Közlekedési rend az év végén és 2017 első napjaiban

BKK

A21_autobuszok_atadasa_CSS32

Közlekedés december 31-én napközben: a szombati menetrend szerint

December 31-én (szombaton) napközben a szombati menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok. A bevásárlóközpontokat is érintő járatok többsége jellemzően 17-18 óra után már nem érinti bevásárlóközponti megállóját. A nappali üzemzárás után a szokásosnál lényegesen sűrűbb éjszakai járatokkal lehet utazni.

Közlekedés szilveszter éjjel: sűrített éjszakai járatokkal

December 31-én, szilveszter éjjelén lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. Egész éjjel közlekedik

  • a 4-es és a 6-os villamos, az éjszakai üzemkezdettől hajnali 2 óráig közösen 3-4 perces járatsűrűséget biztosítva,
  • a 60-as villamos, azaz a Fogaskerekű. Városmajor felől a Széchenyi-hegy felé 0.15 és 4.15 között minden óra 15 perckor, a Széchenyi-hegy felől a Városmajor felé 0.40 és 4.40 között minden óra 40 perckor indulva, 60 percenként jár.

Az éjszakai vonalakon – néhány kivétellel – egész éjszaka sűrűbben induló vagy nagyobb befogadóképességű buszok közlekednek, több járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik.
·             A szokásosnál háromszor sűrűbben jár majd a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 922-es, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as, a 979-979A és a 990-es éjszakai busz, továbbá
·             a szokásosnál kétszer sűrűbben jár majd a 914A, a 923-as, az egész éjszaka közlekedő 934-es és a 941-es éjszakai busz.
·             Meghosszabbított üzemidővel jár a 916-os és a 940- es éjszakai autóbusz,
·             a 901-es, a 918-as és a 960-as éjszakai busz vonalán pedig a szokásosnál nagyobb befogadóképességű csuklós autóbusszal lehet majd utazni.

Az éjszakai járatok közötti, az egyébként szokásos menetrend szerinti csatlakozások ezen az éjszakán is biztosítottak, a menetrendbe beiktatott pluszindulásoknál azonban nem.

A közösségi közlekedési járatok december 31-ről január 1-re virradó éjszaka érvényes menetrendje járatonkénti bontásban a BKK honlapján található meg. Utazását megtervezheti a BKK FUTÁR utazástervezővel is.

Közlekedés január 1-jén: vasárnapi menetrend szerint

2017. január 1-jén (vasárnap) a járatok az ünnepnapi/munkaszüneti menetrend szerint közlekednek.

Közlekedés január 2-ától

2017. január 2-án (hétfőn) az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. 2017. január 3-tól a járatok a tanítási időszakban érvényes menetrendek szerint közlekednek.

Folyamatos jegy- és bérletvásárlási lehetőség az ünnepek alatt is

Budapesten és az agglomerációban 358 jegy- és bérletkiadó automata működik, amelyek a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. 2016. december 24-e és 2017. január 1-je között a BKK ügyfélközpontjai, valamint a jegy- és bérletpénztárak speciális, ünnepi nyitvatartással várják a vásárlókat, valamint azokat az ügyfeleket, akik  közlekedéssel kapcsolatos ügyeiket szeretnék intézni. Az ünnepi nyitvatartás megismerhető a BKK honlapjának értékesítésipont-keresőjében – ahol akár helyszínre, akár nyitvatartási időre is keresve megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont, pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata.

Itt lehet hozzászólni !