Tanévnyitó a Kék Általános Iskolában

Csepel.hu

TBE_1153

Tanévnyitó ünnepséget rendeztek a Szent László utcában található Kék Általános Iskolában szeptember elsején, amelyen részt vett Borbély Lénárd polgármester és Tóth János tankerületi igazgató.

A polgármester azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára minden gyerek fontos, ezért igyekeznek a szülők terheinek egy részét átvállalni. Morovikné Fülöp Csilla, a Kék Általános Iskola igazgatója köszöntötte a kisdiákokat, akik a nyári szünet után a tanulással lesznek elfoglalva.

Borbély Lénárd emlékeztetett rá, hogy a szeptember elseje mindig különleges nap, mert mindenki izgatottan várja. Az önkormányzat a nyári szünidőben napközis tábort tart fenn évek óta, hogy a gyermekek felügyeletét megoldja. Sok-sok programmal, ideális környezetben hetente legalább háromszáz diákokat fogadnak. Az év többi részében is gondolnak a gyerekekre. Az iskolásoknak ingyenes úszásoktatást szerveznek, a tornatermeket kedvezményesen vehetik igénybe az utánpótlás nevelésével foglalkozó csepeli sportegyesületek. Az önkormányzat versenyeket, kulturális programokat szervez és támogat. Idén nyáron több intézményt és óvodai udvart felújítottak.

Az óvodákban és bölcsődékben a gyermekek ingyen kapják a tisztasági csomagot, a bölcsődékben nem kell gondozási díjat fizetni. „Ma tanévet és nevelési évet nyitunk a kerület összes gyermekintézményében. Célunk, hogy a gyermekek testi-lelki-szellemi épülését szolgáló értékteremtő munka folyjék az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben” – mondta a polgármester, aki a Kék Általános Iskola minden diákjának láthatósági mellényt ajándékozott.

Morovikné Fülöp Csilla iskolaigazgató köszöntötte a diákokat, köztük azt a 38 gyermeket, akik most kezdik el azt általános iskolai tanulmányaikat. A nyári szünet után a tanulás lesz a fő feladat, de nem marad el a játék sem.

cs. a.

4 hozzászólás “Tanévnyitó a Kék Általános Iskolában” bejegyzésre

  1. Pákozdi József szerint:

    Az AMK után, ez is családi vállalkozás lett😂!

  2. mind_the_gap szerint:

    Csodálkoztam is, hogy közteres a bejáratnál, rendőr az udvaron, székely zászló a színpadon és Csepel új utakon feliratú pulpitus. Aztán rövidesen kiderült, hogy a neves vendégsereg miatt volt ez a sok díszlet.

  3. robi szerint:

    A héten Palkovics államtitkár volt az Infórádió vendége.
    A szerkesztő elmondta, hogy sok iskolában nyugtalanok a tanárok, mert indokolatlannak tartják a vezető váltást. Az államtitkár úgy tett, mintha nem értené és szépen mellébeszélt.
    Szerinte nem kell félni a váltásoktól, másoknak is meg kell adni a lehetőséget az intézmények vezetésére. Nem részletezte, hogy ki azok a mások.

    Mármint politikailag hová tartoznak.

  4. mind_the_gap szerint:

    Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő a Kék Iskolában. Annak idején, amikor iskolát kerestünk, több helyen mondták, hogy a Kék Iskola igazgatónője mennyire lelkes, lendületes és nagyon jó irányba vitte az iskolát. Bízunk benne, hogy a lendület, tenni akarás nem hagy alább, sőt még nagyobb lendületet vesz. Bár aztán kérdés, hogy kinek mi a jó irány..

Itt lehet hozzászólni !