Elhunyt Grespik László

MNO

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet

Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője 52 éves volt.

A hírt, Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője tudatta az ismerősökkel. Szomorú szívvel, megrendülten tudatom veletek, hogy 2016. december 19-én hajnalban Grespik László barátunk, kollégánk 52 évesen visszaadta lelkét a Teremtőnek. Felfoghatatlan és feldolgozhatatlan tragédia ez nemcsak családja, özvegye, Éva és két gyermeke, Etele és Anna számára, hanem nemzeti jogvédő közösségünk számára és az egész nemzet számára is – írta a közleményben Gaudi-Nagy.

A hírt a Magyar Nemzetnek Gaudi-Nagy Tamás telefonon is megerősítette.

Grespik László 1964-ben született Sajószentpéteren. 1989-től ügyvédként dolgozott, majd 2000-től a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője volt.

Sajátos, olykor vitát kavaró nyilatkozataival, médiaszerepléseivel egy időben gyakran találkozhattak a magyar újságolvasók, tévénézők. Emlékezetes volt például, amikor 2000-ben élő adásban kenyérrel dobálta meg a Nap-kelte című műsor riportereit. (Amellyel az őt szerinte igaztalanul ért támadásokra reagált, és a dobd vissza kenyérrel bibliai ihletésű mondást kívánta illusztrálni.)

2001-ben többször is szerepelt az újságok címlapján, miután beperelte a Heti Hetest, mivel az adásban hallottakat sérelmezte. A pert elvesztette. Azóta ügyvédként tevékenykedett, és több könyvet is kiadott.

Gaudi-Nagy Tamás közleményében Grespik László utolsó nyilvános közszereplésének – november 30-án a trianoni diktátum miatti igazságtételt követelt a Kossuth téren – utolsó mondatait idézi: Az igazság nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ. És igazunk van. És köszönöm.

Egy hozzászólás “Elhunyt Grespik László” bejegyzésre

  1. Tsepeli szerint:

    Részvétem a családjának, igaz, becsületes, jó ember volt.

Itt lehet hozzászólni !