Csepel.info

Hét éve áll befejezetlenül a Duna-parton egy hatalmas, szerkezetkész épület a Petőfi-híd közelében. Hamarosan itt nyílik meg Magyarország eddigi legnagyobb magánklinikája. A tervek szerint a 25 ezer négyzetméteres Duna Medical Centerben (DMC) 650 ember fog dolgozni, annyi, mint egy átlagos vidéki város kórházában. Mindezt egy nemzetközi társaság, a hollandiai székhelyű International Medical Centers B.V. finanszírozza. A projekt mögött a Magyarországon egészségügyi vállalkozóként már 20 éve aktív Joseph Priel és egy ukrán üzletember, Igor Jankovszkij áll (lásd keretes írásunkat).

Már idén áprilisban megnyitnák a DMC egynapos sebészeti osztályát és a járóbeteg-rendelőt, 2016-ban pedig fekvőbetegosztályokat is indítanának, válaszolta kérdésünkre Joseph Priel. A műszaki és adminisztrációs szakembereket, a nővéreket és az orvosi alapszakmák egy-egy képviselőjét teljes állásban fogják alkalmazni. Az orvosi kar legtöbb tagja viszont a közelben működő klinikák és kórházak nagy tekintélyű szakemberei közül kerül ki, akik mellékállásban látják majd el a betegeket.

A kórház mellé egy hotelt terveznek, ahol a kezelések ideje alatt betegek és családtagjaik is megszállhatnak, de az épületben lennének üzletek és éttermek is. A projekt indulását szeptemberben azzal is reklámozták, hogy új orvosi technológiákat is alkalmaznak: képesek lesznek műtét alatt végzett MRI-vizsgálatokra, és használnak majd műtéti robotokat. A DMC elindítói korábban azt nyilatkozták, hogy áraikat nem az elitre, hanem az átlagos keresetű emberekre mérik.

Magyarországon már most is több magánklinika és nagyobb magánrendelőintézet működik. Az DMC ezek között nem csak a méretével lenne egyedülálló. Az eddigi magánklinikák ugyanis elsősorban a kevésbé költséges vagy műszerigényes, illetve a hosszú várólistákkal terhelt ellátásokat szemelték ki maguknak.

A Duna Medical Center azért lenne különleges, mert a teljes orvosi palettát lefedné. 27 orvosi szakterületet fog vinni, így lesz belgyógyászat (kardiológia, endokrinológia, gasztroenterológia, klinikai onkológia, tüdőgyógyászat stb.) sebészet (hasi és mellkassebészet, érsebészet, idegsebészet, gyermeksebészet stb.), ortopédia, traumatológia, szemészet, bőrgyógyászat, fül-orr-gégészet, nőgyógyászat, urológia, reumatológia, neurológia, anesztézia és gyermekgyógyászat is. Többen épp emiatt kételkednek a projekt sikerében. „Ha intenzív osztályt is akarnak, az nagyon sokba fog kerülni” – mondta egy névtelenséget kérő forrásunk.

A projekt elindításának az is nagy jelentőséget adott, hogy a szeptember 9-i beharangozó sajtótájékoztatón ott volt Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára, Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, és Zombor Gábor egészségügyi államtitkár is.

Zombor rövid beszédet is mondott. Arról beszélt, hogy most megbízható üzletemberek fektetnek be pénzt Magyarországon, és ezzel 600 munkahelyet teremtenek. Az államtitkár külön kiemelte: jó lenne, ha minél több ilyen kezdeményezés lenne Magyarországon. Zombor szerint ugyanis a cég örömteli módon nem az állam pénzén létrehozott kórházat privatizál, hanem saját forrásaiból, saját kockázatára kezd komoly egészségügyi beruházásba. Az állam ezért minden segítséget megad a projekthez, ígérte az államtitkár.

Az állam segítő keze

A történteknek innentől két olvasatuk van. Az egyik szerint az egészségügyi államtitkár, az OEP-főigazgató eredetileg azért ment el, mert valamifajta együttműködést remélt a hipermodern klinika és az OEP között. Ez a gesztus azonban információink szerint nagyon nem tetszett a miniszterelnöknek, aki nem híve a magán- és az állami egészségügy keverésének.

Ezután mondta azt sokak számára váratlanul egy októberi konferencián Zombor Gábor, hogy a kormány élesen szét akarja választani az állami és a magánegészségügyet. Állami kórház ne kérjen pénzt OEP-finanszírozott ellátásokért, a magánkórházak pedig próbáljanak csak a betegek vagy a privát biztosítók által fizetett díjakból élni.

Az egészségügyi piac több szereplője szerint ez még így is az új magánklinika malmára hajthatja a vizet. Az állami és a magánellátás szétválasztása ugyanis több, már bejáratott, állami kórházzal szimbiózisban működő magánklinikát lehetetlenítene el vagy kényszerítene jelentős profilváltásra, s a fizetőképes betegek egy részét ezzel átirányítaná az új magánkórházba.

Bár Zombor Gábor azóta több helyen is beszélt az állami és a privát egészségügy szétválasztásáról, a konkrét tervek nem ismertek. Éppen ezért bárkit kerestünk meg ebben az ügyben, vagy egyáltalán nem akart névvel nyilatkozni, vagy nem tudott.

A magánegészségügy nem cél, hanem eszköz

A privát egészségügy Magyarországon már nagyon sok területen jelen van: ott vannak a privát háziorvosi praxisok, a nőgyógyászati rendelők, a gyógyszertárak, a meddőségi és a dialíziscentrumok, a CT-k és MRI-k, és több nagy magánrendelőintézet és magánklinika is működik.

A korábban a vizitdíj és a kórházi napidíj, majd a több-biztosítós rendszer ellen hadat viselő Fidesznek ma egyáltalán nem ellenséges a viszonya a privát egészségüggyel, feltéve, ha azt a megfelelő helyen kezelik. A 2010-ben elkészült Semmelweis-tervben például ez olvasható: „A privatizáció, a magántulajdon és a nyereségérdekelt működés (a piaccal és a versennyel együtt) azonban nem cél, hanem eszköz. A magánegészségügynek ott van szerepe, ha magánérdek és a közösségi érdek összhangba hozható, és a magántulajdon elősegíti az egészségpolitikai célok elérését.”

Ezek a határok persze igen könnyen összemoshatók, ezért csak különféle, amolyan elvi állásfoglalásokban megfogalmazott sarokpontok léteznek, amikből körvonalaiban kikövetkeztethető, hogy milyen elvek mentén szerveződhet a jövő magyar egészségügye. Valahogy így:

• Magyarországon marad a társadalombiztosításból finanszírozott egészségügy, azaz mindenkinek kell tb-t fizetnie.
• Az állami egészségügynek mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie. Nem lehet különbséget tenni biztosított és biztosított között (Zombor Gábor).
• A magánellátást térben, időben és finanszírozásban is el kell választani az állami egészségügytől.
• Az állami kórház olyan ellátásért nem kérhet pénzt, amiért OEP-finanszírozást kap.
• Az állami kórház a jobb szobáért vagy a jobb étkezésért a jövőben is kérhet részleges térítési díjat.
• Ha közszolgáltatással nem pótolható, nem bontják fel a privát szolgáltatók szerződéseit az állami intézményekkel (dialízisközpontok, MR és CT, laborok stb.)
• Az orvosok vállalhatnak legális másodállásokat magánszolgáltatóknál.
• De mindemellett szükség van alternatív (azaz magán-egészségügyi) lehetőségekre is azoknak, akiknek van pénzük, magasabb szintű ellátást akarnak, és nem akarnak várni.
• A kormány a teljes körű szolgáltatást nyújtó magán-egészségügyi rendszert adókedvezménnyel, beruházásösztönzéssel és pályázatokkal támogatja.

Képlékeny határok

Ha szét akarják választani az állami és a magánegészségügyet, nem mindegy, hogy a kétféle finanszírozási forma melyik metszetéről beszélünk.

1. Vannak ugyanis tisztán magánforrásokból működő szülészeti, plasztikai sebészeti magánklinikák.
2. Vannak a korábbi állami kórházak megszüntetett osztályain (például szülészet) berendezett magánklinikák, amelyek a helyért komoly bérleti díjat fizetnek az állami kórháznak.

És végül vannak az állami kórházak által alapított kft.-k, amik legalizált keretek között folytatnak magánrendeléseket a kórházak orvosainak, személyzetének, helyiségeinek és eszközeinek felhasználásával. Ez utóbbi kategóriába tartoznak azok a kórházak, amelyek felismerték, hogy ha egy évben a kórháznak egy adott műtétből csak 100-at finanszíroz az OEP, ők viszont akár 200-at is meg tudnak csinálni, miért ne kérjenek ezért pénzt.

Nyilván a három verzióból a legproblémásabb az utolsó terület. Itt ugyanis arról van szó, hogy aki fizetett, annak nem kellett hónapokat vagy éveket várni a műtétjére, kikerülhette a várólistát. De ezeket a fizetős műtéteket általában ugyanazok az orvosok, ugyanott, ugyanazokkal az eszközökkel végezték. Jobb esetben már félig vagy egészen legális körülmények között. Az ellátásról számlát állítottak ki, a pénz már a kórház legális bevétele volt, és jól jövedelmezett az orvosoknak is. Az azonban nem mindig tisztán szétválasztható, hogy ilyen esetekben ki fizeti az eszközt, a rezsit, az ápolót, vagy éppen az amortizációt. Pedig ezek igen komoly költséget jelentenek.

Ha ugyanis tisztán piaci alapon nézzük, az egészségügyi ellátás nagyon költséges vállalkozás: meg kell venni vagy bérelni kell egy helyet. Ki kell fizetni a rezsit. Az orvosnak és az ápolónak jobban kell fizetni mint az állami kórházban. Meg kell venni az egyszer használatos műszereket és a komoly diagnosztikai berendezéseket. Kell recepció, takarító, karbantartó. Szükség van étkeztetésre. Számolni kell az amortizációval és az egészségügyben elengedhetetlen folyamatos és költséges fejlesztésekkel. Netán mindeközben hitelt kell törleszteni. Mindez az ellátás valós költsége, ehhez képest kell meghatározni az árakat.