Ingyen mehetnek állatkertbe a gyerekek a Mackófesztiválon

Travelo, Mr:Gabee, Csepel.info

A fővárosi állatkert idén is megrendezi a hagyományos Mackófesztivált, amelyen február 2 és 5. között látványetetésekkel, mézkóstolóval és a szokásos medveárnyék teszteléssel várják a látogatókat, a 14 éven aluli gyerekeket pedig ingyen is beengedik.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegyének belsejében mind a négy napon át 10 és 16 óra között kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és játékos ismeretterjesztő programokkal várják a látogatókat. De a Varázshegy lesz a Mackó Show helyszíne is, amelyen Brunóval, Banditával és Nyalival ismerkedhet meg a közönség. Szombaton a Bolba Éva és a Jazzterlánc zenés műsora szórakoztatja a Mackófesztivál résztvevőit, vasárnap pedig Dolák-Saly Róbert Én vagyok a kedvenc állatom című műsora.

Február 2-án délelőtt 11 órakor a hagyományos medveárnyék észlelést is megtartják a Kissziklánál. A népi időjóslás szerint az aznapi időjárás alapján meg lehet becsülni a tél hosszát. Ez a hagyomány összekapcsolódott azzal a népi megfigyeléssel, hogy a telente kevésbé aktív medvék nyomaival ettől az időszaktól kezdve találkoztak ismét az erdőkben. Ezért a néphit szerint a medve ilyenkor jön elő a barlangjából, és annak megfelelően lehet az időt megjósolni, hogy az állat meglátja-e az árnyékát.

A Mackófesztiválra mind a négy napon díjmentesen engedik be a kertbe azokat a 14 éven aluli gyermekeket, akik érkezésükkor a főbejáratnál brummognak. De sok család körében hagyomány ilyenkor az is, hogy az aprónép valamilyen medvés viseletben, például mackófüles sapkában érkezik.

Itt lehet hozzászólni !