75 éves lenne John Lennon

INDEX

john-lennon-28-08-13[1]

John Lennon, a Beatles talán legnagyobb hatású tagja október 9-én ünnepelné a hetvenötödik születésnapját. Már amennyiben 1980. decemberében nem válik merénylet áldozatává. “Biztos valami őrült fog kinyiffantani” – nyilatkozta még a hatvanas években. Aztán igaza lett.

John Winston Lennon a második világháború évei alatt született, 1940. októberében, a Winston nevet pedig az éppen első miniszterelnökségét megkezdő Churchill után kapta. Mint a legtöbb liverpooli, ő is ír gyökerekkel rendelkezett, bár ezt csak felnőttként tudta meg. Apja, Alf Lennon hajópincér volt, aki még akkor otthagyta a családját, amikor a kis John még ötéves sem volt. Fél évvel később visszatért ugyan, de akkor már az asszony, Julia hajtotta el, aki addigra már egy másik férfitól várt gyereket. Lennon ekkor nagynénjéhez, Mimihez került, aki az anyja testvére volt.

Lennon anyját azonban 1958 nyarán váratlanul halálra gázolta egy ittas, szolgálaton kívüli rendőr, amikor épp Mimiéktől tartott hazafelé. John ekkor csak 17 éves volt.

Később mégiscsak megpróbálkozott a művészeti főiskolával, de nehezen alkalmazkodott az iskolai keretekhez, előszeretettel csinált bohócot a tanáraiból, és hiába segített neki a tanulásban későbbi felesége, Cynthia Powell, végzősként kihajították az iskolából. Cynthiával egy kalligráfia-kurzuson ismerkedtek meg, és mialatt Lennon Hamburgban zenélt a Beatlesszel, a lány bérelte ki a szobáját Mimi néninél. Cynthia rövidesen teherbe esett, ezért aztán 1962-ben összeházasodtak.

Lennon azonban nem volt túl jó férj: a Beatles népszerűsége miatt sokat volt távol, és a turnék okozta stressz különösen frusztrálttá tette őt. Olyannyira hogy nem egyszer csattant el a keze feleségén. A család viszonyairól viszonylag sokat elárul, hogy John és Cynthia fia, Julian nem igazán volt jóban apjával – Paul McCartneyval viszont gyakran járt el iszogatni.

‘66-ban Lennon megnézte Yoko Ono kiállítását a londoni Indica galériában, és innentől kezdve elválaszthatatlanok lettek egymástól – pedig a hét évvel idősebb japán lány állítólag korábban még csak nem is hallott a Beatlesről, ami akkor már a Revolver című lemezén is túl volt. Két évvel később a még mindig házas Lennon meghívta magukhoz Onót, mialatt felesége épp Görögországban nyaralt. Mikor Cynthia hazatért, a következő kép fogadta: Yoko az ő fürdőköntösében üldögélve teázgat a férjével, miközben ő csak annyit mond, “ó, szervusz”. Cynthia és John ezt követően elváltak, Yoko pedig hiába esett rövidesen teherbe, a magzat elvetélt.

Egy hozzászólás “75 éves lenne John Lennon” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    -The Beatles – Michelle, https://www.youtube.com/watch?v=J_ZAZ66IjZY
    -Egy nehéz nap éjszakája, https://www.youtube.com/watch?v=J_ZAZ66IjZY

Itt lehet hozzászólni !