Március 16. – A magyar zászló és címer napja

MTVA

magyar_zaszlo_2

2014. december 16-án az Országgyűlés március 16-át a magyar zászló és címer napjává minősítette. A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadták el Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes előterjesztését.

A képviselők javaslatuk indoklásában kifejtették, hogy a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.

 A magyar zászló és címer napjának eredetileg március 23-át, az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napját javasolták, arra emlékezve, hogy a 166 évvel korábban született jogszabály tette kötelezővé nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát. 2014. december 3-án azonban frakciótársuk, Balla György egy módosító javaslatban a dátum március 16-ra való megváltoztatását kezdeményezte. Arra hivatkozott, hogy az eredetileg javasolt nap nyolc éve a magyar-lengyel barátság napja, a nemzeti zászlónak és címernek pedig indokolt lenne önálló napot kijelölni. Az Országgyűlés figyelembe vette a módosító javaslatot, a 45/2014. számú határozatában március 16-át jelölte ki az ünnep megtartására.

A magyar zászló és címer napja alkalmat ad az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, civil szervezeteknek, közösségeknek nemzeti jelképeinkhez kapcsolódó hagyományaink, irántuk érzett megbecsülésünk kinyilvánítására. A határozat értelmében a napot először 2015-ben ünnepeljük meg.

Itt lehet hozzászólni !