A moszkoviták brüsszeliek lettek, a migránsok elveszik a nyugdíjakat – apokalipszis a csepeli lakossági fórumon

Magyarnarancs.hu

lakossagi_040w

Kiszámítható, a szokásos panelekből építkező, gulyásgergelyes estének indult. Aztán jött Németh Szilárd. Tudósításunk.

„Azt hittem, sokkal többen leszünk” – mondta kissé elhamarkodottan a hátunk mögött ülő nyugdíjas hölgy, hiszen pár perccel később már pótszékeket kellett hozni, annyian akarták meghallgatni a csepeli Fidesz lakossági fórumát, ahol a meghívott vendég, Gulyás Gergely mellett Németh Szilárd mindenkori rezsibiztos is előadást tartott. Hiába a termet pillanatok alatt betöltő, fullasztó meleg, a szinte teljes egészében idősekből álló közönség már a kezdés előtt megrökönyödésének adott hangot, amikor is kiosztották a párt brosúráját, amelyben a mérgesen néző Martin Schulzcal és Jean-Claude Junckerrel, valamint a „brüsszeliek tervével” ijesztgetik az embereket.

Mivel már mindenki kellően megijedt, indulhatott is volna az este, ha nem szólnak közbe mikrofonproblémák, amelyre a közönség hangos kiáltással reagált, hogy hát „semmit nem hallunk”. Németh Szilárd a helyzet orvoslását követően nem is teketóriázott, gyorsan elmondta, hogy „azért jöttünk össze, hogy kicsit felhergeljük magunkat”, aztán jött is a tételmondat, miszerint „meg kell védeni magunkat attól a rettenettől, amit Brüsszelben eszeltek ki”. De aki ezen a ponton Németh Szilárd további gondolataira és szenvedélyes gesztikulációjára áhítozott, annak bizony csalódnia kellett, a volt csepeli polgármester ugyanis hirtelen átadta a szót a meghívott vendégnek, Gulyás Gergelynek.

Aki meglepően visszafogott és száraz előadást eszközölt, mármint azokhoz a víziókhoz képest, amiket mostanában kormánypárti képviselőktől hallani. Jöttek az ismert mondatok, miszerint ez egy nemzeti ügy, az EU felső korlát nélkül akar betelepíteni ide embereket stb. Volt egy kis múltidézés, vagyis hogy miként jutottunk idáig: Gulyás szerint az Európai Unió felelőtlenséget követett el, párhuzamos társadalmak jöttek létre, a bevándorlók nem tudtak integrálódni, ja, és még a teljes európai rendszer is destabilizálódik – valószínűleg a közönség is hallotta már ezeket a mondatokat, hiszen senkinek az arcára nem ült ki a jeges rémület.

A Fidesz alelnöke persze azért leszögezte, hogy „határozottan utasítsuk vissza azokat a vádakat, hogy nem vagyunk emberségesek és keresztények”, majd jött is a termékbemutatókra oly jellemező költői kérdés:

„Ki ne szeretné biztonságban tudni a gyerekeit és az unokáit?”

Ez mindenesetre már jobban megérintette a közönséget; akinek a feje kissé lekonyult, most az is felébredt. Folytatódhatott is az előadás: Gulyás azt mondta, „most a baj szétkenése zajlik az EU részéről, és a tavalyi év csak gyenge előjáték volt, Nigériából milliók fognak elindulni”. Ekkor állt be a katarzis állapota, a hallgatóság egy része félhangosan ledöbbent, és bosszankodott az állítólag Nigériából elindulni szándékozó emberek állítólagos számán.

Gulyás még azt is nyilvánvalóvá tette, hogy pontosan tudni: van kvóta, és különben is, „az EU-nak az elmúlt egy év után semmilyen morális alapja nincs arra, hogy Magyarországot bírálja”. „Veszélyes a helyzet”, kezdte az előadó, mire a mikrofon annyira elkezdett recsegni és ropogni, hogy mindenki kénytelen volt befogni a fülét, viszont azt mégis hallhattuk, hogy a helyzet azért veszélyes, mivel „a betelepítés precedenst teremthetne az EU számára”. Nem is lehetett hát más a konklúzió, minthogy „mindenki menjen el szavazni, és a következő tizenegy napban, akivel tudunk, azzal beszéljünk”. Ha itt lett volna vége az estének, az álmosság kínzó érzetével mehetett volna haza mindenki, de szerencsére visszajött Németh Szilárd, és felpörgött a műsor. Persze, először még csak a bemelegítés volt, elhangzott, hogy „nagyon komoly a veszély, az integráció teljes egészében kudarcot vallott, és ez nemzeti ügy”. Aztán pár perc múlva már jött is az ismert kifejezés: „szegednyi illegális bevándorló”. Legalábbis Németh szerint Brüsszel ennyi embert akar az országba telepíteni (vö. 1294).

És folytatódtak a költői kérdések: „Ki fogja fizetni ezeknek az embereknek a lakhatását, az egészségügyi költségeit, a nyelvtanulásukat?” Ekkor többen ingerülten megjegyezték: „Mi!” Nem is kellett sokat várni a riposztra, a rezsibiztos ugyanis azt mondta, ha ez a helyzet előállna, „adóemelés, fizetés- és nyugdíjcsökkentés jöhetne, hiszen nekünk kellene eltartani ezeket az embereket”. A düh és az elkeseredettség kétségkívül ekkor hágott a tetőfokára, pedig Németh még azt is hozzátette, hogy a bevándorlóknak, ha tényleg az adott országban akarja tartani őket Brüsszel, ugyanazt az életszínvonalat kellene biztosítani, mint Németországban. Még nagyobb jaj.

Majd valahogy eljutottunk Kádárig, és Németh azt mondta: „Kádár pajtás negyven évig kiszolgálta a moszkovitákat, és tudjuk, a moszkoviták brüsszeliek lettek”. A poén leesett, jött is a nevetés a teremben. Aki azt hitte, ezt már nem lehet fokozni, óriásit tévedett, mert a rezsibiztos még egy másik veszélyre is felhívta a hallgatóság figyelmét, miszerint „Brüsszel a családegyesítés felgyorsítására készül, vagyis öt-hat éves távlatban minden egyes migráns után nyolc jön”. De ezzel nem volt vége, volt még szó arról is, hogy „a népszavazás rettegés tárgya az EU-ban, és a volt gyarmattartó birodalmak nem kérdezik meg az embereket, csak fölállítottak egy világot, a multikulturalizmust”, amelyet a rezsibiztos csak a „benetton color” világának hív. Bár ő utóbbit valószínűleg humorosnak szánta, sajnos a közönséget nem érintette meg a poén, nyilván sokaknak nem jutott eszébe a sokszínűséget büszkén vállaló és hirdető olasz divatmárka, a United Colors of Benetton.

Hihetetlen, de a mindössze ötven percig tartó esten még Angela Merkelről is esett szó, és bár Németh nem mondta ki a nevét, de ő elvileg csak egyetlen tőmondatot várt volna a német kancellártól, nevezetesen azt, hogy „lemondok”. A végére is jutott egy kis ijesztgetés az esetlegesen Európában létrejövő muszlim pártokkal, amelyekkel a rezsibiztos szerint „egy darabot elfoglalnának Európából”. „Erről szól a fáma” – summázta.

Szerencsére még maradt idő arra, hogy a rezsibiztos invitálja a résztvevőket Udo Ulfkotte A menekültipar című könyvének bemutatójára, és köszöntse az éppen 35. életévét betöltő Gulyás Gergelyt. Ekkor volt a legnagyobb taps. Valamiért most nem volt lehetőség a fórum végén a lakossági kérdésekre, amit mérhetetlenül sajnáltunk. Így hát lehetett is hazaballagni, no meg a közösségi ház előtti buszmegállóban gyűlölködni és szörnyülködni. Ahhoz ugyanis mindent megadott a lakossági fórum.

9 hozzászólás “A moszkoviták brüsszeliek lettek, a migránsok elveszik a nyugdíjakat – apokalipszis a csepeli lakossági fórumon” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Pénzért, befektetésért az anyját is ?

  2. Grün Izidor szerint:

    bagoly!
    ……a ravatalon, a gyertyák között is! 😛 😀

  3. Tóth kati szerint:

    Ha tavaly nem épül kerítés,idén úgy nézne ki Budapest,ahogy kinéz most Belgrád.Most komolyan,van ember,aki hagyná,hogy a hazáját ez a söpredék népség lerohanja?Van ember,aki elhiszi,higy ez álprobléma?Ha van ilyen az vagy nagyon korlátolt,vagy sötétagyú gyurcsányi fan,esetleg kus buzi szabó szabolcs.

  4. Nagyapó szerint:

    Jellemző magyarnarancsos cikk. Nem állít, sejtet, költői kérdésnek mondja azt, hogy ki fizeti a migránsokat? No ki? Hol laknak a migránsok? Na hol Csak úgy …? A proli komcsi bagolynak és idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigeznek “A letelepedési kötvény 300 000 dollárba kerül, eddig 4000-et adtak el belőle”. Nem lehetnek annyira hülyék, hogy 300 000 $-t fizet egy arab, vagy néger azért, hogy késeljen? Mennyi pénzt hoztak be? Tudnak számolni? Hány lélegeztetőgépet lehet annyiért venni?
    Eetásak amnézia? Nem tudják, hogy a kádári érában mennyi arab, néger, vietnami, stb. tanult, telepedett le? Ők viszont nem illegálisan jöttek!!!
    A Mami pedig vállalja a felelősséget (hogy nem hallgatott Orbánra)! Hogy ez mit jelent a nagy demokráciában….???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    18 000 az a 4000! A Ragyás legalábbis annyit ismert be! 😛 😀
    .
    http://24.hu/kozelet/2016/09/12/18-ezer-bevandorlo-kapott-letelepedesi-engedelyt-a-magyar-kormanytol/

  6. robi szerint:

    Hála a zelmúlt 25 év “eredményeinek”, nincs olyan migráncs, aki boldog kis hazánkat célozta meg letelepedésre.

    Azért nem árt az óvatosság: “éberség, elvtársak”.

  7. kilgore trout szerint:

    Nagyapó!
    A két dolog között van különbség. Az egyik egy ellenőrizetlen bevándorlás, a másik egy ellenőrizetlen bevándorlás pénzért. Tisztára mint a maffia, pénzért bármit lehet kapni, még állampolgárságot is. 2002 és 2010 előtt is az volt az érzésem, mintha szándékosan akarnának választást veszteni a hülyeségek miatt.

Itt lehet hozzászólni !