Update: Csepel egyes területein valamilyen bűz terjed

Csepel.infó, Mr.Gabee

buz-szag-orr

Szerkesztőségünk információi szerint orrfacsaró bűz terjed Csepel egyes területein szerda este.

Ha Ön is érzi ezt az a szagot, illetve tudja ennek okát, írja meg a fórumba.

Megerősített információk szerint a katasztrófavédelem munkatársai méréseket végeztek még az este folyamán Csepelen. A mérőkocsi kizárólag vegyi anyagokat mér, így a levegőben terjedő szagokat nem tudja minősíteni. A mérések eredménye viszont negatív volt: nem találtak mérgező anyagokat.

Csütörtökön ismét többen éreztek bűzt a sétáló utca majd a Szent Imre tér környékén, de a szag forrását nem tudták meghatározni. Úgy tudjuk, hogy a szakemberek végigjárták az összes olyan helyszínt is, ahol előfordult a fémgyűjtők részéről kábelégetés, de egyiknél sem találtak “forró” nyomot.

Akinek információja van a szagok forrásáról, kérjük keresse meg a katasztrófavédelem vagy a közterület-felügyelet szakembereit!

54 hozzászólás “Update: Csepel egyes területein valamilyen bűz terjed” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Ezt valami vegyianyagot gyártó üzem engedte ki, szerintem Erzsébeten vagy Soroksáron. Pont a kettő határán van egy festékgyár.

  2. Polyak detti szerint:

    A völgy utcánál a sportpályánál nagyon lehet érezni, trágya szaghoz tudnám leginkább hasonlitani.

  3. Betke szerint:

    Királyerdőben reggel 8 óra körül volt iszonyú bűz!

  4. Krisztina szerint:

    Az erdősoron is iszonyatosan büdös van 😔😔

  5. Márk szerint:

    A dunaparti utcában még az udvaron sem lehet megmaradni :/

  6. hihetetlen szerint:

    Így igaz, az Erdősor, Zrínyi utca, Völgy utca részein, rettenes bűz van. Már írtam a Csepel Facebook oldalára is. Égett szemét, trágya, dögszag. Iszonyatos !!!

  7. Buronyné Fülöp Judit szerint:

    Irtózatosan büdös van a Vénusz utcai rendelőnél! Penetrás halszag keveredik az égő műanyag édeskés bűzével! 🙁

  8. csepeli szerint:

    2 órával ezelőtt a 148 vonalán is nagyon lehetett érezni (Csepeli Mátyás utcai megállótól lehetett szagolni). Karácsonyon a Tesco előtt is éreztük párommal, de nem volt olyan intenzív. Romlott halhoz, szennyvízhez, trágyához (vagy ezek keverékéhez) tudnám hasonlítani a szagot.

  9. Ádám szerint:

    18. Került Lőrinci temetőnél két óra magasságában is lehetett érezni.

  10. Mrlinda szerint:

    Bejelentettem a Katasztofavedelmiseknek, mert ablakot sem lehetett nyitni este 8 körül, de mar reggel is éreztük az Erdosor utcán. Semmilyen infojuk nem volt, de azt ígérték továbbítják. Bejelentés nem érkezett előttem.

  11. SV szerint:

    Sajnos nem ujkeletu a dolog. Csillagtelep es a setanyokon romlott rákszag van, de gyakran van egett muanyag es savanyu szag. Estere, minden másnap. Egyik ismerosom szerint a egy tavolabbi szemetegetobol fujja ide a szel. Jelenleg szelloztetni sem lehet…

  12. MEdit szerint:

    A Plázánál is romlott halszag terjeng!

  13. Patrícia szerint:

    Karácsony Sándor utca, nem lehet megmaradni az udvaron…

  14. Zsuzsi szerint:

    A csepeli Tescóban is nagyon lehet érezni. Mire hazaértem Erzsébetre, már itt is rendesen lehet érezni!

  15. Zsóka mama szerint szerint:

    Én is érzem, most 22 óra elmúlt nem tudtam elképzelni honnan jön?? Becsuktam az erkély ajtót emiatt. Remélem hamarosan megszűnik. Kossuth Lajos utca, Szt. István utca, Béke tér.

  16. hihetetlen szerint:

    A szúnyogírtáskor használatos repülőgéppel kellen körülnézni, -esetleg drónnal-,talán fenntről többet lehet látni. Pláne, ha még izzik valahol parázs. (Talán nem hülyeség) :O

  17. BoglárKa szerint:

    Szerintem a Dunába engedtek valamilyen anyagot ,mert ez leginkább Kén és Ammónia féle vegyület és mindenhol érezni és a Duna márpedig átfolyik a városon 🤔

  18. Annonimus szerint:

    Lőcsei utcában most kezdtem érezni , este fel 9kor ertem haza akkor nem volt semmi de most elég intenzív

  19. Anita szerint:

    A Tesconál kb. 2-3 órája kint voltak a tűzoltók! Lehet onnan jön a szag!

  20. Ash szerint:

    Mar reggel 6 ota lehetett erezni, a temeto diego kornyeken doglott halhoz, vagy tragyahoz hasonlithato penetrans szagot.

  21. Sz. Zoltán szerint:

    23.21-kor Boráros térről induló HÉV-en az egész út alatt ezt a büdös szagot lehetett érezni. Sajnos a Csepel Plázánál is ugyan az a helyzet, és a szag stabilan marad.

  22. Pázsit Árpádné szerint:

    Dél körül a piac melletti parkoló Meki felőli oldalán volt iszonyat bűz. Mikor a férjem beszállt a kocsiba, azt hittem, kutyapiszokba lépett.

  23. öregedöbandi szerint:

    Nézzenek körül a Királyerdő u. Bolgár kertészet táján,amikor a mű trágyákat öntik ki a zsákokból,és déli szél fúj.A műanyag zsákokat a szél össze-vissza hordja.Mikor vetnek ennek véget?Nem lehet szellőztetni ilyenkor,a párom asztmás beteg!

  24. diabolo szerint:

    Szerintem ez Budafokról az élesztőgyárból jön (Lesaffre), ott kellene szétnézni! Légvonalban csak párszáz méter. Rendszeresen érezhető Csepelen kisebb nagyobb intenzitással. Ha olyanok a szélviszonyok, áfujja a Dunán és beteríti a bűz egész Csepelt. Ha igazam van annyi a jó hír, hogy ez nem mérgező, csak igen büdös….

  25. Niki szerint:

    Tegnap este Tejút utcánál és a II. Rákóczin éreztem. Nem tudom mi lehet de borzalmas

  26. diabolo szerint:

    Egész nap nyugati irányú szél fújt, és Csepel nagy részén érezhető volt a bűz. Ez is azt valószínűsíti, hogy Budafokról, a Duna part közeléből jöhetett a dolog.

  27. Melinda szerint:

    Kedves diabolo ! Lehetséges, hogy az élesztőgyár, megnéztem a honlapjukat remek agro termékeik is vannak : Élesztő-vinasz, Káliumszulfát, Viprotal.

  28. eliza szerint:

    Sokszor esténként égett szagot érezni a Katona József környékén is. :/

  29. Katalin szerint:

    Valami bűzlik Csepelen 🙂 🙂 🙂 😀 😀 😀

  30. Barbara szerint:

    Tegnap este a Szent László utcai lakótelepen is érezni lehetett…nem igazán tudtam mihez hasonlítani, azelőtt ilyet még nem éreztem, nem az a megszokott szag volt ami néha elönti Csepelt. Mivel szél volt, az is lehet, hogy messzebbről jött..?

  31. állatvédő szerint:

    Tegnap A Királyerdőben már reggel érezhető volt nagyon erős dögszag!

  32. Bea szerint:

    Mi is éreztük,szellőztetni se tudtunk.Völgy utca és környéke. Olyan volt mint a szemétszag.Jó lenne ha kiderülne hogy mi volt. Szellőztetni se lehetett a szobában.Jobb volt a benti állott szag mint a kinti bűz. 😀

  33. királyerdei szerint:

    Mi van?
    De érzékenyek lettek az elvtársak és az elvtársnők!
    Már a kommunista szagot sem bírják? 🙂

  34. Letiltatni szerint:


    A 21/2001-es levegő védelméről szóló rendelet vonatkozó részei

    5. § (1) Tilos a környezeti levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezést vagy határértéken felüli légszennyezettséget okoz, valamint a környezeti levegő bűzzel való terhelése.

  35. Letiltatni szerint:

    306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet
    a levegő védelméről

    3. A levegő védelmének általános szabályai
    3. § A levegővédelmi követelményeket az országos és regionális környezetvédelmi, illetve társadalmi, gazdasági programok, tervek, a területfejlesztési, terület- és településrendezési tervek, településfejlesztési koncepció kidolgozása során, valamint a helyi önkormányzatok környezetvédelmi programjaiban, a gazdálkodó szervezetek terveiben és a műszaki tervezésben érvényesíteni kell.
    4. §11 Tilos a légszennyezés, a diffúz forrás környezetvédelmi követelményeknek nem megfelelő működtetése miatt fellépő levegőterhelés, valamint a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése, továbbá a levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezettséget okoz.

  36. Letiltatni szerint:

    A katasztrófa védelmi szerveken kívül, bizony a járási hivataloknak is el kellene járniuk, akiknek vizsgálati feladatköre tágabb.

  37. kilgore trout szerint:

    A jegyzőnél kell birtokvédelmi eljárást indítani, de tömegesen!

  38. genovéva szerint:

    Nem ártott volna a felhívás mellé odatenni a katasztrófa-védelem és a közterület-felügyelet telefonszámát.

  39. ezlesz? szerint:

    most trágyáznak a csepeli út melletti részeken/felsőtagi dűlőkben.

  40. mind_the_gap szerint:

    Budafoki élesztőgyár. Már évtizedek óta nyomják ezt a szagot. Tekerjetek el egyszer mellette. Budafokot rendszerint beterítik. Ha olyan a széljárás, akkor jön csepelre (ami nem jó hír, mert a csepeli hőerőmű kipuffja is Csepel felé jön). A budafokiak kapnak a zajból is, ugyanis valamelyik ventilátoruk évek óta zajong. Ha olyan a széljárás, akkor nyáron nem alszik senki..

  41. ZsiványZoli szerint:

    Az élesztőgyárban készült Viprotal kb fele nyersfehérje,hát persze hogy dögszag van.Amúgy fasza hogy a kenyérhez használt élesztő ugyanott készül.Jó étvágyat :poop:

  42. Jeniszej szerint:

    Csillagtelepen ha a Nagy-Duna felől – Ny szél fúj – elviselhetetlen bűz. A temető magasságában a legtöményebb a szag. Ha É-Ny vált a szél irány akkor un. kazán szagtól szenved a lakótelep.

  43. Jeniszej szerint:

    “A mérőkocsi kizárólag vegyi anyagokat mér, így a levegőben terjedő szagokat nem tudja minősíteni. A mérések eredménye viszont negatív volt: nem találtak mérgező anyagokat.”
    A Nagy Duna túlsó oldalán mérjen a mérőkocsi az ártéri úton. Kérjenek fel szagfelismerő szakembereket is. Az illatszer iparban rengeteg ilyen sza(g)k ember müködik. 🙂

  44. Attila szerint:

    Munkám során sokat vagyok Csepelen, ugyanezt a szagot lehet időnként érezni Pestszentlőrincen a 18.kerületben.

  45. szimat szerint:

    A fél 9-kórüli HÉV-vel jöttem Csepelre, a Vágóhídi megállótól. Felszállva orrfacsaró édeskés, vegyi anyag sezag terjengett az egész szerelvényen, kicsit élesztőre is hasonlított. Nagyon ijesztő volt. A Szent Imre téren leszállva semmilyen rossz szag nem volt, de mikor a 36- os buszról leeszálltam a végállomáson, ugyanaz a szag fogadott, mint a HÉV- en!! Ezek szerint a HÉV a csepeli végállomáson szedte össze a szagot és nem tudott kiszellőzni

  46. Jakab Viktória szerint:

    Egyre elviselhetelenebb a bűz, majdnem minden este ezzel a szaggal küzdünk mostmár a II. Rákóczi Ferenc út 268. házsoron, nem lehet szellőztetni, valaki csináljon ellene valamit!!! Aláírásgyűjtésbe fogok kezdeni, hogy komolyan vegyék végre a problémánkat.

  47. Netti szerint:

    Ezzel foglalkozik valaki egyáltalán? Lehet bármit is tudni a dologról? Már nem friss a bejegyzés, de ma a Szent Imre tér környékén nem lehet ablakot nyitni, nagy vonalakban rosszul vagyunk ettől a terjengő szagtól. A lakásban meg már elfogy a levegő…

  48. Jakab Vikitória szerint:

    Ma is (tegnap is) ugyanaz a penetráns bűz terjeng a Csepeli temető környékén, ma este sikerült a tűzoltóságot kihívnom, akik személyesen kijöttek és azt mondták, hogy az élesztőgyártól jöhet a szag, legalábbis a tűzoltó csepeli lakosként erre tippel. Mivel nem tudnak ellene tenni semmit, azt javasolta forduljak a NÉBIH-hez.

  49. Gábor szerint:

    Nyáron, éjjelente szúrós, orrfacsaró rohadt káposzta szagot lehet érezni, mely nagyon valószínű az erzsébeti szennyvívtelepről jön. Nem tudom pontosan mi történik, azt mondta valaki, hogy az üledék átrakodása közben kerül a bűz a levegőben. Valaki már a rendszer átszellőztetéséről is beszélt. Ezt a szagot csak 21.00 és hajnal 5.00 között lehet érezni. Az a szomorú, hogy Csepelen van egy zártrendszerű szagtalan szennyvíztisztító és másik kerület bűzét kell szagolnunk Királyerdőben. Tegnap éjjel is éreztem.

  50. Gábor szerint:

    Kedves Levélírók.

    Telefon sikerült elérnem a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepen egy műszakvezetőt, de nem nyilatkozott, hogy milyen technológiai folyamat okozza esténként a bűz terjedését.
    Azt javasolta keressem meg a felsővezetést. Kérem, hogy fogjunk össze ebben az ügyben, hogy hatékonyan tudjuk képviselni érdekeinket, hogy ne kelljen egy másik kerületben keletkező bűzt szagolnunk.

    Javaslom, aki szeretne résztvenni a kezdeményezésben, az küldje el az e-mail címét, melyet bizalmasan kezelek. Külön létrehoztam egy címet: szennyvizszag@gmail.com

    A továbbiakban egy zárt csoportban tudunk kapcsolatot tartani.

    Köszönettel, Gábor

  51. Krisztina szerint:

    Katona Táncsis részen megint büdös van, nem tudom megmondani mi, de elég kellemetlen. Rákerestem, és így találtam ide… Érdekes, hogy egy év után is megint bűz terjeng …

  52. Szilárd szerint:

    Egy évvel ezelőtt még nem értem Csepelen, ám a terjengő szaggal ellentétben üdítő élmény volt rá találni, hogy másnak is most hajnalban jutott eszébe rákeresni a témára, így rá találni erre a bejegyzésre. Bízom benne, hogy az illetékesek végre tesznek is az ügyben valamit, különben innentől kezdve bele kell nyugodnomk, hogy csepeli létünk része lesz ez a penetráns bűz is. 🙂

  53. nemlehetmás szerint:

    Ma estefelé, fél 8 tájban a Kossuth és a Zrínyi utca között a Spar felől jöttem föl a Völgy utca felé a lakótelepen, amikor az autómosó magasságában egy pillanat alatt olyan sokkoló bűzfelhőbe léptem, mintha egy kamionnyi öthetes vizihulla rohadt volna a kukákban; azt hittem, ott esem össze. Mire pár perc múlva fölértem a Völgy utcára, az óvodáknál és a garzonháznál már semmit nem lehetett érezni.
    Aztán este 10 után mostanáig a Béke tér környékén több ilyen bűzfelhő lengett át; még zárt ablakok mellett is szörnyű, mintha a szellőzőből gázosítanák el az embert rendszertelen hullámokban. (Nyugati szél lengedez.)

Itt lehet hozzászólni !