Felhívás jótékonysági labdarúgó tornára

Csepel.info

Labdakert

2014. december 20- án, szombaton reggel 9 órától kerül sor az I. Pizza King Jótékonysági Kispályás Labdarúgó Tornára, amelyre még várjuk amatőr csapatok, baráti társaságok, céges együttesek, egyesületek, sportklubok (nem futball) jelentkezését!

A rendezvény valamennyi bevételét a Csepeli Diák Labdarúgó Válogatott 2015-ös nemzetközi tornán való részvételének támogatására, illetve négy, gyermekeket illetve anyaotthonokat képviselő alapítványnak kívánjuk felajánlani.

A diákok utazási költségeit a csepeli önkormányzat finanszírozza, a nevezési díjakat kizárólag a gyerekek külföldi tartózkodására, illetve a számukra szükséges sportfelszerelésekre fordítjuk. Az ötletgazda Pizza King felajánlásából pedig pizzával és üdítőkkel négy olyan alapítványnak szeretnénk segíteni, akik szegény sorsú, hátrányos helyzetű gyerekeknek, édesanyáknak nyújtanak támaszt, illetve egészségügyi problémákkal küzdő gyerekeken segítenek az ünnepek alatt is.

Nevezési díj: 15 000 Ft/csapat

Nevezni a 06/703380261-es telefonszámon lehet december 18-ig.

Kizárólag amatőr játékosokból álló csapatok nevezhetnek, amelyben maximum egyetlen egykori illetve jelenlegi igazolt labdarúgó illetve futsal-játékos szerepelhet.

Helyszín: „Labdakert” (1091 Budapest, Soroksári út 79-91) fedett műfüves kispályák

A mérkőzéseket 5+1 fővel 2X10 percben, futó órával, kispályás labdarúgás (nem futsal) szabályai szerint bonyolítjuk. Az első három helyezettet díszes serleggel és éremmel jutalmazzuk, s a névadó jóvoltából lesz néhány szelet pizza és üdítő is…

Itt lehet hozzászólni !