Rekord évet zárt a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.

Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.

DJI_0874

Minden korábbinál vonzóbbnak ítélték a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (BSZL) szolgáltatásait a magyar és a nemzetközi logisztikai és szállítmányozó vállalkozások 2015-ben – közölte Marján Miklós, a társaság vezérigazgatója. Elmondta: a társaság árbevétele 2015-ben 17 százalékkal meghaladta a megelőző év értékesítését és megközelítette a 2 milliárd 250 millió forintot.

A Budapest Dokk minden szolgáltatási területén jelentős volt a fellendülés. A bérraktár és -iroda kapacitásokat gyakorlatilag 100 százalékban igénybe vették az ügyfelek. 

Több mint 100 új munkahely

A megelőző évekhez képest több, összesen 1067 hajó, 1722-vel több, összesen mintegy 23 ezer vasúti kocsi rakodott 2015-ben Közép-Európa egyik legnagyobb trimodális központjában. A konténer forgalom mintegy 30 ezres növekedéssel meghaladta a 342 ezer TEU-t. A szabadkikötő Ro-ro terminálján csaknem 15 ezer magyarországi gyártású személyautót raktak hajóra. A társaság lendületes fejlődése lehetővé tette több mint 100 új munkahely megteremtését.

A társaság kimagasló teljesítményét bonyolult külső, és a fejlesztések miatt nehéz belső feltételek között érte el – folytatta a vezérigazgató. A hajóforgalom annak ellenére növekedett, hogy a Duna alacsony vízállása miatt 30 napig egyáltalán nem lehetett rakodni, további 60 napon át pedig csak 70 százalékos volt az uszályok terhelhetősége.

A régióban élenjáró infrastruktúra

A Budapest Dokk területén 2015-ben befejeződött – az Európai Unió támogatásával megvalósult – nagyléptékű infrastruktúra-fejlesztés miatt egyszerre tíz különböző helyszínen folytak munkálatok. A 3,5 milliárd forint értékben végrehajtott építkezések nyomán elkészültek a csepeli közlekedést tehermentesítő utak, új hajóállások épültek, megerősítették a partfalakat. Korszerűsítették a térburkolatokat, a vasúti vágányrendszereket, kialakítottak egy 20 000 m2 területű korszerű kamionparkolót, és átadásra került egy 4000 m2 raktárt és 1000 m2 irodát magában foglaló új logisztikai csarnok is. A fejlesztések eredményeként a Budapest Dokk Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmú kikötőjévé vált.

Tárgyalások további 50 ezer m² raktárról

A logisztikai keresleti piac 2015-ben tapasztalt lendületes növekedésére reagálva a részvénytársaság menedzsmentje megkezdte a Budapest Dokk fejlesztésének dinamikus folytatását. A Szabadkikötő területén továbbra is szinte korlátlanok a kapacitásbővítés lehetőségei. A leendő bérlőkkel jelenleg folyó tárgyalások összesen 50 ezer négyzetméternyi raktár-komplexum megépítéséről folynak, amelyek részeként az internetes kereskedelmet kiszolgáló fejlesztések is megvalósulnának. A társaság idei tervében még legalább egy új raktárcsarnok átadása szerepel. A cél a Budapest Dokk Budapest első city-logisztikai központjává fejlesztése.

A több mint 100 hektáron működő BSZL az elmúlt években csaknem 15 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket. Ezek eredményeként jelenleg
100 ezer m2 területen áll rendelkezésre korszerű, konténeres árukezelésre alkalmas tároló. A bérraktárak kapacitása meghaladja a 80 ezer m2-t. A kikötőben egyszerre 21 hajó tud kikötni, illetve rakodni. A vízi és vasúti forgalom professzionális kiszolgálását a Szabadkikötő szerződéses partnerei biztosítják.

15 hozzászólás “Rekord évet zárt a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.” bejegyzésre

  1. egy nyugdíjas szerint:

    “A 3,5 milliárd forint értékben végrehajtott építkezések nyomán elkészültek a csepeli közlekedést tehermentesítő utak …”

    Tényleg? Az összes kamion a II. Rákóczi F. úton, és a Betű utcán megy keresztül.
    Óránként 60-100 kamion.

    A Gerincút folytatása csak választási ígéret volt?!

    Ha tovább növelik a raktár területet, Csepelnek vége.

    Miért nem kötelezik a fenti kft.-t kerülő utak építésére?

  2. kerdezo szerint:

    A reggeli vonat tili-toliról meg ne is beszéljünk!
    Agyrém, hogy reggelenként vasúti kocsirendezőként kezd funkcionálni a Corvin csomópont.

  3. Bugi szerint:

    A Szabadkikötő és a csepeli ellenzék is kérte, hogy kétszintesre készítsék el a Corvin csomópontot, de az MSZP-s vezetés erre nem volt hajlandó. 2010-ben már nem lehetett változtatni ezeken a terveken, hiába kezdték meg csak akkor az útépítés előkészületeit. Maga a gerincút is egy áterőltetett, rossz terv volt az elkerülő út helyett. 🙁

  4. Grün Izidor szerint:

    Lehet, hogy mégis épül valami a Corvin úton?!
    Vágják a fákat! 😛

  5. kispajtás szerint:

    Bugi:
    Az, hogy bekapod a vadászpuska végét, az még hagyján, de hogy még meg is húzod a ravaszt??? Amit leírtál, az feketén-fehéren azt jelenti, hogy amit a Fidesz éra alatt csináltak, azt még előtte, a másik rablóbanda terveztette, készítette elő.
    Legalább a dicsőség felét adjátok már oda az Oroszéknak, ha már ilyen szar terveket valósítottatok meg.

  6. Nagyapó szerint:

    Milyen szerencsés kispajtás, mert ő egy migráns, most jött, semmihez semmi köze, csak ócsárolni, követelni tud.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Grün Izidor szerint:

    kispajtás!
    Itt a hombárfejű csepeli eredményekről való beszámolója!
    Úgy 5:30-nál kezdődik!
    Kicsit Bajnaizik, kicsit Szabózik, kicsit ingatlan mutyizik de eredményeket nem sorol! 😀
    http://sgis.parlament.hu/archive/playseq.php?date1=20160502&time1=105012&offset1=001055.00&date2=20160502&time2=105012&offset2=091952.00&type=real

  8. Nagyapó szerint:

    Szegény idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez. Nem tudtam, hogy szellemi fogyatékos is. Németh képviselő csak a főbb dolgokat ismertette, idióta….ezt sem értette. C’est la vie!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. fghfjhgkjhk szerint:

    Előbb, mint utóbb megbénul a kerület a sok vonattól és kamiontól. Remélem megköszönik a cégeknek és a vezérkarnak is. 😉

  10. kispajtás szerint:

    Grün Izidor:
    Az, hogy megnéztem, felért egy hatmeccses eltiltással 🙂
    De most akkor továbbra sem értem – ami miatt idáig kékre-zöldre püfölték a mellkasukat, arról most kiderül, hogy a szocik drága, elcseszett tervei alapján valósította meg a Fidesz?
    Anyám, borogass!!!
    Na, ezért nem indulhatnak Angliában politikusok a hazugságversenyen. 😀

  11. Grün Izidor szerint:

    kispajtás!
    Azért “zemúttnyócév”-ezett egyet pedig minden eredmény odavezethető vissza! 😀

  12. kispajtás szerint:

    Grün Izidor:
    Az idült hascsikarásból adódhat az “zemúttnyócév”-ezés, a züllésteremből mégse illik a mellékhelységbe vonulni “Csepel új utakon” c. felszólalás közben, mialatt a jelenlévő 15-16 (nem tudtam pontosan megszámolni, mert az egyik állandóan izgett-mozgott) képviselő éberségét fenn kell tartani. Az utána következő Szanyi bezzeg odareccsentett egyet a felcsúti vonatozás közben rezzenéstelen arccal. 🙂
    Szegény Hofi ha élne, most aztán beledöglene a munkába legalább napi három fellépéssel.

  13. Vendetta szerint:

    Én már egy ideje nem közlekedek a Szabadkikötőn…
    Királyerdőből reggel a plázánál kivárni a hévet míg eljutok az elkerülőre, az elkerülőn végig szenvedni az összes lámpát mert nincs zöldhullám. A Corvin csomópontnál tilitoliznak a vonatokkal. Dugó a szabadkikötő végén.. És máris 30 perc míg az ember kijut csepelről… Nekem erre nincs időm, dolgozok, nem irodai munkát végzek így nap mint nap más ügyfelekhez kell menni.
    Jó ideje a Erzsébet fele megyek ki és csak a papírgyár mellett kell végig várni míg a Szigetszentmiklósiakkal kivergődik az ember a Soroksári útra..

    Az idő pénz, jah és az elpöfékelt benzin is drágább lesz mert megint emelik az adót Hurrá…

  14. Nagyapó szerint:

    Vendetta! Tényleg mindig hazudni kell? Ez baloldali reflex? Én is csepeli vagyok, közlekedek. Csúcsidőben egérutat keresek, mert a sziget felőli forgalom nagy. De kis hazug, milyen benzinadót emelnek? Vagy csak kuglifejűt utánozza?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Vendetta szerint:

    Szevasz tata 😀 Látom nem olvas híreket így csak zsigerből írogat mindenkinek hogy hazug…
    Kicsit unalmas de hát nincs mit tenni. Olvasson híreket, az hogy az Királyi TV nem mondj el a híreket és maga nem tájékozódik attól nem kell vádaskodni. Nem szeretem amikor rágalmaznak..

    Tessék csak hogy legyen mit olvasgatnia…
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/energia/ilyen_adoemelest_meg_nem_latott_az_orszag.231259.html

    U.i: Kíváncsi lennék hogy Ön hogy is közlekedik reggel a csúcsidőben ha leírná akkor többen is megfogadnák a tanácsát… Jaa hogy nincs ilyen mert reggel 7-8 között az összes kivezető út torlódik…

    Jah és hogy tudja még mindig nem vagyok baloldali akár mennyire is próbálkozik. 😀

Itt lehet hozzászólni !