Hős magyarok is nyugszanak Csepel lengyel testvérvárosában

Csepel.hu

dsc_1710

Morovik Attila alpolgármester vezetésével csepeli delegáció látogatott Wołomin városába. A Varsótól néhány kilométerre fekvő Wołomin 2012 októbere óta testvérvárosa Csepelnek.

A látogatás során az 1956-os magyar forradalom emlékére kétnyelvű emléktáblát avattak a helyi önkormányzat épületének falán.

Morovik Attila ünnepi beszédében történelmi áttekintést adott a lengyel-magyar barátságról, az Árpád-ház, illetve a lengyel Piast-dinasztia uralkodásától napjainkig. Az alpolgármester elmondta, a történelem során magyarok és lengyelek többszörösen bizonyították, ha az egyik nemzet bajba kerül, a másik készségesen segít neki.

Kitért arra, hogy a migránshelyzet kapcsán most újra olyan időket élünk, amikor a két népnek össze kell fognia. Említést tett a kvótanépszavazásról is, majd hozzátette, hogy az uniós bürokraták nem hagyhatják figyelmen kívül a magyar nép akaratát.

A csepeli küldöttség ezután megtekintette azt a körforgalmat, amely az 1956-os forradalom emlékét őrzi (Lengyelországban szokás, hogy a körforgalmakat is elnevezik). „Az 1956-os Magyar Forradalom körforgalma nem csak szimpla közlekedési megoldás, hanem egyfajta zöld közösségi térként is funkcionál. A lengyel és magyar zászlókkal díszített tér megható látvány” – mondta lapunknak Morovik Attila.

A helyiek egy közeli erdőben megmutatták azt a sírt, ahol három magyar katona nyugszik. Itt Morovik Attila és Elżbieta Radwan, Wołomin polgármestere koszorúkat helyeztek el. „Az 1944-ben emelt sír három olyan magyar katona nyughelye, akik a második világháborúban a lengyelek oldalán harcoltak. A lengyelek méltón őrzik névtelen honfitársaink sírhelyét: a kezdetleges fakeresztet gondosan körbekerítették, és rendszeresen gondozzák” – mondta az alpolgármester, aki a látogatás során egy húsz éve itt élő csepelivel is megismerkedett.

A delegáció az ossówi iskolában meghallgatta az intézmény emléktermének vezetőjét, aki Varga Endre László történész műve alapján az 1918-1920 közötti magyar-lengyel kapcsolatokról tartott előadást. Mint ismeretes, 1920-ban a csepeli Weiss Manfréd gyár lőszer- és fegyverszállítmányai döntően hozzájárultak a lengyel hadsereg Vörös Hadsereg felett aratott győzelméhez. A lengyelek „visztulai csodaként” is emlegetik ezt az eseményt, amelynek számos emléke van Lengyelországban, így 2013 nyarán emelt emléktábla az ossówi iskola falán, amelyet Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel előző polgármestere Ryszard Madziarral, a város akkor polgármesterével avatott fel.

Kitűnő kulturális és gazdasági kapcsolatokat ápolunk nemcsak Wołominnal, hanem a másik két lengyel testvérvárosunkkal, Kielcével és Szczecinnel is, évente többször is ellátogatunk egymáshoz.

Idén a Jedlik Ányos Gimnázium tanulói egy hetet tölthettek Kielcében, amit természetesen szeretnénk viszonozni” – fogalmazott Morovik Attila.

 

LG

Itt lehet hozzászólni !