Bemutatkozott a Csepeli Szimfonikus Zenekar

Csepel.hu

ScSzZ_szeptember_A3_fin-page-001

Első fellépésén sikerrel mutatkozott be a Csepeli Szimfonikus Zenekar a Stefánia Palotában megrendezett koncertjén szeptember 30-án. Az est fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő, védnöke pedig Borbély Lénárd polgármester voltak. A zenekar tagjait telt ház fogadta, a műsor végén ráadást kértek a teremben ülő hallgatók. Péntek János karnagy szerint felemelő érzés volt az a fogadtatás, amelyet a közönségtől kaptak. Borbély Lénárd elismerő szavakkal illette a zenekar bemutatkozását.

Bényi Ildikó műsorvezető a hangversenyen elmondta: a Csepeli Szimfonikus Zenekar célja, hogy a 70 éves csepeli fúvószenekar mellett létrejöhessen egy vonósokból, fúvósokból és ütősökből álló szimfonikus zenekar is, amely a kerület kulturális zenei életét színesebbé, gazdagabbá teszi.

A zenekar tagjai a kerületben működő zenei intézmények tanáraiból, illetve a Csepel szigetén élő művészekből állt össze, akik Budapest vezető zenekaraiban is játszanak.

A szervezési munkák Péntek Jánosnak, az Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar karmesterének és Szentkirályi Aladárnak, a Fasang Árpád Zeneiskola igazgatójának köszönhetők. A bemutatkozó koncertet a zene világnapjának előestéjén rendezték meg. 1975-ben Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO  Nemzetközi Tanácsa ezt a napot jelölte ki a Zene Világnapjának. Ekkor emlékezünk a zeneművészet legnagyobb alakjairól, akik hozzájárultak a különböző kultúrák zenéinek jobb megismeréséhez.

A hangversenyen Péntek János karnagy vezényletével különféle korszakok zenei remekműveiből adtak elő darabokat. Megszólaltatták Bellini, Mozart, Bach és Bartók Béla egy-egy alkotását.

Az előadáson két csepeli szólista is fellépett: Magyari Imre Liszt Ferenc-díjas művész Mozart Esz-dúr kürtversenyét, Schering Katalin fuvolaművész pedig Bach h-moll szvitjének fuvolaszólóját játszotta el.

A közönség soraiba elsősorban Csepelről érkeztek vendégek, de mások is nagy érdeklődéssel hallgatták a zenekar első fellépését. A muzsikus szakemberek elismerően nyilatkoztak az est végén.

Péntek János karnagy így vélekedett az est után: „Rendkívül felemelő érzés, hogy szép számú közönség érkezett a bemutatkozó előadásunkra, és láthatóan tetszett nekik a zenekar műsora. Erőt ad a zenekar tagjainak, hogy a hallgatók elismerően szóltak a bemutatkozásunkról. Köszönet jár mindazoknak, akik segítették az első koncertünk létrejöttét.”

cs. a.

Itt lehet hozzászólni !