lőszert kell gyártani, betanított munkásokkal, hanem magasabb tudást igénylő fejlesztés szükséges. Igaz az előadásokat nem hallottam – mert nem vettem részt – de az előadók névsorát és a témákat nézve csak egy előadó volt, aki a fejlesztésről szólhatott, a Műegyetem képviselője. Hiányoltam a nagyobb tudást adó iskolák képviseletét, az iskolák beszámolóját a jövő szakembereink képzéséről. Fontos a kkv-k hitelezése, de mire költik? Az épületek fontosak, még fontosabbak a korszerű gépek, de ki fogja ezeket a berendezéseket üzemeltetni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !