Odaítélték a Gramofon-díjakat

ATV, MTI

A díjazottak között az Egressy Zeneművészeti és a Vienna Konservatorium két professzora, Oláh Dezső és Borbély Mihály is szerepel. Szívből gratulálunk a díjazottaknak.

Várjon Dénes, Baráti Kristóf, Borbély Mihály, a Bágyi Balázs New Quartet és az Oláh Gipsy Beats is Gramofon-díjat vehet át a péntek esti díjkiosztón, amelyen a legjobb klasszikus zenei, dzsessz- és népzenei/világzenei hanglemezeket ismerik el.

A díjakat a Gramofon – Klasszikus és Jazz című folyóirat szerkesztősége és kiadója alapította 2001-ben, az idei a tizenhatodik díjkiosztó. A döntésben kereskedelmi (lemezeladási) szempontok sohasem játszanak szerepet, kizárólag a művészi minőség és a felvételtechnikai megvalósítás színvonala dönt – tájékoztatta Retkes Attila, a Gramofon főszerkesztője pénteken az MTI-t.

Az év legjobb magyar klasszikus zenei hanglemeze díját megosztva nyerte Beethoven összes zongoraversenye Várjon Dénes előadásában, a Concerto Budapest közreműködésével, Keller András vezényletével (kiadó: Hungaroton), valamint Mozart összes hegedűversenye Baráti Kristóf és a Magyar Kamarazenekar tolmácsolásában (Brilliant Classics).

Az év legjobb külföldi klasszikus zenei hanglemeze kategóriában is két győztest hirdettek: Sosztakovics Csellóversenyeit (Gautier Capucon, Mariinszkij Zenekar, Valerij Gergiev, kiadó: Erato) és Grigorij Szokolov zongoraművész Schubert-Beethoven albumát (Deutsche Grammophon).

Az év legjobb magyar jazzlemeze (szintén megosztva) Borbély Mihály Gyere hozzám estére című albuma (BMC Records) és a Bágyi Balázs New Quartet Homage to Shakespeare című CD-je (Tom-Tom Records). Az év legjobb külföldi jazzlemeze (ugyancsak megosztva) a Charles Lloyd & The Marvels I Long to See You (Blue Note), valamint Joshua Redman és Brad Mehldau Nearness című duólemeze (Nonesuch).

Az év legjobb népzenei/világzenei lemeze az Oláh Gipsy Beats No. 1 című albuma (Fonó). Az év legjobb DVD-produkciója Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című operája Jonas Kaufmann főszereplésével, a Staatskapelle Dresden közreműködésével, Christian Thielemann vezényletével (Sony Classical). Az év legjobb archív felvétele (újrakiadása) a Bartók, a zongorista című dupla CD lett (Hungaroton).

Az idei Gramofon-díjak öttagú nemzetközi zsűrijében Remy Franck, a luxemburgi Pizzicato magazin főszerkesztője, Michelle Debra, a belga Crescendo folyóirat igazgatója, Martin Hoffmeister, a német MDR Rádió zenei igazgatója, valamint a Gramofon főszerkesztő-helyettese, Bércesi Barbara és főszerkesztője, Retkes Attila kapott helyet. A díj hivatalos szakmai partnere az International Classical Music Awards (ICMA).

atv.hu/MTI

Itt lehet hozzászólni !