A legtöbb gyerekbaleset nyáron történik – ezekre a veszélyekre kell figyelni

Faktor

ovodaudvar

A rendőrség arra kéri a szülőket, a nyáron a megszokottnál is jobban figyeljenek a gyerekekre, mivel a viselkedésük gyakran kiszámíthatatlan a közlekedésben.

A vakáció ideje alatt a nap bármely szakában, még este is közlekedhetnek a gyerekek, sokszor felügyelet nélkül. Akár görkorcsolyáznak, kerékpároznak, vagy rollereznek, könnyen elterelődhet a figyelmük. A szünidőben a gyerekek sokkal felszabadultabbá, óvatlanabbá válnak.

Egy úttestre kiguruló labda is könnyen okozhat balesetet. Az autósoknak emiatt fontos, hogy lakóövezetben legfeljebb 30 km/órás sebességgel haladjanak.

A szülőknek pedig fontos felhívni gyerekeik figyelmét a közlekedés veszélyeire. A ház előtt játszó gyereknek is meg kell határozni a játék határait, hogy véletlenül se szaladjon ki egy kocsi elé. Az egyedül közlekedő gyerekeknek pedig a legbiztonságosabb útvonalat kell feltérképezni.

A balesetek egyharmada a nyári hónapokban, főleg júliusban és augusztusban történik, a tragédiák száma is ekkor a legmagasabb. A kerékpáros balesetek a leggyakoribbak. Az elesések és ütközések mellett gyakran a biciklin szabálytalanul szállított gyerek küllők közé szorult lába okoz balesetet. A balesetek nem csak a közúton történnek, hanem a játszótéren, parkban, vagy udvaron – írja az ORFK baleset-megelőzési honlapja.

2014-es elemzés 2012-2013 nyaráról

  • A legkockázatosabb korosztály a 10-14 éves gyerekek
  • A 2013-ban történt 8 halálos gyerekbalesetből 5 nyáron történt
  • A balesetekben érintett gyerekek 40 százaléka nyáron sérült meg
  • A gyerekek közúti sérüléseik nagy részét kocsi utasaként szerzik. A 0–5 évesek között csak minden hetedik gyerek volt bekötve
  • A kerékpárosként megsérült gyerekek 93,7 százaléka lakott területen belül biciklizett.

A rendőrség arra kéri a szülőket, a nyáron a megszokottnál is jobban figyeljenek a gyerekekre, mivel a viselkedésük gyakran kiszámíthatatlan a közlekedésben.

A közlekedés szabályaival játékos módon ismerkedhetnek meg a gyerekek aGenerali Gyerekszigeten. A KRESZ-parkban elektromos kisbuszba ülhetnek a gyerekek, és a BringaAkadémián is megismerhetik a közlekedési szabályokat.

A katasztrófavédelem nemrég felhívta a figyelmet, hogy a nyaralások, fesztiválok és táborok idején milyen veszélyekre kell figyelni, hogyan előzhetőek meg.

A legnépszerűbb gyerektáborokról itt írtunk.

Biztosítás

A Mabisz (Magyar Biztosítók Szövetsége) szerint a 2014-es rendőrségi adatok alapján a gyerekeket 1500 közúti baleset érintette.

Magyarországon a 3-18 év közötti korosztálynak ingyen jár állami gyerekbaleset-biztosítás. Idén az Allianz biztosítja a gyerekeket. Az Allianz szerint a legtöbb – több mint 80 százalék – sérülés csonttörés és csontrepedés a 18 év alattiak közt.

Forrás: Faktor

 

Itt lehet hozzászólni !