Budapestre jön az ezerrel száguldó vákuumvonat?

INDEX

Bécsből Pozsony 8 perc alatt, onnan pedig még 10 perc lenne Budapest

A Forbes magazin internetes oldalán látott napvilágot a hír, hogy a még igencsak fejlesztés alatt álló amerikai vákuumvonat Bécs, Pozsony és Budapest között közlekedne valamikor a 2020-as években. Erről írt alá megállapodást ugyanis az új technológiát fejlesztő HTT igazgatója és Vazil Hudák, szlovák gazdasági miniszter. Azt, hogy az osztrák és a magyar kormány mit szól az ötlethez, egyelőre nem tudni.

A kalkuláció szerint 1220 km/órával (egy csőben) száguldó vonat 8 perc alatt érne Bécsből Pozsonyba, onnan pedig még 10 perc lenne az út Budapestig. A hihetetlen sebességet úgy tudná elérni a jármű, hogy a csőben az alacsony nyomás miatt nem lenne légellenállás, a vonat mágneses lebegtetésével pedig a súrlódást csökkentenék nullára.

A Hyperloop-pal kapcsolatban, amiről már írtunk korábban is, persze még számos megválaszolatlan kérdés van, kezdve azzal, hogy még a tesztpályát is csak építik a Nevada sivatagban. Az amerikai projekt hatmilliárd forintos büdzséje is egyre irreálisabbnak tűnik, a megtérülés pedig szinte lehetetlennek.

 Mint írtuk, ott van még a brutális nyomáskülönbség fenntartása több száz kilométeren keresztül, annak tudatában, hogy a legkisebb szivárgás katasztrófához vezet. Vagy a hangszigetelés megoldása a hangsebességhez közeli tempó mellett.
James Powell, a maglev-vonat feltalálója szerint a Hyperloop terveiből nem egy vonat, hanem egy ezer kilométeres sebességű hullámvasút képe bontakozik ki, ahol egy egy milliméteres bukkanó is életveszélyes, és a kanyarokban a legóvatosabban megrajzolt pályaívek mellett is 0,5 G oldalirányú gyorsulás hat az utasokra.

Ez nagyjából megegyezik a vadabb hullámvasutak legkeményebb fordulóiban pillanatokig jelentkező csúcsértékkel, egyébként hosszú távon 0,2-es érték körül kezd az átlagember émelyegni. Na és akkor képzeljék el ezt egy ablaktalan kocsiban, fél órán át, az ezres tempóra való gyorsítás, és a fékezés között.

Ráadásul korábban még úgy volt, hogy a Hyperloop iránt a hollandok és a franciák érdeklődnek erősen. A Párizs-Amszterdam tengely helyett előtérbe került Bécs-Pozsony-Budapest vonal azt sejteti, hogy a tőkeerős nyugati országoknak valamiért már nem olyan fontos ez a fejlesztés. Meglátjuk, hogy a magyar kormány milyen intenzitással veti rá magát a projektre.

7 hozzászólás “Budapestre jön az ezerrel száguldó vákuumvonat?” bejegyzésre

  1. Orsós Rodrigó szerint:

    Jaaaaj, ez hiányzott csak nekünk!
    Grázi kezeltünk meghallja, rögtön akar egyet Felcsútra is, bekerülési összegtől függetlenül.

  2. Grün Izidor szerint:

    Rodrigó!
    Képzeld el mennyi idő alatt tenné meg a Csepel-Moszkva tér távolságot?!
    Még a lassúbb Pőzsony-Bécs közötti 10km/perc változat is!
    A Pozsony-Budapest között 20km/perc-esre már gondolni sem merek! 😀

  3. Grün Izidor szerint:

    Bocsika!
    Nem Pőzsony, hanem Pozsony (Bratislava)!
    Ezekkel a külföldi városokkal mindig bajban vagyok! 😛 😀

  4. Orsós Rodrigó szerint:

    Graz – Felcsút – Budapest – Moszkva vá.

    Orosz hitelből, amit aztán 200 évre titkosítanak.

  5. Tarjányi László szerint:

    Hülyeség, ezerrel! Ennél már olcsóbb lenne az utasokat ledarálni, a DNS-t szekvenciálni, a másik oldalon meg klónozni! 😀 😛

  6. Nagyapó szerint:

    Eetásak! Melyikük lesz a KI A HÜLYÉBB verseny győztese??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. fghfjhgkjhk szerint:

    Elgondolkodtató, hogy ekkora “csövet” vákuum alá helyezni?
    Itt szó szerint elég egy porszem a gépezetbe.
    Amúgy vagy 10 éves Discovery-s sztori ez, most valaki elővette.

Itt lehet hozzászólni !