Hamarosan lebontják a budapesti Déli pályaudvart, a helyét a Vérmező park meghosszabbítása foglalná le – értesült kormányközeli forrásokból a Magyar Hírlap. A lap szerint a vasúti síneket felszedik, a helyükön P+R parkolót létesítenének, így a Budára érkező autósok, villamosokkal, buszokkal és metróval utazhatnak tovább a belvárosba.
A magyar Hírlap úgy tudja, a Déli jelenlegi fejpályaudvar szerepét Kelenföldi veszi majd át, mivel ebben a szerepben a falomlás utáni bezárás idején is jól teljesített. Az utóbbi években Kelenföld szerepe egyértelműen megnőtt, a 4-es metrónak is itt van az utolsó megállója és az agglomerációba induló Volán-járatok végállomása is itt található. A Déli pályaudvar bezárásáról szóló pletykák egyébként 70 éve rendszeresek, legutóbb tavaly márciusban volt róla szó.
A Magyar Hírlap emellett megtudta azt is, hogy három hónapon belül dönthet a kormány az új fővárosi, budai kórház megépítéséről. Ez nem egy meglévő kórház felújítását jelenti, több budai terület adottságait is alaposan megvizsgálták.
![140244_delipalyaudvar110530[1]](http://csepel.info/wp-content/uploads/140244_delipalyaudvar1105301.jpg)

Ha Magyarországon is lennének Sinkanszen vagy TGV vonatok, akkor bizony nem bontanák le a Délit, sőt büszkélkednének hogy a város szívéig közlekednek!
Kedves Fideszesek, nem lehetne a felcsúti kisvasutat behozni a Déliig, akkor megmaradhatna ez a pályaudvar? 😉
Jó kis telekspekulációra nyílik majd lehetőség.
László!
A felcsúti kis vasút keskeny nyomtávúnak tűnik így a képen!
Persze attól még feltehetik egy pőre-kocsira a Keletiig! 😀
http://194.33.69.87/image/article/main/.660×1200/87413.jpg
jav, Déliig….! 😛
“így a Budára érkező autósok, villamosokkal, buszokkal és metróval utazhatnak tovább a belvárosba”
kedves idióta!
A hülyék meg a túloldalon sétálnak, ugye tudja?
Rombolás.
Kell a hely Mészáros Lőrinc meg Garancsi István építkezéseinek! A Vérmezőt a második világháború után a Budai Vár romjaival töltötték fel 8 méter vastagságban. Nem kellene ott is helyreállítani az 1944. március 19-e előtti állapotot? Remek üzlet lenne a fideszes oligarcháknak!
Az ötletért százalékot kérek! Copyright Tarjányi László. 😉 😛
Megszólaltak az összetartozó szélsőségesek Grűn, Félix, Tarjányi. Mind “szakember”, akik keményen bírálnak egy régi felvetést.
Tarjányi! Hasonló hülyeségeivel bombázza Vonát!
Azért elgondolkozhatnának, hogy mennyire kell a Déli p.u., amire semmi szükség, amióta a 4-es metró működik.
Apropó a Kopaszi gát területe és környéke újra magyar tulajdon!!!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Nagyapopó!
Magyar cég tulajdona.
Így helyes.
Amiből kifizeti az volt magyar tulajdon.
Gratula Garancsi Istvánnak! Te is Gondolkodó is elhallgatjátok hogy az ő kezébe került a Kopaszi-gát! Remek üzleteket kötnek az oligarchák! Vajna kaszinó-adómentességből meg ÁLLAMI HITELBŐL vásárolja meg a TV2-öt! Éljenek a magánzsebeket gazdagító fideszes kisemberek, nélkülük ez a hataloméhes csürhe sohase jutott volna hatalomra! Igazi szarháziak vagytok mind!
Nagyapopó.
Idézd légy szíves a megszűnéssel kapcsolatos bírálatomat!
“Azért elgondolkozhatnának, hogy mennyire kell a Déli p.u., amire semmi szükség, amióta a 4-es metró működik.”
Tipikus fideszes hülyeség! Párizs tele van metróval, s még sem a külvárosban van a Gare de l’Est! Persze majd ha a 4-es metró Felcsútig jár, akkor a kisvasútra sem lesz szükség! 😀
Nem lenne olcsóbb keresni egy miniszterelnököt, aki a Parlament közelében lakna? Akár gyalog is járhatna a “dolgozóba”! 😀
“A tárgyaló partnereim és az ügyvédek egyaránt biztosítottak róla – és a szükséges dokumentumokat is elénk tárták -, hogy engem semmi nem korlátoz a TV2 tulajdonjogának megszerzésében – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Andy Vajna, aki a “tranzakciót lezártnak tekinti”. ”
,
Ércsük emberek?!
Semmi tárgyalás, közgyűlés hazudott összejövetel mint a tokaji szőlőbányák ügyében!
Említette! 😛 😀
.
http://index.hu/kultur/media/2016/01/04/vajna_emlitette_orbannak_hogy_megveszi_a_tv2-t/
Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! Ha idéz, ne csak egy részt vágjon ki, mert így hazugsággá válik. Íme:
“Azt mondja nagy munka volt a TV2 megvétele, nemcsak a tulajdonosokkal kellett megegyezni, hanem a hitelezőkkel, a nagy tartalomgyártókkal is.
A Népszabadságnak most azt mondja, nem tudja, hogy Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly milyen alapon fogalmazta meg igényeit a csatornára, a tulajdonosok, a hitelezők és az ügyvédek őt biztosították róla, hogy semmi nem korlátozza a TV2 megvásárlásában. Az ő jogi helyzete világos, megvette a tévétársaságot, a tranzakciót lezártnak tekinti.”
http://24.hu/kozelet/2016/01/04/andy-vajna-a-class-fm-frekvenciajara-most-nem-tervez-palyazni/
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
1/2eszű1/2x! vasárnap – 18:17 “Jó kis telekspekulációra nyílik majd lehetőség.”
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
Nagyapopó.
Szerinted ez azt jelenti, hogy állást foglaltam a megszüntetése ügyében?
Elkérted GONDOLKODÓ szintjét.
Vém Barom!
Azért teszem fel a linket is, hogy ha a zigézett rész felkelti az érdeklődést bárki rákattintva olvashassa a többit!
Miért foglalnám a tellyes cikkel a hejet! 😀 😀
bocsika!
Helösen: Vém helyett: Vén Barom!
Nagyapó, miért is szélsőséges az aki aláírta a Fidesz migránsellenes aláírásgyűjtését, s aki támogatja Németh Szilárd miniszterelnökké választását?
Most már én is fenn vagyok a KUBATOV-LISTÁN, akár fel is hívhatsz a megadott telefonszámomon, HA VAN MERSZED! 😉 😛
Beégtetek a Déli-pályaudvar bontásával! Kormánybiztos kell Orbán játékvasútjához, röhej!