Elhunyt Ernszt Antal

Csepel.info

Ernszt Antal

Ernszt Antal még első titkárként 1989-ben

Elhunyt Ernszt Antal, a csepeli MSZMP utolsó előtti első titkára. A hírt Tóth Mihály, a csepeli MSZMP utolsó első titkára adta közzé Facebook-oldalán. Tóth Mihály 1989-ben követte ebben a pozícióban Ernszt Antalt.

Ernszt Antal meghatározó alakja volt a háború utáni csepeli kommunista mozgalomnak. 1955-ben a Motorkerékpárgyárban nevezték ki párttitkárnak, 1956-ban pedig a Csepel Művek politikai munkatársa lett. Az 1956-os forradalom után csaknem két évig a szakmájában dolgozott, de 1958-tól újrakezdődött a pártkarriere. 1984-ben választották meg a csepeli pártbizottság első titkárának, mely tisztséget 1989-ig töltötte be. Ekkor lett utódja Tóth Mihály, az  MSZMP utolsó csepeli első titkára.

Ernszt Tóth 01

A Csepel újság 1989-es beszámolója Ernszt Antal nyugdíjba vonulásáról…Ernszt Tóth 02

…és Tóth Mihály első titkárrá választásáról

Ernszt Antal életéről a Digitális História Adatbázis ír összefoglalót:

Ernszt Antal 1945 és 1948 között szerszám- és géplakatos szakmát tanult a Csepel Vas- és Fémművekben; később könyvelő-statisztikus végzettséget is szerzett. 1950-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd az MSZMP tagja. 1955-től a Motorkerékpárgyárban MDP pártitkár volt, a következő évben a Csepel Művek pártbizottsága politikai munkatársa lett. 1957 és 1958 között szakmájában dolgozott a Motorkerékpárgyárban és szakoktatási felelős volt. 1958-tól a Csepel Művek pártfunkcionáriusa; 1966-ig politikai munkatárs, majd a Motorkerékpárgyárban pártbizottsági titkár 1971-ig.

Ezután a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottsága titkára 1973-ig, 1975. augusztusa és 1984 között a pártbizottság első titkára; közben az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztálya politikai munkatársa volt.  1975-ben befejezte tanulmányait az MSZMP Politikai Főiskoláján, tagja lett az MSZMP Budapesti Bizottságának és a VB-nek. 1984-ben az MSZMP Budapest XXI. kerületi bizottsága első titkárának választották meg. 1980. március 27. és 1985. március 28. között az MSZMP Központi Bizottságának, majd 1985-től az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság is tagja volt.

Forrás: Digitális História Adatbázis

4 hozzászólás “Elhunyt Ernszt Antal” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Szép életpályát futott be .

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. nagyanyó szerint:

    Aki ismerte őt, rosszat nem tud mondani róla. Ember volt minden téren. Segitett ha tudott, nem játszotta meg magát, és bizony milliárdos sem lett, élte a kisemberek életét.

  3. nagyapó szerint:

    Valahogy nem látom ebihal írását, hogy vajon mennyit dolgozott életében?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. […] Antal 2015 áprilisában halt meg, a gyászhírt MSZMP-s első titkár utódja, Tóth Mihály jelentette be. Az alábbiakban a […]

Itt lehet hozzászólni !