Novák Előd katonának áll: kinyírták a Jobbikból

888

novak_katona

Novák Előd a Facebook oldalán jelentette be az utolsó fontos Jobbikon belüli pozíciójából, a XI. kerület választókerületi elnökségről most megtörtént visszahívását. Novák Előd ezzel együtt azt is bejelentette, hogy hétfőtől a katonai pályán folytatja, miután a Honvédség a napokban őrmesterré léptette elő.

Úgy látszik hiába való volt a cuki ATV-s szereplése Novák Elődnek és Dúró Dórának. Vona Gáborék kérlelhetetlenül mindenhonnan eltávolítják a Jobbik egyik radikális szárnyához tartozó politikust.

“Egy balliberális portálnak adott Vona-interjúból kellett megtudnom nyáron, hogy 2018-ban képviselőjelölt sem lehetek, majd őszre megszületett a hivatalos elnökségi döntés is, amit még nem jelentett be senki: vége a XI. kerületi választókerületi elnöki megbízásomnak”

– írja a Jobbik volt elnökségi tagja, akinek a további fogalmazása arra utal, hogy Novák Előd, a Jobbik vezetése által az utóbbi időben vele kapcsolatban meghozott döntések ellenére sem számított ilyen eljárásra:

“Újabb pofont kaptam tehát, jóval azután, hogy Vona Gábor a mandátumomról való lemondásomkor azt nyilatkozta, azzal lezárultak a személyi kérdések – ja, mégsem…”

A választókerületi elnöki megbízatás elvesztésének bejelentése mellett Novák Előd azt is közölte közösségi oldalán, hogy a nemrég befejezett önkéntes műveleti tartalékos kiképzésének folytatásaként 5 éves szerződést vállalt a Magyar Honvédségnél, immár nem közkatonaként, hanem őrmesteri rendfokozatban.

“Amikor egy ajtó bezáródott a Jobbikban, kinyílt egy másik a Honvédségben, melyre szintén mint a haza szolgálatának lehetőségére tekintek. Ez alapján vonulok be most hétfőn reggel a szolnoki különleges rendeltetésű ezredhez előbb határvédelmi kiképzésre, majd a határra tényleges szolgálatra”

– írja Novák Előd a katonai szolgálat vállalása kapcsán, amelynek hangvételéből arra lehet következtetni, hogy komoly benne a szándék a hivatásos katonai pályafutásra.

Novák Előd Facebook üzenetéből minden eddigi, visszafogott nyilatkozatához képest jóval erőteljesebben kiolvasható az erős, személyes csalódottság:

“Volner János pedig hiába nevezett engem “egy két lábon járó ötletgyárnak”, azt is nyilatkozva konstruktívan a szavazóknak, hogy számít a munkámra ezután is, nem sokkal később mégis töröltek a Kreatív Stáb levelezőcsoportjából is (nemhogy indokolás nélkül, de még csak nem is értesítettek róla, pedig korábban a stáb vezetője voltam). – írja Novák.

“Kívánom, hogy a remélt kormányra kerülés után azért ne így működjenek a dolgok, hogy az embereknek a választás után jön a fekete leves, ahogy esetemben történt (hiszen a tisztújításig nem volt szó a visszahívásomról sem, s utána is egy hetekkel korábbi alelnökjelölti programomra hivatkozva szólított fel Vona Gábor – illetve javaslatára az új elnökség – mandátumom visszaadására, holott korrektebb lett volna ezt a tervét programbeszédében, megválasztása előtt közölni)”.

– emelte ki a politikus.

“Nem kívántam minden újabb kis szankcióról beszámolni eddig, de szükségesnek éreztem összefoglalni most, mik az eddig nem közölt fejlemények. Remélem, ezek után végre tényleg lezártnak tekinthetem a velem kapcsolatos személyi kérdéseket, de ha esetleg újabb szankciók érnek, úgy érzem korrektnek, hogy arról is beszámoljak. Egyelőre folytathatom azonban a Jobbik Népesedéspolitikai Munkacsoportjának vezetését, és a Népesedési Kerekasztal jobbikos delegáltja is maradok, amit köszönök a Jobbik elnökségének, mert tettvágyam, energiám van bőven, s továbbra is a Jobbikot tartom a legjobb választásnak, erre buzdítok másokat is”

– fejezi be Facebook bejegyzését Novák Előd.

Forrás: 888

3 hozzászólás “Novák Előd katonának áll: kinyírták a Jobbikból” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Vonáék pörögnek, mint a búgócsiga.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Tóth kati szerint:

    Ő legalább védi a hazát.Na,de a felesége?Az beállt a hazaárulók közé.Ezt hogyan intézik el otthon?

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    Tóth kati!
    Úgy, gondolom, mint Ön. ))))) 🙂 (((((

Itt lehet hozzászólni !