Megvette a Jofogas az OLX-et

INDEX CSD

Névtelen

A kép illusztráció

Vége az apróhirdető cégek reklámhadjáratának, a Jófogás norvég tulajdonosa ugyanis felvásárolta az OLX.hu-t – írja a Hvg.hu. A Schiebsted a 2014-es utolsó negyedéves jelentésében írta meg, hogy megállapodott az OLX tulajdonosával, a dél-afrikai Naspersszel.

Az apróhirdetések piacán már évek óta a Jófogás és a 2014 áprilisa előtt Apród márkanévvel működő OLX birkózott egymással, ebben 2013 előtt a három évvel korábban indult Jófogás, utána viszont a Naspers cége kerekedett felül. A Hvg.hu szerint a harc különösen 2013 ősze óta lett igazán kemény, amelyben szinte már öngyilkos beruházási és reklámversenybe hajszolták magukat a cégek.

Mindkét cég úgy költött rengeteget a brandje építésére és a másik szurkálására, hogy nem lehetett tudni, mikor térül meg a beruházás egy olyan üzletágban, ami leginkább ingyenes szolgáltatásokra épül. A két anyavállalat több piacon is szkanderezett egymással, most viszont úgy tűnik, sikerült üzletet kötniük, és kölcsönösen visszalépnek egy-egy piacról a másik javára.

A változással leginkább a magyar reklámpiac járhat majd rosszul, egyeduralkodóként ugyanis a Jófogásnak már nem kell minden lehetséges fórumon nyomnia narancssárga szörnyecskéjét, ezzel jelentős bevételtől fosztva meg a reklámszakma minden szereplőjét.

Itt lehet hozzászólni !