Heti Válasz
Új jelenség tanúi vagyunk: az eddigi sikerrégiókban középosztálybeliek ezrei állnak sorba munkáért. Biztonsági őrök vigyázzák a rendet a munkaügyi központokban, mert az emberek nehezen viselik, hogy sem állást, sem normális segélyt nem kaphatnak.
Márciusban leginkább Tatabányán nőtt a munkanélküliség, az állástalanok számának csökkenésében pedig a dél-alföldi Jánoshalma járt az élen. A Heti Válasz a két véglet példáján mutatja be az állásvesztők helyzetét.
Harminchárom bejelentett álláshely 3700 munkanélkülinek – ez a két szám mindent elmond a tatabányai viszonyokról. Egy éve még négy-öt százalékos munkanélküliséget mértek itt, vagyis a képzett munkaerő közül lényegében csak az nem dolgozott, aki nem akart. Októbertől minden megváltozott. Az országban azóta 32 százalékkal, Komárom-Esztergom megyében pedig 82 százalékkal nőtt a munkanélküliség. Tavaly márciushoz viszonyítva Tatabányán a romlás az országos átlag három és félszeresét teszi ki. Korábban a cégek két kézzel kapkodtak a képzett munkaerő után. Egy hegesztő vagy CNC- (számítógéppel vezérelt eszterga- és marógép) kezelő többet keresett, mint egy középiskolai tanár, megbecsülték, valóságos munkásarisztokratának érezhette magát.
Így volt ezzel Zoltán István is, akinek munkáltatója a Mercedesnek, a BMW-nek készített bovdeneket. Ma ő is ott ül a tatabányai munkaügyi kirendeltség padján egy valószínűtlenül magas sorszámmal a kezében. A válság a német luxusautókat is elérte, munkáltatója emberünket kényszerszabadságra küldte, és onnan már nem volt visszaút. Nem maradt sokáig állás nélkül, a CNC-gépkezelői bizonyítvánnyal szinte azonnal munkát talált – igaz, csak három hétre, mert az új munkáltatója is bedőlt. Addigra a válság már olyan mély lett, hogy azóta ajánlatot sem kapott.
Beszállítók a pácban
Ha a krízis sokáig tart, Magyarország fejlett térségeiben tízezerszámra roppannak meg korábban biztosnak hitt egzisztenciák. A rendszerváltás előtt bányászatból és nehéziparból élő régiók a kilencvenes évek közepén sikeresen váltottak: nagy nyugati cégek beszállítójává váltak. Győr, Tatabánya, Székesfehérvár, Szombathely sorra hozta létre ipari parkjait, közművesített területeket ajánlva potom összegekért az uniós vállalkozóknak. A modell jól működött, az anyacégek töretlenül fejlődtek. Az ország nyugati fele évről évre növelte előnyét a keleti régiókkal szemben, olyannyira, hogy némi dunántúli felsőbbrendűséggel már ugyanúgy beszéltek, mint a fővárosiak, azt állítva: a városokban csak az nem talál állást, aki nem is keres (legalábbis a képzett munkaerőből).
Ám a tavaly ősszel kitört válság megmutatta sérülékenységüket: ahogy Németországban és Ausztriában csökkent a kereslet, megbénultak a nagy cégekre felfűzött, beszállításból élő hazai vállalkozások is. Összességében még mindig alacsonyabb itt a munkanélküliek aránya, mint Kelet-Magyarországon; az országban kilenc megyében magasabb tíz százaléknál a nyilvántartott álláskeresők aránya, és ebből csak kettő – Baranya és Somogy – található a Dunántúlon. Ám a pannon városok a tavalyi év végére már a feketelisták élén találták magukat. Öt megyében emelkedett 40 és 70 százalék között az állástalanok száma – valamennyi a Dunántúlon található.
Az alacsony munkanélküliségű területek közül a legjobban a főváros és Pest megye tartja magát. Budapesten továbbra is három százalék alatti a munkanélküliség, ám egy év alatt itt is negyedével, 6500-zal emelkedett az állástalanok száma. Tehát éppen azok a régiók nyögnek most, amelyek eddig az élen jártak; az egyébként rosszabb helyzetű térségekben kisebb mértékben – 10-20 százalékkal -, de azért nőtt a munkanélküliek száma.
A szakemberek azt remélték, hogy februárról márciusra megtörik az átok, mert ilyenkor az idénymunkák miatt mindig javulnak a mutatók. Mindig, kivéve most. Az egyetlen megye Békés, ahol februárról márciusra csökkent az állástalanok száma. A pozitív csúcstartó Jánoshalma: a dél-alföldi városkában közel százzal kevesebb munkanélkülit regisztráltak, mint egy hónappal korábban. Medovarszky Pál, a regionális munkaügyi központ elemzési osztályvezetője mégsem ünnepel. A térségben ugyanis a mezőgazdaság mellett tégla- és cserépgyárak is működnek; máskor márciusban már fűtik a kemencéket, és csaknem minden kirendeltségükön nő a foglalkoztatottak száma, most azonban áll az építőipar. Helyben a munkanélküli-ellátásokat “átteleltetésre” használják: a téli fagyokkal a földeken és a gyárakban is leáll a munka, a munkásokat októberben elbocsátják, márciusban pedig visszaveszik őket. Néhányukkal most is ez történt – de csak a mezőgazdaságban -, az osztályvezető azonban nem a krízis enyhülésének jeleit véli felfedezni az állástalanok számának csökkenésében, hanem az orosz válság utóhatását, amely – a keleti piacok elvesztése miatt – már az ezredfordulón letarolta az itteni élelmiszer-feldolgozóipart, vagyis most nincs honnan tömegesen elbocsátani az embereket.
Ellátások a nyomorhoz
Tavaly a polgármesterek még azért indítottak mozgalmat, hogy kizárhassák a segélyezettek köréből azokat, akiknek úgymond büdös a munka. Mire a kormány ennek megfelelően átalakította a munkanélküli- és szociális segélyezési rendszert, már új kihívással kell szembenézni. A válság ha tására immár nem pusztán a legnagyobb szegénységben élők számára kellene támaszt nyújtani, hanem a munkahelyük elvesztésével egzisztenciájukban megrendült középosztálybelieknek is. Új jelenség ez: tömegével válnak munkanélkülivé olyan emberek, akik tudnak és akarnak is dolgozni, megfelelő képzettséggel is rendelkeznek, csakhogy átmenetileg nem kellenek senkinek.
Elvileg minden munkavállaló rendelkezik “biztosítással” arra az esetre, ha elveszítené az állását. Havi bérünk 6 százalékát fizetjük be munkáltatónkkal együtt a Munkaerő-piaci Alapba. Ez egy átlagbért kereső esetén nem kis pénz, évi 139 ezer forint. A válság leépülése óta azonban egyre többen szembesülnek vele, hogy korábbi befizetéseikért mindössze három hónapig jár egy viszonylag tisztességes összeg (lásd táblázatunkat), azután negyedére esik vissza a jövedelmük. Az pedig tisztán látható, hogy a gondokra enyhülést csak a gazdasági fellendülés hozhat.
– 1996-1997-ben lehetett hasonló a helyzetünk – emlékszik vissza Barsi Márta, a tatabányai kirendeltség és szolgáltató központ vezetője -, legalábbis abból a szempontból, hogy sok volt a munkanélküli. Lélektanilag mégis másként élték meg az emberek, mert akkor folyamatosan települtek ide a cégek és jelentették be az állásajánlatokat. Most csak az elbocsátottak jönnek, komoly új befektetőről hónapok óta nem hallottunk.
A kirendeltségek most észlelik, hogy ezek a munkanélküliek nem azok, akikkel évek óta foglalkoznak. A “régiek” zöme alacsony képzettségű, aki úgy fogta fel a két-három havonkénti kötelező látogatást a munkaügyi központokban, mintha ez lenne a munkája. Kevés pénzt fizetnek érte, de legalább nem megerőltető. A fásultságukhoz hozzájárul, hogy harmaduk már minden ellátásból kihullott, még szociális segélyt sem kap, olyan régóta nem volt munkahelye. Az “újak” viszont állást akarnak, és azonnal. Feszültek, mert ha egy hónapig nem tudják fizetni a hitelüket, a bank mindenükre ráteheti a kezét. Még az is előfordul, hogy munkásruhában szaladnak be a munkaügyi kirendeltségre, úgy, ahogy elbocsátották őket, hátha már azzal a hírrel mehetnek haza, hogy megvan az új munkahelyük.
A szakmunkások után még nyáron is kapkodtak a cégek, s csak itt szembesülnek vele, hogy az elmúlt fél évben éppen a képzettek körében nőtt a legerőteljesebben a munkanélküliség. Komárom-Esztergomban például 70, Győr-Moson-Sopronban pedig 66 százalékkal. A munkaügyi kirendeltségeken gyakran feszült a helyzet: kiabálnak, nem értik, miért csak ennyi pénz jár nekik, és az sem mindjárt. Az ország sikerrégióiban a forgalmasabb hivatali napokon az utcán áll a sor vége, és állást keresve elsőként a biztonsági őrökbe botlik az ember – jelezve, hogy gyakoribbá váltak a botrányos jelenetek.
Míg a jól képzett állástalanok ilyen nehéz helyzetbe kerültek, a következő hónapokban a tartós munkanélküliek tízezrei kaphatnak állami támogatással munkát az önkormányzatoktól. A 35 éven aluliak pedig újra beülhetnek az általános iskolai padsorokba, ha nincs meg a nyolc osztályuk. A most állásukat vesztettek nem ilyen szerencsések: munkahely nincs, többségüknek átképzésre nincs szüksége, és nem tartozik hátrányos helyzetű csoporthoz sem, hogy esetleg bértámogatást kapjanak az őt alkalmazó cégek. Ráadásul a Munkaerő-piaci Alapból a forrásokat már tavaly, a válság mélyülése előtt elosztották, és ezek zöme (ahogy máskor is) a keleti és északi régiókba vándorolt, hiszen akkor még senki sem gondolta, hogy a Dunántúlon ilyen nagy lesz a baj.
Most viszont helyben is nagy szükség volna a pénzre; ha másért nem, a munkahelyek megtartása érdekében. Barsi Márta szerint a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, ezért minden forrást erre csoportosítanak át. Állami és uniós támogatással a bér- és járulékköltségek 50-75 százalékát átvállalják a bajba jutott munkáltatóktól, a cégek így megtarthatják értékes munkavállalóikat, hiszen a jól képzett, megbízható alkalmazott nagyobb érték, mint a gép, ami mellett dolgozik. A tulajdonosok is tudják ezt: előbb a műszakszámot csökkentik, majd négynapos munkahetet vezetnek be, de nem érkezik megrendelés, így ez sem segít.
A munkaügyi központok nemcsak az elbocsátottak, de a vállalatok életében is egyre fontosabb helyet töltenek be. Márciusban például országosan 37 ezer új álláshelyet kínáltak a több mint félmillió munkanélkülinek, ám az esetek 64 százalékában csak munkabér- és járulékkedvezmény fejében foglalkoztatták volna a munkavállalókat. A félmilliónál is több munkanélküli számát nem pusztán az új állástalanok gyarapítják, de a rokkantnyugdíjasok is. Őket folyamatosan rendelik be felülvizsgálatra, és a megszorítások részeként jelentős részüket rehabilitálhatónak minősítik. Ha sikerül állami támogatáshoz jutniuk az őket alkalmazóknak, akkor kilenc hónapig egy fillérjükbe sem kerülnek, mert a bér- és járulékköltséget uniós forrásból fizetik. Ha viszont nem tudnak tartósan elhelyezkedni – ami elég valószínű a nehéz időkben -, akkor vagy megint rokkanttá minősülnek, vagy bekerülnek a szociális segélyezettek körébe, és korábbi nyugdíjuknál jóval kisebb ellátást kaphatnak.
Forrás: Heti Válasz
A nyugdíjkorhatárt emelik, a munkalehetőségek csökkennek, a segély a rezsire sem elég.
Kérem szépen, hol van a legközelebbi kuka? Vagy már azon is verekedni kell? Vagy már ki is alakult a “kukamaffia”?
Civilizált társadalmakban a nyugdíjkorhatár emelését gondos előkészületek előzik meg. Adnak időt a felkészülésre, akkor emelnek korhatárt, amikor a gazdaság fellendülőben van. A munkaerőpiacon maradottaknak a bővülő munkalehetőségek nem okoznak egzisztenciális problémát.
Európa árnyékában, kis hazánkban akkor készülnek korhatárt emelni, amikor a legnagyobb a munkanélküliség.
Akik a korhatár emelést támogatják, tudatosan kényszerítik nyomorba az a korosztályt (60-65 évesek), akiknek szikrányi esélyük sincs az elhelyezkedésre.
A jól fizetett bértollnokok ezt azzal magyarázzák, hogy 20 évvel a rendszerváltás uán még átmeneti időket élünk. Meg korszakokban kell gondolkodni.
Csak azt nem teszik hozzá, mit javasolnak azoknak akik ma kerülnek kilátástalan helyzetbe és nem a túlvilágban hisznek ?
Amit a nyugdíjkorhatárról leírtál azzal nagyrészt egyet értek. A “bértollnokos” okoskodásodra viszont szerintem semmi szükség nincs. Felesleges provokálni. A jóléti állam nem úgy fog kialakulni, a javak nem attól kerülnek majd megfelelő szétosztásra a társadlmi csoportok között (és nem attól fognak sokszorozódni), hogy holnap jön valaki (mondjuk Vona Gábor, hogy mást ne említsek – az Isten mentsen meg minket tőle), összehúzza szigorú szemöldökét, és azt mondja: “Legyen jólét”! És akkor majd lesz jólét. Volt ehhez hasonló, de csak a Bibliában. Figyelembe kell venni helyzetünket, és erőforrásainkat, a nemzetközi tapasztalatokat (és bizony a történelmi tapasztalatokat is).
Egy új cselekvőképes, hozzáértő kormányzat képes lesz olyan döntéseket hozni, melyek segítségével idővel ismét növekvő pályára álhatunk. 2002 óta e szempontból sajnos nem volt szerencsénk. De az azt megelőző időszak bizonyítja, hogy fokozatosan építkezve idővel jelentős eredményeket érhetünk el. A sikerekhez többek között türelemmel, hozzáértéssel (nem ötleteléssel hanem tudatos szakmai munkával), szociális empátiával, valamint a hossabb távon történő tervezés képeségével kell majd rendelkeznie az új kormányak. Vannak területek ahol azonnali cselekvésre, tűzoltásra van szükség (pl.: közbiztonság, korrupció elleni harc, a társadalm azon rétegének segítése, akik lassan mélyszegénységbe süllyednek), de idővel ismét a hosszabb távú építkezés kerülhet előtérbe, és ez hasznára lehet társadalmunknak. 2010 ismét fordulópon lehet…
Átmeni időket élünk, ez tény… Anno ezer éve is így volt. Akkor kb. 500 éves lemaradásban voltunk. Aztán a nyugati fejlődés nálunk a 16. század elején megszakadt, és csak rövid időre állt helyre (reformkor lefolytott fejlődése, 1867-1914 – zárkózás teljes gőzerővel). Ezek után a “rövid huszadik század”- nak nevezett korszak ismét a lemaradás jegyében telt. Bár voltak hamvába holt kísérletek a felzárkózásra.
1990 ismét új korszak kezdődött, véget ért a rövid XX. század és megkezdődhetett a felzárkózás… 2002 óta gazdasági értelemben ismét megtörtek a kedvező folyamatok (bár az intézményi szintű integrálódásunk továbbra is sikeresnek mondható).
Azért a hosszú hsz, mert balszélső kiprovokálta… igyekszem visszafogni magam.
„Állítólag mindig a konzervatív álláspont védelmezőjének kell érvekkel bizonyítania. (…)Valójában azonban nem a konzervatívokat terheli a bizonyítás kényszere, hiszen az éppen létezőt védik és végül is kimutatható, hogy mit akarnak.”
/Roger Scruton/
Nagyon tetszik a Hsz-ed! Tisztelt előttem szóló!
Elkéstem valaki eszeveszett sebességgel klikkelt egyet.
Bocsi
T.
Balszélső:
Természetesen szerény észrevételem az Ön hozzászólására értettem!
Az “átmeneti állapot”-tal előhozakodók természetesnek veszik, hogy mindig az átlagember zsebére történnek “hibák”.
Akkor most kivel szemben elnézők valójában?
Most ezt kel írni “átmeneti állapot”.
Ez az utász a “bértollnokoknak”!
Mai világban tudtunkkal, vagy tudtunk nélkül rendszeresen megpróbálnak félrevezetni, átverni és baleknak nézni minket. A reklámok, hirdetések, akciók mind-mind pénztárcánk megkönnyítését célozzák meg különféle pszichológiai alapokra támaszkodó trükkös módszerekkel. Ezek egy részét hamar átlátjuk, de sok olyan is akad köztük, amely esetében csak utólag derül ki, hogy megint áldozatok lettünk.
Még egyetlen konkrét cáfolatot, egyéb fejlődési elméletet sem láttam okfejtésimre vonatkozólag. Ez megnyugtat. A gondolkodásbeli különbség valószínűleg abból fakadt, hogy balszélsőre, banikóra, Jeniszejre tökéletesen ráillik a Maslow-féle szükséglet piramis, míg az én érték-, szükségletrendszerem kissé másképp áll össze. A 3., 4., 5. lépcsőfok nálam másképp alakul mint az alap táblázat szerint.
Jeniszej! Hagyd már a reklámokat. Most ez hogy jön ide? Ahhoz képest amiről én beszélek (rendszerekről, alapigazságokról, történeti folyamatokról stb.) a te példát meglehetősen szűk teret fog le. Már-már nevetségesen szűket. Megfigyeltem, hogy időnként be-be dobsz ilyeneket (a pénzzel kapcsolatos vitát is te kezdted, igaz ott végül ismét alulmaradtál).
Félrevezetés nem csak a mai világban van, ez egy folyamtos jelenség az emberi érintkezések történetét figyelve.
„Állítólag mindig a konzervatív álláspont védelmezőjének kell érvekkel bizonyítania. (…)Valójában azonban nem a konzervatívokat terheli a bizonyítás kényszere, hiszen az éppen létezőt védik és végül is kimutatható, hogy mit akarnak.”
/Roger Scruton/
Kimaradt: a második lépcsőfok, nálam gyakorlatilag egyben van az elsővel.
Igazán nem akartam hozzászólni, de Gordon véletlenül belépett az egyik kedvenc pályámra, így nincs választásom.
A Maslow-piramis minden marketingesek Miatyánkja. Jópofa, bár igen durva leképezése az ember motivácós tényezőinek. /Majmokon kisérletezte ki, hát egy kicsit olyan is. 🙂 /
De ha előjött hivatkozási alapként, kicsit besegítek az értelmezésbe.
Gordon! Nem igazán fogod a lényegét, ahogy látom. Nem kötözködni akarok, csak szólok. Igazad van abban, hogy eltérő motivációs pontokkon álltok, és abban is, hogy Banikó és Jeniszej esetében valóban a második szint az igaz. A tévedés ott van, ahol magadat besorolod.
Ott vagy te is a pályán. Elég jó biztonsággal megállapíthatom, hogy a hármas a te fokozatod. Ez kitűnően látszik azon, hogy miként viszonyulsz az első kettőhöz. Teljesen világos, hogy átlépted, mert még te is összevonásról beszélsz. Persze ez nem összevonás, hanem Maslow egyik alaptétele, miszerint az átlépett szintek nem hordoznak motivációs késztetést.
Ugyanez a jelenség igaz fölfele is. A 3-4-5-öt másként kezeled, ahogy mondod. Na most ez azt az állapotodat jelzi, hogy a hármas közepén jársz, mert ez az állapot az, amiben a felső kettő pillanatnyilag marginális motivációs tényezői még az aktuális szinthez tartozónak látszanak.
Kicsit egyszerűbben, a testközeli szociális szükségletek, a társaslét, a csoporthoz, identitáshoz, eszmekörhöz tartozás jelenti inkább az önmegvalósítást és a megfelelési szükséget.
Ugyanis a négyes már egy bonyolultabb állapot. Inkább verseny, mint együttműködés. Lényege a korábban megszerzett csoporttudat részesei közötti hierarchia kialakítására törekvés. Az ötödik meg a közhiedelemmel ellentétben nagyon erős inviduális fokozat. Korántsem az az amerikai filmekből állandóan visszaköszönő “légy önmagad” felkiáltással bizonygatott önmegvalósítás, ami inkább egy sikertelenül újra és újrapróbált négyes szint.
Mielőtt valaki téves következtetéseket vonna le, ezek a szintek nem jelentenek valamiféle rangot. Ezek állapotok. Még csak nem is belső, hanem főként külső tényezők által predesztinált állapotok.
Olyasféle a dolog, mint egy akadályverseny. Amiket már átugrottunk, összemosódnak, amiket még át kell ugranunk, nagyon messze vannak ahhoz képest, ami épp most jön.
Remélem segítettem.
/Sok hézag van az elméletben persze, és kevéssé alkalmazható pl. elvi vitákban. Ráadásul nem vonatkozik szélsőségesebb típusú személyiségekre, aszkétákra, forradalmárokra, művészekre, Teréz Anyákra, stb., akik a személyes szükségletek kielégítésének szintjét nem meghaladva jutottak a maguk állapotába. Azért használható az átlagos eloszlási görbe közepén, vagy pl. ilyen helyen, ahol terjedelmi okok miatt lehetetlen teljesen kifejteni a nézeteket és szükséges kényszer az egyszerüsítés és a modellezés./
Meggyőződésem, hogy az e fajta bértollnokok a nem érzékelik a való világot. Egyszerűen csak kimutatásokat, grafikonokat hamis kétes eredetű tanulmányokat habzsolnak. Mindenáron bizonyításokat keresnek kificamodott logikájukkal megálmodott álomképeikre.
Miközben az ország legkiszolgáltatottabb rétegeit teljesen megnyomorítják.
A jövő nemzedékét nevelő anyák gyermeknevelésre fordított idejét megkurtítják.
Hosszú fáradságos munkájuk után járó juttatásokat elvonják.- Hivatkoznak, hogy a fejlett nyugati világban ez ismeretlen.
Csak elfelejtik, hogy ott a megfáradt emberek nem alamizsnát kapnak! És a 13. havi nyugdíjra nincs is szükségük!
Röhej, hogy még ma is van, aki azt kérdezi hol, milyen bizonyítékkal támasztjuk alá, hogy a társadolom egy része már teljesen megnyomorodott.
Vak az az ember, aki még nem látja, és még mindig nem érzékeli, hogy hol tart a nyomor maga körül!
Jeniszej!
Tudhatnád, hogy csak annak sül a feneke, aki rajta ül a parázson. Aki kicsit távolabb van, csak a parázs kellemes melegét érzékeli és amig a saját ülepén nem érzi, nem lehet meggyőzni arról, hogy ez mennyire fájdalmas.
Sőt, olykor nem átall rászólni a szerencsétlenre, hogy ne fészkelődjön és nem ordítson, mert zavarja a közérzetét.
Valójában a legszebb az, amikor nem engedi kioltani a parazsat sem, mert tovább akar melegedni.
Na ez a konzervatív lélek. 😉
🙂
Nem lesz itt jólét soha!!! Ez álom marad örökre!!!!
Az összes magyar gyárat tönkretették, mindent a multi ural! Milyen Magyar nagyvállalatok vannak? SEMMILYENEK! Csepel SC? TÖNKRETETTÉK! MMG AM? Tönkretették! MOM? Tönkretették! Minden cég a nyugatra termel! Mi röntgengépek gyártásával foglalkozunk! ha nem az lenne a neve a gépnek ami, akkor a KUTYÁNAK NEM KELLENE! De egy jó névvel ellehet adni! A nyugatnak vagyunk eladósodva! A politikai ELIT RABSZOLGÁT csinált a népünkből! Ötödannyi fizetésért dolgozunk nyugatra!! Nyugaton ezért a munkáért ötször ennyit fizetnek! A magyar ember nem nagyon beszél nyelveket, így hát a sorsa megpecsételődött! Annyi a tartozásunk, hogy 1000 évig fogjuk törleszteni!
Jólét? ÉBRESZTŐ!!!
Mindegy hogy ki kerül hatalomra?
Akkor a KÚRMÁNYT AKARJUK!
GYUCSÁNY GYEREVISSZA!
Hát ez az, NEM LÁTJUK AZ ALAGÚT VÉGÉT!
Akkor mindegy ki irányítja az országot?
Gordonka! még azt sem tudod,hogy a linkeden már verik a bankókat.
Érdemes lenne befejezni a provokálást, főleg hogy eddig minden vitánkban alulmaradtál.
🙂 🙂
Itt csak én tudok mindenkin fellülkerekedni? ( Poén volt! )
Hová tünt Borka-Szász Tamás? 🙂 🙂
Igen érdekes volt ez a filozofálgatás, ( rögtön utána is néztem a Maslow-piramis-nak, mindig tanul az ember).
Kár, hogy ettől még nem lehet jóllakni, a meglévő javakat megvédeni, új kollektívában a helyünket megtalálni, és ha már megtaláltuk, gyorsan mindenkit letaposva előrejutni, hogy aztán időnk legyen kreatívkodni. Ha jól értelmeztem a dolgot.
Azt a parazsat kellene közelebb vinni a felsőbb réteg popsijához, hadd érezze, hogy már füstöl!
Kedves zöldfülű túlképzett „bértollnok mások tollával ékeskedő barátom! Nem vagy kicsit beképzelt? Ha még mindig nem látod magad körül a való világ nyomorát – feladom.
Elmélkedj, ha ez kel neked!
Élvezed ki magad.
Írjál, írjál! Értekezz!
Elmélkedj a pénzről, bankjegyről, hogy melyiket verik, melyiket nyomják, melyiket nyalják, ha ez neked, mégsem rangon aluli.
Még egyszer azért megjegyzem a kis iskolások csoki pénzét, nyomják, a valódi értékálló pénzt azt bizony továbbra is nemesfémből verik – bizony ám.
Most ide te minden bizonnyal belinkelnéd a táblázatot, hogy a nemes fémek hol helyezkednek el a táblázatban és miért azok amik. Stb.
Kedves zöldfülű kis barátom, van még időd rájönni, hogy neked is, hogy csak egy életed van. Azzal, hogy a kimutatásokat, grafikonokat lesed, biznyosságra a bizonyságot keresel csak az időd, pocsékolod. Biztos én neked nem lehetek vitapartnered, mert te túlságosan „túlképzett” vagy!
De ha mégis továbbra is szeretnéd folytatni a vitát pénz történetéről szolok a déd unokáimnak, igaz a betűvetést csak most tanulják. De kiválóan ismerik a pénz nyomtatás fortéját – van házi nyomdájuk (karácsonyra kapták).
Kiválóan ismerik a csoki „pénzek gyártásának,- akarom mondani – felhasználásának módját.
Javaslom neked gyakorlati feladatkén a nyugdíjasok bevásárlási szokásait figyelni! Hallgatni, hogy miről beszélnek miközben a frissen érkezet far-hátra várnak.
Nem érdekli őket a nagy rendszerek, de nem ám!
Javaslom neked, menj, figyeld és hallgasd őket csendben csak úgy lehajtott fejjel!
50 éves múltam a sorsom úgy hozta,hogy szerencsére tőbbszö is dolgoztam ausztriaban,németo.ban,ez több mint húsz éve volt. Amit nyugatom megkerestem azt kicsi hazankban felzabáltuk jobb hiján,mert it állandóan figyelnek,hogy egy melós származású nehogy kitörjön.Ha vállalkozni szerettem volna rögtöm elöttem volt minden akadály amit ember csak elképzelni tud./héberül nem tudok(sajnos)Nagy valószinüséggel rosszül írom le amit szeretnék ,de csak azt tudom tanácsolni a fiatalabb generációnak,hogy aki csak teheti menjen nyugatra,keletre,tök mindeggy csa éljen boldogabban mert ebbe az országba sohasen fog jól élni.Ha kint megszedtétek magatokat gondolkozzatok el rajta hová jöttök,vissza,mert nem mindegy hogy életbe hagynak,vagy átvernek.Ezt csak azért irom mert én már voltam jómódú aki hazatert és egy büdös csövest csináltak belőlem.Nehogy igy járjatok