Jobbikos segítséget kapott Soros György

MTI, 168 Óra

jobbikos-segitseget-kapott-soros-gyorgy

Az  LMP kezdeményezte a felsőoktatási törvény módosításának Alkotmánybírósági kontrollját, de ahhoz, hogy az AB foglalkozzon a dologgal, ötven képviselő aláírása szükséges. Így mindenképpen szükség van a jobbikosok támogatására.

Szávay István most bejelentette: a Jobbik elnökségének döntésére a frakció minden tagja aláírja a beadványt. A politikus azzal indokolta a Jobbik országos elnökségének döntését, hogy a jogállamiság pártján állnak, és azt szeretnék, hogy az Alkotmánybíróságnak legyen lehetősége állást foglalni a kérdésben – írja az MTI.

Szávay István értékelése szerint Magyarországon diktatúra épül, ennek egy állomása, hogy a Fidesz egy nap alatt megpróbál ellehetetleníteni egy felsőoktatási intézményt. Kiemelte azt is, hogy a Jobbik nem akar választani Orbán Viktor és Soros György között, elutasítja „azt a szélsőliberális szemléletet”, amelyet Soros György és a hozzá köthető intézmények képviselnek, és elutasítja a Fidesz hatalmi arroganciáját is.

A jobbikos politikus szerint a kormánynak nem a CEU-val van problémája, és ha komolyan venné saját állításait, miszerint a tüntetéseket Soros György szervezi és a kormány megdöntése a célja, akkor „megtehetné, hogy ellene eljárást indít alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával”.

Szávay István azt is szóvá tette, hogy Palkovics László oktatási államtitkár Brüsszelben úgy nyilatkozott, a CEU a feltételek elmaradása esetén is folytathatná tevékenységét. Szerinte ez ellentmond annak, hogy Magyarországon mindenkinek be kell tartania a törvényeket.

Kitért arra is, hogy ha most igent mondanak a jogállamiság megsértésére, akkor bárki sorra kerülhet, „legközelebb jönnek a hagyományőrzők, a polgárőrök vagy éppen a motorosklubok”.

Forrás: 168 Óra, MTI

8 hozzászólás “Jobbikos segítséget kapott Soros György” bejegyzésre

  1. Lovas szerint:

    Tényleg lesz jobbikos kamion a következő prideon, és tényleg Vona Gábor vezeti majd a menetet. De az nem lesz hazaárulás, csak önazonosulás, míg ez maga a hazaárulás.

  2. fiveseven szerint:

    Ez az a Soros György akinek az alapítványi pénzéből tanult Orbán Viktor?
    Csak kérdezem, nem utalok semmire.. 🙂

  3. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Gyuri bácsi rendkívül gonosz, lelketlen véglény, aki a saját rokonaival kapcsolatban sem ismert könyörületet. Az ilyenekkel pontosan úgy kell leszámolni, ahogyan Mario tette a varázslóval Thomas Mann művében.

    “A The New York Times szerint a testvérek komolyan rivalizáltak egymással, mert György meg volt győződve róla, hogy Pál, mivel elsőszülött, több figyelmet kap a szüleiktől. Soros Pál is azt írta visszaemlékezésben, hogy fiatalabb korukban meglehetősen rossz viszonyban voltak. (…) Pált sportbalesetek sora érte: egy síbaleset miatt ki kellett venni az egyik veséjét, később az egyik szemét is elvesztette egy golfbalesetben. Nem ez volt az egyetlen tragédia az életében: egyik fiát, Stevent 18 hónapos korában egy játszótéri balesetben vesztette el, lányát, Lindát pedig elgázolták.”
    http://index.hu/gazdasag/2013/06/16/elhunyt_soros_gyorgy_batyja/

  4. fiveseven szerint:

    Azt az egy mondatot is idézzük már ide ami az egészet más meglátásba helyezi kérem szépen… 🙂

    Soros Pál is azt írta visszaemlékezésben, hogy fiatalabb korukban meglehetősen rossz viszonyban voltak.

    Amikor azonban már mindketten New York-ban éltek, közelebb kerültek egymáshoz. Ekkoriban Pált sportbalesetek sora érte: egy síbaleset miatt ki kellett venni az egyik veséjét…

  5. Vazul néni szerint:

    Érzem ahogy egyre terebélyesedik bennem az orbanizmus ,soha többé szakértői baloldali kormányt .

  6. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    Íme az eredeti cikk:
    “A third son, Steven, died at 18 months in a playground accident; an 18-month-old daughter, Linda, died after being hit by a vehicle backing out of their garage.”
    http://www.nytimes.com/2013/06/16/business/paul-soros-shipping-innovator-dies-at-87.html

    Mindkét gyerek másfél évesen lett baleset áldozata. Véletlen? Hogyan kerülhet egy kisgyerek egy tolató autó mögé egy gazdag családban, ahol feltehetően külön személyzet felügyel rá? A véletlen műve lenne?

  7. Letiltatni szerint:

    “Ömlött a pénz sorostól orbánék kasszájába

    Nem volt mindig fóbiája Soros Györgytől Orbán Viktornak és a Fidesznek. Nem elég, hogy a kormánypárt prominensei Soros György pénzén lettek kitaníttatva, de a milliárdos spekuláns anyagi támogatása nélkül talán ma a Fidesz sem létezne.
    A Magyar Narancs összeszedte, hogy pontosan mennyit pénzt köszönhet a párt mostani főellenségének:

    A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

    A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

    Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

    1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

    Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

    Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

    Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

    Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

    A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

    Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

    Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

    Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

    Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

    Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

    Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

    Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

    A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul.”

  8. Nagyapó szerint:

    Letiltatninak sikerült megint egy olyan cikket előásni, amilyet a Népszava is szégyellene, természetesen a Magyar Narancstól.
    Letiltatni! Kérdezze meg kedves lapját, hogy a CEU és a Középeurópai Egyetem azonos-e? Segítségül idézek: “A New York államban 1991-ben bejegyzett Central European University 1993-ban önállóan kezdte meg működését Magyarországon. Az amerikai egyetem 1995-ben működési engedélyt kapott nálunk. 2004-ben változtatni kellett a modellen. Akkor az a megoldás látszott jónak, hogy létrehoznak egy Magyarországon bejegyzett magyar magánegyetemet, ez lett a Közép-európai Egyetem, amely az USA-ban fizikailag nem létező CEU Amerikában akkreditált képzéseit végezte.” (http://index.hu/belfold/2017/04/12/a_ceu-t_nem_akarjuk_de_a_kepzesei_johetnek/) Na mármost a felsoroltak melyik egyetemre jártak? A CEU-ra, vgy a KEE-re?
    Letiltatni kérje meg kedves lapját, hogy gyűjtse ki, hogy a nevezetes emberek közül ki melyik egyetemen végzett, ki hol volt ösztöndíjas!! (Jó műsor lesz, mert a szociktól kevés lenne) Szóval, ha valaki Soros-ösztöndíjasként Oxfordban végzett az milyen képzést kapott? Oxford a Magyar Narancs szerint rossz?. De pl. Major Ákos, Vida Ferenc vérbírók a szegedi egyetemen végeztek, akkor Szegedi Tudományegyetem is rossz?
    A CEU egy ideológiailag elkötelezett egyetem, olyan, mint az ML volt. Oda is sokan jártak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !