El akarta venni a telefont

POLICE

Mobiltelefont loptak, de gépkocsit nem törtek fel a strandnál

Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya J.  Renátó 23 éves érdi lakos ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. november 10-én a kora délutáni órákban egy érdi utcán szólított meg egy 11 éves fiút, akitől cigarettát akart kérni.  A sértett a 23 éves férfi kérésének ellenére nem állt meg. J. Renátó utána ment, elé lépett, kiabálni kezdett a gyermekkel és megpróbálta elvenni a kezében lévő telefont. A készülék kicsúszott J. Renátó kezéből, a gyermek pedig elfutott a helyszínről. A kisfiú hazament és édesanyjával együtt indult vissza a rendőrségre.

A fokozott rendőri jelenlét eredményeként a járőrök a bűncselekmény elkövetése után rövid időn belül – egy érdi utcán – elfogták a 23 éves férfit. Előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság kezdeményezte az előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

2 hozzászólás “El akarta venni a telefont” bejegyzésre

  1. kerdezo szerint:

    Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya J. Renátó…

    Eddig olvastam.

  2. Tsepeli szerint:

    Jónás vagy járóka lehet.

Itt lehet hozzászólni !