Most szerdától csak a gázolaj lesz olcsóbb

Autonavigator

Emelkedett a benzin ára

Részlegesen folytatódik a múlt héten tapasztalt üzemanyagár-csökkenés. E hét szerdán csak a gázolaj ára kerül lejjebb. Ahogyan a tavalyi év utolsó másfél hónapjában, úgy az idei év első hetében is nőttek az üzemanyagárak, majd a múlt héten ismét apadni kezdtek. Múlt szerdán 2-2 forinttal csökkent a benzin és a gázolaj ára, pénteken a benzin esetén ismételt 2 forintos enyhítésnél komolyabbat, már 3 forintosat kapott a gázolaj. Most szerdán már abszolút kimarad a benzin az ármérséklésből, míg a dízel esetén a Holtankoljak.hu információi szerint egy újabb 2 forintos árcsökkentést eszközöl a MOL.

Marad tehát a 95-ös 366 forintos átlagos literára, míg a gázolajé 375 forintra változik. Hiába jelentősebb tehát a dízel idei árcsökkenése, még mindig az a drágább üzemanyag. A benzin esetén is igaz, hogy bár a tavalyi év végére adódott 2016-os csúcsárnál olcsóbban kapjuk most, a többi üzemanyaggal együttesen drágább, mint a tavalyi év, illetve mint az elmúlt 1,5 év átlagában. Utoljára 2015 közepén tankolhattunk a ma megszokott árszinteken, 2012-2014 között pedig még magasabb árakkal is szembesülhettünk.

A benzin és a gázolaj egyaránt 2012-ben érte el eddigi árcsúcsát − 450 forint magasságában. Az elemzők szerint utóbbi visszatérésétől egyelőre nem kell tartanunk. Aki spórolni kíván, az természetesen nem csak a heti ármozgásokat figyeli, hanem az egyes töltőállomások árszabását is, a literárakban ugyanis nagyon komoly, literenkénti több mint 50 forintos eltérések is adódhatnak az egyes helyek között.

Itt lehet hozzászólni !