Elkapták a kurvaistenező, rúgdosó-csapkodó lógóst

Csepel.info, Index.hu, 444.hu

Mikor jönnek ezek a legények a 38-as és 138-as vonalra?

Mennyivel könnyebb lett volna, ha vesz jegyet vagy bérletet, mint a többiek!

Három közterület-felügyelő lefogott, majd letepert egy embert, aki érvényes jegy nélkül utazott a buszon, majd megpróbált elmenekülni. A videón látható, ahogy a delikvens szidja és próbálja megrugdosni a szabályosan intézkedő közterület-felügyelőket. Szerda délután három óra körül történt az eset a Ferenciek terén – egy hozzászólótól azt is megtudhatjuk, hogy miért.

“No, hogy rendbe tegyük a dolgokat, ott voltam a buszon, amin a csávóka is. Szépen felszállt a Rudasnál, nézelődött, nem akart lukasztani. Amikor az ellenőrök kérték a jegyét pofázott valamit és próbált menekülni a buszon előre, az első ajtóhoz. Amikor látta, hogy több ellenőr jön (öten voltak, két nő), akkor elkezdett kurvaistenezni, próbált lukasztani valamit (nem tudom jegy volt-e) és arról magyarázott, hogy ahol ő felszállt (második ajtó) ott nem műx a jegykezelő. (Nem igaz, meg sem próbálta, de az egyik ellenőr mutatta neki, h jó az..)

Ez után eldurvult a szitu és mire befutottunk a Ferenciekre már ordítva üvöltözött, mint egy elmebeteg. Ekkor az ellenőrök levitték a buszról, szóltak az ott járőröző yardnak, akik igazoltatni próbálták a tagot. Változatlanul üvöltött és szidta őket.. gondolom ez később sem változot.

Tbh teljesen jogos volt az igazoltatás, az ellenőr csajszi szépen kérte tőle a jegyét/bérletét és nem ők kezdték sem az ordibálást sem a tettlegességet. Ez az eset nagyjából rendben van.” – írta a történtekről egy szemtanú.

Innentől már csak egy kérdésünk maradt: mikor jönnek ezek a legények a 38-as és 138-as vonalra?

Egy utcai birkózás két szemszögből

Az esetet a szereplők teljesen máshogy látták.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (volt Közterület-felügyelőség) a következő tájékoztatást adta:

A Rendészeti Igazgatóság két közterület-felügyelője, három BKK jegyellenőr munkáját támogatva,  a 7-es buszon szolgálatot teljesített. A Rudas Gyógyfürdő megállóban, a 2-es ajtónál két utas felszállt, akik közül az egyik felmutatta a bérletét. A másik nagyjából 20 másodperc elteltével kezdett el a zsebében kotorászni, majd menetjegyet vett elő, az ellenőrrel nem állt szóba, odarohant  az első ajtónál lévő mechanikus  jegykezelő készülékhez. Az ellenőr felszólítására nem adta át a jegyet, aki ezután a közterület-felügyelőket  intézkedésre kérte fel. Ők az utast személyazonosságának igazolására szólították fel, amit megtagadott és nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel ócsárolta a közterület-felügyelőket. A busz megérkezett a Ferenciek terére, ahol az utas megpróbált elszökni az intézkedés elől. A közterület-felügyelők a helyszín elhagyásának megakadályozása és az ellenszegülés megtörése érdekében testi kényszert alkalmaztak. Az utas egyik illetve másik karját is megfogták, miközben a helyszínen tartózkodó másik közterület-felügyelő páros egyik tagja szintén a visszatartásban segített, míg a másik a helyszínen ugyancsak jelenlévő rendőröket értesítette. Az utas a dulakodás közben a havas járdán megcsúszott, az ellenszegülést nem adta fel, így került a földre, ahol a közterület-felügyelők felé erőteljes rúgásokat is ejtett. (A járókelők közül többen a telefonjukkal felvették az eseményeket.) A megérkező rendőrök az illetőt igazoltatták, a BKK jegyellenőrök pedig megtették a szükséges adminisztratív intézkedéseket a büntetés kiszabása és a pótdíjazás érdekében. Az esemény során személyi sérülés nem történt.

A hasonló esetek, és a bliccelők számának visszaszorítása érdekében a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság arra hívja fel a figyelmet, hogy a bliccelők a fővárosi adófizetők és a jegyüket megváltó utasok pénzén buszoznak, villamosoznak vagy éppen metróznak. Viselkedésükkel nemcsak anyagi, de erkölcsi kárt is okoznak. A BKK ellenőrök munkáját a közterület-felügyelők segítik és mint hivatalos személyeknek joguk van az intézkedéshez, és ha szükséges, a potyázót erővel is visszatarthatják a  rendőrség megérkezéséig.

Dávid, az intézkedés elszenvedője a következőket írta a 444.hu-nak:

A teljes történethez hozzátartozik az is, hogy amikor felszálltam a buszra a Rudas fürdőnél egyből odajött hozzám az ellenőr, hogy jegyeket bérleteket, én meg amúgy is épp a tárcámért nyúltam, hogy lyukasszak, de azt már nem engedte, hogy lekezeljem a jegyem.

Erre mondom neki, hogy én nagyon szeretnék fizetni az utazásért, de ha nem engedi, akkor sajnos nem fogok tudni. Erre az egyik ellenőr megszólal, hogy “innentől a tiétek”. Mint kiderült, ez a közterületeseknek szólt.

Ekkor még naívan próbáltam lyukasztani, de ezt sajnos nem tudtam megtenni, erőszakot azért mégsem fogok alkalmazni csak azért, hogy kilyukasszam a jegyem.

Ezek után a Ferenciek terénél leszállítottak “kézenfogva” a közterületesek, és természetesen meg is próbáltam szabadulni, mert szerintem teljesen nonszensz, amit műveltek, már a buszon lefogtak. Sajnos nem voltam eléggé elszánt, és nagyon finomkodtam, meg a hátizsákomban volt a laptopom amit nagyon féltettem, kezemben a szatyor, úgyhogy sajnos nem sikerült elmenekülnöm a közterületesek támadása elől.

Végül odajött egy harmadik közterületes is, aki amúgy is ott volt a Ferenciek terén, és már hárman fogtak, amikor lenyomtak a földre. De ez már látható a videón.

Utána szerencsére megérkeztek a rendőrök, akik nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak, és kimenekítettek a közterületesek terrorizálása, és a sáros pisis latyakból.

A közterületesek nem kértek iratokat, nem említettek igazoltatást, egész egyszerűen (szerintem jogtalanul) visszaéltek a pozíciójukkal, lefogtak, én meg ösztönszerűen megpróbáltam elmenekülni.

Csak a rendőrök igazoltattak, akiknek azonnal oda is adtam a személyimet és a lakcímkártyámat. A rendőrök felvették mind a közterületesek, mind az én adataimat.

Kérdeztem a közterületest, hogy mégis milyen alapon nyomtak le a földre, amire azt mondta, hogy ő rendőri jogkörrel rendelkezik, és ezért megteheti (???). A rendőr természetesen ki is javította, hogy a közterületes bizony nem rendelkezik rendőri jogkörrel.

Valószínűleg az a probléma gyökere, hogy a közterületes azt hiszi magáról hogy rendőr, szinte megtévesztésig ugyanolyan ruhába öltöztetik őket, ellátják jelvénnyel meg egy-két kiegészítővel az oldalán, ráadásul igazoltathat, és ezektől teljesen azt hiszik, hogy rendőri jogkörrel rendelkeznek. Az igazság viszont az, hogy nem rendelkeznek azzal a mértékű és minőségű kiképzéssel, amivel egy rendőr viszont igen.

A BKK szerint nyilván blicceltem, szerintem meg túlreagálta a helyzetet az ellenőr és a közterületes is. A valóság az, hogy az ellenőr letámadott, a közterületes meg látszik, hogy mit művelt.

DE még akkor is, ha blicceltem volna, akkor is teljesen nonszensz, amit a közterületesek műveltek, meg az hogy az ellenőr azt mondja, hogy “mostantól a tiétek”.

Csepel.info

42 hozzászólás “Elkapták a kurvaistenező, rúgdosó-csapkodó lógóst” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Nem értem a dolgot4
    Amikor letuszkolták a buszról megvalósult a jegy nélkül utazás végső szankciója:
    A zérvényes jegy nélkül utazó köteles pótdíjat fizetni vagy az utazásból kizárható!
    A szolgáltatásban benne foglaltatik egy ingyenes svédtorna is?! 😛 😀

  2. großmutter szerint:

    Nagyon helyesen jártak el!

    Bizonyára te is tudod grün, hogy a közterület felügyelő hivatalos személy, aki igazoltathat.

    Miután a közterület felügyelet intézkedést kezdeményezett az utazásból már kizárt férfival szemben, az ellenkezett, próbált menekülni. Ez esetben a közterület felügyelők akár testi kényszert alkalmazva is a helyszínen tarthatják, feltartóztathatják az intézkedés alá vont személyt a rendőrség kiérkezéséig. A videón ez látható. Jól tették! Köszönjük!

  3. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Én másképp tudom a sztorit, volt jegye csak nem likasztott

  4. grün szerint:

    großmutter!
    “Miután a közterület felügyelet intézkedést kezdeményezett az utazásból már kizárt férfival”
    .
    Milyen intézkedést kezdeményezhetnek egy már megbüntetett személlyel?!
    A magyar jogrend eleve kizárja a kettős büntetést!

  5. Bugi szerint:

    Bezzeg, ha azt mutatnák videón, hogy kiröhögi a köztereseket és elfut ez a nagypofájú fickó, mekkora felháborodás lenne, hogy ilyen nyámnyilák a közteresek!

    Több ilyen videó kellene, és kevesebb lenne a bliccelő.

  6. Matula szerint:

    Bliccelő akkor lenne kevesebb, ha jóval alacsonyabb lenne a viteldíj vagy magasabb az életszínvonal. Na meg ha már nem fizettük volna meg az utazásunk árát többszörösen is az utóbbi évtizedekben…

  7. grün szerint:

    Bugi!
    Én is kiröhögném őket, ha a járdán álldogálnák és jegyet követelnének tőlem!
    Vagy már a gyalogjárásért is fizetni kell?! 😛 😛

  8. Bugi szerint:

    Matula: most csökkent a jegy és bérletár.

  9. nagyapó szerint:

    “Én másképp tudom a sztorit, volt jegye csak nem likasztott” Másképp tudja, akárcsak a szoci nagygyűlés résztvevői a kötelezést.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  10. Matula szerint:

    Félre ne érts, természetesen örülök hogy csökkent, de azt sejted hogy ennyitől semmi nem fog változni…

  11. helyi szerint:

    Három erőfitogtató macskajancsi…Bezzeg a romák ellen nem ugrálnak így a tetvarekek….

  12. großmutter szerint:

    “Milyen intézkedést kezdeményezhetnek egy már megbüntetett személlyel?!
    A magyar jogrend eleve kizárja a kettős büntetést!”

    Akár egy igazoltatás is lehetett az intézkedés tárgya, az pedig még nem feltétlenül jelent büntetést – így megalapozatlan a kettős büntetés lehetősége.

    Teljesen mindegy, hogy mi volt az intézkedés célja. Még egyszer mondom: az intézkedés alá vont személy köteles együttműködni, az intézkedés sikerességét elősegíteni. Panasszal lehet élni, de ellenszegülni akkor sem lehet egy hivatalos személlyel szemben se cigánynak, se magyarnak, se senkinek. A törvény előtt mindenki egyenlő.

    Na, kedves grün, most lehet kiragadni egyes szavakat vagy félmondatokat és szokásodhoz híven kötekedni, de szívesebben fogadnám ha érdemi választ adnál a marhaságok helyett. Szomorú, hogy vén kecske létedre ennyi szorult beléd.

  13. Doki szerint:

    Miféle viselkedés ez? – kérdi egy járókelő…
    És az miféle viselkedés, amit ez az uriember művelt a buszon? – kérdi Doki 😉

  14. Doki szerint:

    Bocsánat: úriember…

  15. Éva szerint:

    Nincs ingyen utazás, majd megszokják azok akik másképp gondolják. Helyesen jártak el a közterület felügyelők!!!!!!!!!!!!

  16. grün szerint:

    großmutter!
    A videó címe:
    “BKV jegyellenőrzés mesterfokon”
    Mint látható a járdán zajlik a kecseszkecsken!
    Persze attól még lehet hirtelen felindulásból, csoportosan elkövetett igazoltatás is! 😛 😛

  17. Kaatka szerint:

    Éva szerint: Valóban nincs ingyen utazás, fizessen aki utazik!!!
    Viszont ne legyen az emberekkel megfizettetve milliárdos nagyságrendű önkormányzati hitel megfizetése sem. Ja biztos Gyurcsány tartott puskát a fideszes polgármesterek fejéhez, hogy agyatlan felükbe lő egyet, ha nem vesznek fel hitelt.
    A százmilliárdokat pazarló hatalom seggét nyaljátok….. Milyen szelektáló igazságérzetetek, lelkiismeretetek van!

  18. grün szerint:

    Doki!
    “Miféle viselkedés ez? – kérdi egy járókelő…”
    Ő is megbotránkozott a jegy nélkül utazáson!
    Esetleg csak azon, hogy erkölcsoktatásban részesítik az egyik járókelőtársát?! 😛 😀

  19. fishhunter szerint:

    Großmutter ! valóban a cigányí az cigány nézd meg ezeket a macskajancsi köztereseket ,hogy mit csinálnak ha három cigánygyerek gengszterkedik az utcáűn fogják magukat azt hátat fordítanak Majom a nagy részük !
    De mondjuk hányszor láttál olyat ,hogy a közteres át kísér az út testen egy vak gyalogost ?
    Ami igazából a dolguk lenne azt nem nagyon szokták végezni .
    Legalább is a nagy részük nem !
    Tisztelet a kivételnek .

  20. großmutter szerint:

    fishhunter!

    Igen, azzal a részével én sem értek egyet, mert csak a nagykönyvben egyenlő mindenki a törvény előtt, valójában nem.

    Azt, hogy a közteres nem a vak gyalogost kíséri át az úttesten, részben “mi” tehetünk. Sajnos a mai világban már nem erre szerződtetik őket, sokkal nagyobb szükség van az ilyen vademberek megfékezésére sajnos.

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    Az unoka nem sokára haza ér a suliból. Kész van-e már a főtt kaja? Mi finomat tetszett neki főzni, a politika boszorkány konyhájában?

  22. Jeniszej szerint:

    Undorító ahogy egy közteres viselkedik az adófizető “állampogárral.”Ha egyszer jól elverik őket, majd azzal foglalkoznak, ami igazából a feladatuk “vona.” A köztéren. ))) 😀 (((

  23. demokrácia szerint:

    Grünnél a pont!
    A többi már csak cirkusz,mert kell a népnek! De tényleg ez kell?

    Miért nem az,hogy megfizethető áru közlekedés legyen? Miért lehet egy “veszteséges” cégnél 100 millió jutalmat adni egyetlen személynek? Már a többi vezetőről nem is beszélek. Miért jó az,ha az OGY képviselők ingyen utazása mellé még autó+ korlátlan üzemanyag használatot biztosítunk közpénzből? Miért jó az hogy a rokkantaktól minden jogot megfosztva még a kedvezményes bérlet váltás (nyugdíjas bérlet) lehetőségét is,de a gazdag külföldi nyugdíjas csupán azért mert ostoba törvényeket hoz a jelenlegi kormány azzal, ha elérted a 65 évedet itt ingyen grasszálhatsz !? Miért drágább nálunk átszámítva a közlekedés mint Bécsben? Nem is folytatom tovább csupán a bécsi közlekedési cég üzletpolitikáját érdemes lenne figyelembe venni,drága Vitéz Vitéz uramnak is,meg az itteni fórumozóknak is. Szép Napot!

  24. Jeniszej szerint:

    Közbotrány okozásért nem ártana őket jól megbüntetni. Az unokám is monya, hogy milyen randán viselkednek a közteres bácsik. Egyre öten mennek. Nem jó ha az iskolák közelében ilyen durva módon viselkednek az emberek.
    Azt monya a Fater régen azért más volt tujázni, hátul a villamos “tökin”. Soha nem bántották a közteresek öket, mert nem is voltak. Nem volt rájuk szükség. Igaz 35 fillér volt a gyerekjegy. – “Lógni” az élvezet vót. ))) 😀 (((

  25. fghfjhgkjhk szerint:

    Ameddig nem lesz ez a közel londoni árszabályozás a Lajtán túli átlag szintre csökkentve, ami kb 2€-s napijegyet jelent, addig fognak lógni.

  26. fghfjhgkjhk szerint:

    Beszippantották az ellenőrök és a közteresek is! 🙂 tv2.

  27. Rycki szerint:

    És beszippantotta az összes itteni habzószájú aki a tények ismerete nélkül gyanúsítgatta az ÁLDOZATOT. De ezt már meg szoktuk, úgy vezetik meg őket mint a marhákat 😀
    A 7-es buszon tömegben próbálja meg valaki átverekedni magát 20 másodperc alatt az első jegykezelőig…

    http://tv2.hu/musoraink/tenyek/143218_kozterulet-felugyelok_vertek_meg.html

  28. nagyapó szerint:

    Eetásak! Nem egyszerűbb jeggyel utazni, mint lógni?
    Menjenek Wienbe, próbáljanak ott balhézni a zellenőrrel!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  29. fghfjhgkjhk szerint:

    nagyapó! Wienben megvárja a csősz, hogy 21 másodperc alatt találjak egy lyukasztót! 😉

  30. nagyapó szerint:

    fghfjhgkjhk! Nem talált! Wienben több óra egy lukasztót találni, mert csak múzeumban van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  31. Rycki szerint:

    Ha nálunk nem került volna 400 milliárdba a 4 metró, hanem inkább a jegykezelést fejlesztették volna akkor nem lenne ilyen probléma.
    Nem lennének bliccelők, és nem lennének túlkapások ártatlan emberek ellen…

  32. fghfjhgkjhk szerint:

    Rycki! A “FUTÁR” árából is kijött volna egy londoni e-ticket rendszer, annak lett volna értelme, mert ennek a táblarendszernek semmi, mert pontatlan. Ugyanúgy akkor jön a busz, mikor eddig. 🙂

  33. Rycki szerint:

    Amíg le voltak takarva azt hittem új fajta utcai gázlámpák, mert a rizsicsökkentés olyan jól sikerült.. 😀

  34. ebihal szerint:

    Azt mondja a tv-ben ezeknek a nyomorultaknak a főnöke, hogy látni az illetőt
    amint rugdalódzik. A baromarcú mit tenne, ha hárman másznának rá?

  35. Jeniszej szerint:

    A közteresekre semmi szükség, mert csak a balhét csinálják.
    Cirkuszolnak a köztereken. Az emberek “útálattal” nézik Őket.
    Rossz példát mutatnak a gyerekeknek, mert verekednek az “úccán” Ezt be kell tiltani!!
    😛

  36. Jeniszej szerint:

    Nem a bliccelők teszik tönkre ezt az országot, hanem azok akik nem veszik észre időben a milliárdos ÁFA csalásokat.
    Ha jól dolgoznának azok akiknek feladatuk volna ezeket a tolvajokat csalókat lebuktatni akkor ilyen piti dologra, mint a bliccelésre már senki sem figyelne, és akár ingyenes is lehetne ebből a lóvéból az zutazás és a köztesek is feleslegegessé válnának. ))) 😛 (((
    Tényleg az zutazást, mint rezsiköltséget miért nem csökkentik?

  37. Tarjányi László szerint:

    Pótcselekvés ez az egész! Kell a médiának a cirkusz, kell a csepelinfónak is meg a kedves kommentelőknek is, nehogy már esetleg a többtízmilliárdos olcsógáz-mutyiról kelljen vitatkozni, amiben az egyik fideszes cége vagy harmincmilliárdot kaszált! Ilyenkor kell az ilyen hírekkel elterelni a figyelmet!
    Vajon arról miért csak a labancinfó ad hírt, amikor szinte naponta ölnek meg öreg magyarokat a navajonkik? Talán azért mert Pintér kijelentette, hogy Magyarországon szilárd a közbiztonság? Tényleg, Szilárd Magyarországon te vagy a közbiztonság? 😉
    Azért kellett tízmillió nyomravezetési díjat kitűzni, mert valaki egy bankautomatát akart kifosztani? A Torgyán-villa meg a többi esetben nem volt néhány tízmillió Forint?

  38. Trix szerint:

    Groszmama! Csak egyszer élje át, hogy érvényes jeggyel vagy bérlettel megrángatják-alázzák a közteresek és talán nem ítélkezne rögtön ilyen keményen. Többször is szemtanúja voltam hasonló eseménynek és a tapasztalatok alapján ma már nem egyértelmű számomra az ellenőrök-közteresek “igazsága”.
    Lehet még “bliccelő” Kegyedből is, ha nem a pénz hiánya miatt akkor egy kedves, jólelkű ellenőr révén. (Természetesen sem Önnek sem nmásnak nem kívánom ezt.)
    Egyébként sajnos én is tapasztalom, hogy zűrös egyedeknél szépen hátat fordítanak a sétáló utcai közteres bácsik. Eleinte mikor felbukkantak ott, kicsit szolidabb lett a légkör de úgy tűnik most már lazít a régi törzsközönség.

  39. großmutter szerint:

    fghfjhgkjhk!

    http://www.bkk.hu/fejleszteseink/elektronikus-jegyrendszer/

    Triksz!

    Higgye el, nagyon sokat utazom a BKV járatain. Nagyon sok ellenőrzésbe “belefutottam” már és soha semmilyen atrocitást nem tapasztaltam. Nem tudom elképzelni, hogy valaki érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezzen és a földre teperjék. Sőt, a fiatalembert sem teperték volna a földre, ha nem ellenszegül, hanem hagyja hogy intézkedjenek vele szemben. Azt érzem, egy kicsit el van túlozva ez az egész. Bezzeg ha hagyták volna futni a palit, akkor mindenki azon élcelődne, hogy “na, ezért vannak a közteresek”?

    A dolgukat végezték, ennyit tudok hozzáfűzni. Én a fiatalember helyében hagytam volna az intézkedést lefolyni, majd ha kivetni valót találok, panaszt teszek. Nem rögtön menekülőre fogom, pláne ha nincs miért menekülnöm. Valahogy azt a szituációt sem tudom elképzelni, hogy érvényes jeggyel / bérlettel rendelkezek és elmenekülök a jegyellenőrzés elől. Ugyan miért?

  40. Jeniszej szerint:

    ))) 😀 (((
    Demokrácia az amikor a személyes szabadságomat bírósági ítélet nélkül korlátozzák?
    Megaláznak az utcán kiskorú gyerekek előtt. Riadalmat okoznak a békés járókelők között.
    Ilyen randa pankráció láttán még a rendőrök is megbotránkoznak.

  41. Jeniszej szerint:

    ))) 😀 (((

Itt lehet hozzászólni !