Katolikus.hu, Startlap, Mr.Gabee
Szentatyánk II. János Pál pápa 1992-ben elrendelte, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. Az ellene elkövetett merényletet követően egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordul a betegekhez.XIII. Leó pápa 1886-ban Istenes Szent Jánost a betegek égi patrónusává avatta.
XI. Pius pápa 1930-ban a betegápolók mennyei pártfogójává tette Istenes Szent Jánost.
Istenes Szent János 1537-ben a spanyolországi Granadában kórházat létesített, majd szellemi öröksége folytatására megalakult az Irgalmas Testvérek közössége, akik a mai napig az Irgalmas Rend keretében végzik áldásos tevékenységüket. Szerzetesi fogadalomra épülő életük célkitűzése a betegek gyógyítása, ápolása. Szolgálatukban az embermentő Jézus Krisztusra hivatkoznak: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen”. (Jn.10,10)
Ez a bővebben a teljesebb életet jelenti, ami mai fogalommal élve nem más, mint az életminőség, vagyis a testi, lelki, szellemi jól-lét foka. (nem tévesztendő össze a jóléttel, amelyre olyan nagyon vágyakozunk.)
A teljes életet élő ember az egésznek (közösségnek) élő és éltető része (tagja). A magyar nyelv egyedül álló módon fejezi ki ezt az életminőséget; az ilyen ember egészséges.
A betegség okán a testi, lelki, szellemi jól-létben támad zavar. Ez nem csak testi betegséget jelent, hanem ennek velejárója a szegénység is. Ez együttesen az ember nyomorúsága.
Jézus korában ezeket az embereket kirekesztették. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy nem tartoznak az egészt jelentő közösséghez, nem egészségesek.
Jézus küldetése, – Aki orvos, Aki az emberiség tanítómestere, Aki a teremtett világ főpapja, találkozik a betegekkel, az élet értelmét keresőkkel, s azokkal, akiket semmibe vettek – hogy meggyógyítsa, az élet értelmére megtanítsa és a semmibe vettek ember voltát igazolja. Így lesz az ember újra a közösség élő tagja ..
Az orvos Jézus mondja: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”. (Mk 2,17)
A tanító Jézus szíve könyörül az emberen: „látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte tanítani őket. (Mk.6,34)
Jézus, a pap mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt.9.13) „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”(Mt.20,28)
A meggyógyított, az igazságra elvezetett, Krisztus áldozata által megmentett emberek visszakerülnek a közösségbe s helyre áll a rend. Ez a folyamat a megváltás műve, az EGÉSZ-nek a titka, ami azokból épül fel, akik EGÉSZSÉGESEK.
A Bethesda fürdőnél az éltető víz mozdulására 38 éve várakozó ember tragédiája: „nincs emberem”. S arra jött Jézus, s találkozott vele: „kelj föl, fogd az ágyadat és menj. Az ember azon nyomban meggyógyult, felvette ágyát és elindult.” (Jn.5.)
A rablók kezébe került ember félholtan feküdt az út szélen. Elkerülték az emberek, talán az emberi tekintetek is. S arra jött egy ember, azóta így ismerjük: az irgalmas szamaritánus. Megállt, odament hozzá, sebeit bekötözte, feltette teherhordó állatára és elvitte egy fogadóba és ápolta. (Lk.10.)
A bénán született koldus Jeruzsálemben a templom Ékes-kapujánál üldögélt néhány fillér reményében. Talán gyűltek is a fillérek a megélhetésre. S arra jött Péter és János apostol: „ Nézz ránk !” S Péter ezt mondta neki: „ aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: a názáreti Jézus Krisztus nevében állj fel és járj! Jobb kezénél fogva felsegítette. „ (Ap.Csel 3.)
Az evangélium tanítását ismerve nem kis együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a megoldást, a gyógyulást a technika fejlődésétől, árbefagyasztó vagy éppen pénzt rendelkezésre bocsátó intézkedésektől, politikai rendszerváltozásoktól várja.
Gyógyulás ott történik, ahol az emberek, orvosok, tanárok, papok Jézus egyszerű jóságát gyakorolják, vagyis találkoznak a betegekkel, az igazságot keresőkkel, s azokkal, akik bűneik terhét hurcolják.
FŐHAJTÁS: 72 ÉVE VOLT A KITÖRÉS
Hetven éve, 1945. február 11-én Budapest ostroma az utolsó és egyben legtragikusabb felvonásához érkezett. Az ötven napig, háztól-házig tartó csatában a német-magyar védősereg létszáma közel hetven ezerről, 43 ezer főre fogyatkozott. A még életben maradottak és harcképesek pedig egy teljesen kilátástalan utolsó akcióra készülődtek: A várból kitörve az orosz védelmi állásokon átjutva akarták elérni a 25-30 kilométerre nyugatra húzódó német vonalakat.
Pest ekkor már régen elesett és a budai oldalon is csupán a várat és annak közvetlen környékét tartották ellenőrzésük alatt a védők. Utánpótlás már csak elvétve, ejtőernyőn érkezett. A hosszú harc alatt gyakorlatilag az összes tartalékukat felélték a gyűrűben rekedt német-magyar csapatok. Lőszer alig volt, a katonák jelentős része éhezett, a közel 9 ezer sebesült emberhez méltó ellátására pedig gondolni sem lehetett. Tisztán látszott, hogy legfeljebb már csak egy-két napig lehet kitartani.
A földből előkerült német repeszverte felszerelési tárgyak
Bár Hitler minden kitörésre tett javaslatot mereven elutasított. Karl Pfeffer Von Wildenbruch tábornok, a Budapesten körbezárt német és magyar egységek főparancsnoka utolsó Berlinbe küldött rádióüzenetében azt mondta: “Munition ist zu Ende” Verpflegung aufgebraucht” – Lőszerünk végére értünk. Élelmiszerkészleteink elfogytak – Bejelentette továbbá, hogy a sötétedés beálltával megkísérli a kitörést. Az akciót 1945. február 11-én este nyolc órakor indították meg. Az ezt megelőző hetekben többször kitörhetett volna a fővárosból, de ezeket az alkalmakat mind elmulasztotta. Ekkor pedig már nem volt esély egy sikeres akcióra.
APOKALIPSZIS
A kitörésben elsősorban az orosz hadifogságtól rettegő németek vettek részt. Az SS katonáknak, továbbá a szláv önkénteseknek nem volt túl sok illúziójuk azzal kapcsolatban, hogy mi fog rájuk várni, ha az oroszok kezébe kerülnek. A kitörők létszáma 34 ezer főre becsülhető. A járóképtelen sebesülteket, kénytelenek voltak a sorsukra hagyni.
A kitörést ugyan gondosan előkészítették. A haditerv szerint főleg a 8. és 22. SS lovashadosztályok és még néhány egyéb, még harcképes német részeknek kellett volna áttörniük a szovjet ostromgyűrű első vonalát. De mivel az orosz csapatok megsejtették a tervet, ezért felkészülten vártak. A kétségbeesett akció a jól összpontosított orosz géppuskák, lövegek és aknavetők tüzében szinte azonnal összeomlott és véres káoszba fulladt a csapatok összekeveredtek. A súlyos veszteségek és rendkívüli véráldozatok ellenére több mint tízezer embernek sikerült átverekednie magát az orosz védőöveken és kijutniuk a budai hegyekbe.
A kitörés áldozatai
A szovjetek azonban a kisebb-nagyobb csoportokra szakadó menekülőket a legtöbb esetben bekerítették és felszámolták. A saját vonalakat elsősorban Szomornál, valamivel több, mint hétszáz fő érte el. Nagyjából ennyien lehettek azok a többségében magyar katonák, akiknek egyenruhájuktól való megszabadulásuk után sikerült elvegyülniük a civilek között.
A kitörésben részt vevők közül csaknem húszezren elestek. Legtöbbjük az akció első néhány órájában a Széll Kálmán téren és annak környékén. Talán nincs is a második világháborúban még egy olyan összecsapás, ahol ilyen rövid idő alatt ilyen sok élet veszett oda. Sokan látva a kilátástalan helyzetet, öngyilkosságot követtek el.
TÖMEGSÍROK MINDENÜTT
A kudarcba fulladt vállalkozás után gúlákban álltak az elesett katonák holttestei a Széll Kálmán téren, illetve végig az akció útvonalán. Sokukat a szovjet tankok taposták felismerhetetlen masszává. Legtöbbjük mind a mai napig jeltelen tömegsírokban nyugszik. Hasonlóan földelték el a kegyetlenül kivégzett hadifoglyokat is. Ezt sajnos számtalan visszaemlékezés is bizonyítja:
„Február 13-án hajnali 4 órakor géppisztolyaggyal verték pincénk vasajtaját. Unokabátyámmal együtt értem jöttek az oroszok. A Szarvas Gábor út 15. szám alatti, akkor még üres telekhez vittek minket. Hideg hajnali reggel volt, legalább mínusz 8-10 fok, gyér akkumulátoros világítás mellett, itt már 7-8 környékbeli idősebb ember ásott, csákányozott. A Virányos menti oldalon egy kb. 14-16 méter hosszú 3,5-4 méter mély árkot kellett kiásnunk. 6 óra után már vagy 1 méter mély lehetett az árok. A felső arasznyi fagyott réteg után már könnyebben ment a munka.
Engem Bélával és 4 idős emberrel két géppisztolyos katona a közeli Dániel út egyik szép villája elé kísért. A ház garázsajtaja az utca felé nézett. Innen egyes lövéseket hallottunk. A garázsajtó mellett már vagy 8-10 egymásra helyezett halott német katona. – Úristen ez nem lehet igaz! Egyes halántéklövésekkel végzik ki a német hadifoglyokat!
Újabb 12-14 német katonát kísértek a garázsajtó elé – a tegnapi, vánszorgó csapatot!
A kivégzéseket, szám szerint 77 vagy 78-at a környékbeli házmesterekkel a Dániel utca másik oldalán, egy emeletes bérvilla tövénél vártuk meg. Amint 14-15 németet kivégeztek (4 még reflexmozgásokat végző földön fekvő halottat a hősi szovjet katonák csizmáikkal fejen, arcon rugdosták és leköpdösték), mi, köztünk Benkő Gyula színész is, ló nem lévén, egy oldalfal nélküli stráfszekéren húztuk a Virányos köz és Szarvas Gábor utca sarkán levő tömegsírig. Itt a derék I. világháborút megjárt házmesterek engem küldtek le a tömegsírba, mert hogy „maga fiatal”. No, de hogyan jövök ki, kérdeztem? „Majd ledobunk egy kötelet és felhúzzuk magát!”
Ahogy 4 egymás feletti sorban egymás fölé helyeztem a halott katonákat, szorosan úgy, mint a szardíniákat a dobozban, síbakancsom alatt ropogtak a halott katonák törött bordái. Hiszen máshová nem tudtam lépni. Az arcukra mégsem akartam.”
Az itt kegyetlenül kivégzettek maradványait, csak több mint ötven évvel később. 1999-ben, egy építkezés során találták meg.
A kitörés útvonalán elsősorban földmunkák során, mind a mai napig kerülnek elő emberi maradványok. Legutóbb a múlt héten, a Széll Kálmán tér felújítása során bukkantak az elesettek földi maradványaira.
FOTÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁSSAL EMLÉKEZÜNK A HŐSÖKRE
Budapest ostroma 70 évvel ezelőtt véget ért. A halottakat eltemették, a romokat eltakarították, az élet pedig lassan visszatért a második világháború talán legvéresebb csatájának helyszíneire. Naponta járjuk azokat az utcákat és tereket, ahol hét évtizede tízezrek estek el.
Ha van némi fantáziánk és megállunk egy pillanatra, akkor szinte halljuk a puskagolyók süvítését, a pattogó német vezényszavakat és a csaták zaját. Ahogy sétálunk az egykori frontvonal, a Farkasréti temető déli széle felé, egyre inkább láthatóvá válnak az ádáz csaták sebei. A sírok gránit tömbjei és bronz szobrai mind a mai napig némán őrzik ezeknek a tragikus napoknak az emlékét. A fotók néha sokkal többek minden szónál, vannak olyan felvételek, amikről nem kell és nem is lehet semmit mondani. Csupán nézni kell őket, elgondolkodni és emlékezni.
Forrás: Ungváry Krisztián – Budapest Ostroma 1997; dr. Rónay Pál – Út és Cél 1995. november
https://www.youtube.com/watch?v=dLo2MLNxV_s
azok emlékére akik életüket adták a hazáért.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=XbwGRbEqgRc%5D
Ha ott voltatok a megemlékezésen,akkor találkoztunk.Kár hogy a Várban nem engedélyezték,de így is megmutathattuk hogy még megvagyunk. Kitartás!