Futsal: Elképesztő hajrával Eb-résztvevő a válogatott

Romániát legyőzve jutottunk ki a 2016-os kontinenstornára

MLSZ, MLSZ/Facebook, Csepel.info

A továbbjutást érő magyar gól a mérkőzés utolsó másodpercében…

Futsalválogatottunk drámai csatában, egy utolsó másodpercben szerzett győztes góllal hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a románokat, és kijutott a szerbiai Európa-bajnokságra. A magyar futsalválogatott múlt héten, az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén kétgólos hátrányból felállva 2-2-es döntetlent ért el a romániai első mérkőzésen. Sito Rivera együttese így kedvező helyzetből kezdhette meg a debreceni visszavágót, amelyet egyébként nemcsak a mieink, de a románok is meglehetősen optimistán vártak.

A magyar válogatott már a találkozó elején igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, és a bátor játék kifizetődött, az 5. percben megszereztük a vezetést, Harnisch Ákos egy látványos szögletvariáció végén vette be a románok kapuját (1–0). A gól után is a magyar válogatott akarata érvényesült, egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, a 11. percben például Trencsényi János 10 méteres lövését nagy nehezen hárította Iancu kapus. A folytatásban magukra találtak a románok, és a 15. percben egy védekezési hibából egyenlítettek: saját térfélen vesztettünk labdát, Florentin Matei pedig kihasználva az adódó lehetőséget megszerezte az első román gólt (1-1), beállítva a félidei eredményt.

magyar-román 4-3 futsal

Jól kezdtük a második játékrészt, Dróth Zoltán révén lőttünk egy kapufát is, gólt azonban ismét a vendégek lőttek: a 4. percben nagy helyzetet dolgoztak ki a románok, Harnisch Ákos a földön fekve mentett, de a labda eltalálta a könyökét (a magyar játékos vétlen volt, kézen lőtte az ellenfél játékosa) – a játékvezető piros lapot adott a győrinek, és büntetőt a románoknak, Florentin Matei pedig nem hibázott (1-2). A 10. percben egy kontra végén egyenlítettünk, Dróth Zoltán lőtt kapura, Al Ioani lábáról még lepattant a labda, a jobb oldalon érkező Hosszú Ádám azonban közelről a kapuba helyezett (2-2).

A folytatásban egyik csapat sem kockáztatott, kiegyenlített volt a mérkőzés, jól működtek a védelmek. Bő négy perccel a vége előtt összegyűlt az ötödik szabálytalanságunk is, ezért óvatosabbá kellett válnia a játékunknak a hajrára. Nem sikerült megúszni újabb szabálytalanság nélkül, 3:20-szal a vége előtt Trencsényi szabálytalankodott, így Florentin Matei kisbüntetőt végezhetett el, amit azonban nem tudott értékesíteni, Tóth Gyula nagyot védett.

magyar-román 4-3 futsal mlsz facebook

A hajrában egyik csapat sem vállalt kockázatot, maradt a 2-2-es eredmény, így 2×5 perces hosszabbítás következett. A ráadás elejét megnyomták a románok, előbb Al-Ioani kapufát lőtt, majd egy akciójuk végén Florentin Matei elé pattant a labda, aki két lépésről az üres kapuba passzolt (2-3). A gól után kisbüntetőhöz jutottak a vendégek, amit azonban nem tudtak gólra váltani.

A mieink mezőnyjátékosra cserélték a kapust, így emberelőnyben támadtak hátrányban, és a hosszabbítás második félidejének 2. percében Dróth Zoltán óriási gólt lőtt, messziről, laposan bombázott a hálóba (3-3). Az egyenlítés után is öt a négy ellen játszottunk támadásban, és megvoltak a helyzeteink is: Rábl János lövését bravúrral védte a román kapus, Dróth pedig távolról a kapufát találta telibe. A mérkőzés utolsó másodperce hozta meg a győztes gólunkat: Öreglaki Norbert hosszan előreívelt labdáját Dróth Zoltán fejelte a hálóba, kialakítva a 4-3-as végeredményt!

magyar-román 4-3 futsal mlsz facebook2

Mindez azt jelenti, hogy 6-5-ös összesítéssel a magyar válogatott nyerte a párharcot, és így ott lesz a 2016-os szerbiai Európa-bajnokságon!

Tudom, mit jelent a magyar szurkolóknak ez a siker! A játékosaim az utolsó pillanatig küzdöttek, nem adták fel a küzdelmet, ennél jobban megrendezni sem lehetett volna a párharc végét. Rengeteget dolgoztunk és gyakoroltunk az elmúlt hetekben, ebből ezen a két mérkőzésen a játékosok mindent megpróbáltak visszaadni a pályán, és teljes mértékben megérdemelték a mai győzelmet – mondta a lefújás után Sito Rivera.

Eb-selejtező pótselejtező, visszavágó:
Magyarország-Románia 4-3 – hosszabbítás után
Magyarország: Tóth Gyula – Trencsényi János, Dávid Richárd, Lovas Norbert, Rábl János
Cserék: Tihanyi Csaba, Gál István, Öreglaki Norbert, Szeghy Szabolcs, Hosszú Ádám, Komáromi Péter, Németh Péter, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán.
Románia: Iancu – M. Matei, Ignat, F. Matei, Lupu
Cserék: Tonita (kapus), Al-Ioani, Sotarca, Ignat, Panzaru, Raducu, Manya, Szöcs, Csoma, Stoica.

mlsz.hu

3 hozzászólás “Futsal: Elképesztő hajrával Eb-résztvevő a válogatott” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    Csak gratulálni lehet a “fiúknak,” rendkívül odaadó, motivált játékukhoz. A szerencse is a jobbal volt. Nagy sikere ez ennek a sportnak!

  2. nagyapó szerint:

    Gratulálok, de mennyivel könnyebb lett volna, Szijjártó játékával!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. belekotkot szerint:

    A magyar–román-futsalselejtező utolsó másodperces katarzisa, a továbbjutást, Eb-részvételt jelentő gólja mellett a kezdő sípszó előtti dolgokkal is érdemes egy kicsit foglalkozni.
    Egy hét telt el a futballválogatottat sújtó UEFA-büntetés óta, de kedden nem nagyon kellettek ahhoz a rasszizmus ellen küzdő FARE emberei sem, hogy a himnusznál a hátat fordítást, a fütyülést, a cigányozást és a büdösrománozást bárki észrevegye. Mint ahogy a szervezettséget.
    Mivel a futsal szintén az UEFA égisze alatt zajló esemény, az ellenőri testület hasonló elveket vall, és természetesen ugyanahhoz a fegyelmi bizottsághoz kerülnek a vitás esetek, mint a nagypályás futballban történt szabálysértések.
    Mint tudjuk, Feröer ellen azért lesz zárt kapus az októberi, Eb-selejtező mérkőzés, mert a szeptember negyediki meccsen rasszizmusról és szervezői hiányosságról érkezett jelentés az európai futballszövetséghez.
    Azt egyelőre nem tudni, hogy a futsal miatt mikor lesz tárgyalás.

    http://index.hu/sport/futball/2015/09/23/romania_himnusz_kifutyulese_cigany_futsal/

Itt lehet hozzászólni !