Luxus Botkát kellemetlen meglepetés érte Veszprémben

Lökdösődtek az MSZP-sek a veszprémi fórumukon

888

luxus-botkat-kellemetlen-meglepetes-erte-veszpremben

Botka László hívei megakadályozták, hogy a Szeviép-botrány károsultjait képviselő jogász, Szabó Bálint a botrányos ügyben eltűnt tíz és fél milliárd forintot jelképező játékpénzt és petíciót adjon át az MSZP miniszterelnök-jelöltjének Veszprémben.

Botka László azért érkezett a dunántúli megyeszékhelyre, hogy Molnár Gyula szocialista pártelnökkel együtt utcafórumot tartson Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! címmel. Amikor épp nem politizál, Botka sem veti meg a luxust. Családjával sokmilliós egzotikus luxusnyaralásokra jár és 25 millió forintos autója is van – amit elhallgatott a vagyonnyilatkozatából.

“A szegedi polgármester provokációnak nevezte, hogy újfent megpróbáltuk emlékeztetni arra: 433 kisvállalkozót károsítottak meg, lopták el pénzüket a szegedi nagyberuházásoknál”

– mondta el a Magyar Időknek nyilatkozva Szabó Bálint. Hozzátette: Szeged polgármestere nem bújhat el örökké, nem tagadhatja a szocialista városvezetés felelősségét a párttal szoros kapcsolatot ápoló Szeviép Zrt. kapcsán, és erre minden rendezvényén emlékeztetni fogják.

A jogász a lapnak arról is beszámolt, hogy az MSZP-s politikus szimpatizánsai lökdösték, ami miatt rendőri intézkedésre is szükség volt. A fórum egyik résztvevője ellen feljelentést is tett a Szeviép-károsultak jogi képviselője.

2010 nyarán rendelték el a Szeviép felszámolását, amely akkor 379 partnerének tartozott több mint tízmilliárd forinttal. 2013-ban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csődbűncselekmény ügyében nyomozást kezdeményezett, az eljárás jelenleg is tart. 2008 és 2010 között a társaság vezetője Pistrui László volt, aki Ujhelyi Istvánnak, az MSZP európai parlamenti képviselőjének is üzlettársa volt egy másik vállalkozásban.

Forrás: 888, Csepel.info

4 hozzászólás “Luxus Botkát kellemetlen meglepetés érte Veszprémben” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    „Attila nagyon zavartan viselkedett, kérdésemre, mitől keletkeztek a testét borító sérülések, csak annyit válaszolt, hogy verekedett. Azt, hogy milyen okból és kivel/kikkel került összetűzésbe, többszöri kérdésemre sem árulta el”
    http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=Hirmix&AN=sapibantalmazas&LN=Hungarian

    “– Sápi egy sört és egy kávét rendelt magának. Igencsak zavartnak tűnt. Úgy tűnt, be van drogozva, ennyire zavartan nem tud viselkedni senki a sörtől – mondta a Blikknek Kóté Károlyné. – Egy rövid ideig itt álldogált a pultnál, aztán leült egy asztalhoz, és a telefonját nyomkodta negyedórán át – tette hozzá.”
    https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/eltunt-sapi-attila-mszp-s-kepviselo-januar-5-e-ota-nem-talaljak/egcrcm6

  2. Horváth János szerint:

    Szemezgettetek az archívumban?

  3. pl szerint:

    Persze ennek a Szabónak életútja, tevékenysége nem zavar benneteket, ha hazudni kell. Az sem zavar benneteket, h miután megtalálták, bolondok házába csukták? Ő az ügyvéd? Ő, aki minden pártot megjárt?

Itt lehet hozzászólni !